Az első számú közellenség
Az első számú közellenség
A nyílt területek megnevezés rendkívül változatos, sokszínű tájat takar. Ide tartoznak az agrárbiotópok éppen úgy, mint a tágas alföldi és tiszántúli legelők, a galagonyákkal és vadrózsabokrokkal beszórt kopár füvű domboldalak, de azok a kisebb-nagyobb fás ligetek, bokorsorok, bokorcsoportok is, amelyek ezernyi állatnak, köztük nagyon sok emlősnek nyújtanak táplálkozó- és búvóhelyet.
Ezek a különböző élőhelyek természetesen szoros ökológiai kapcsolatban állnak egymással, éppen úgy, mint a külön csoportba sorolt erdőkkel, tavakkal, folyókkal, mocsarakkal, de az urbanizált környezettel is. Számos olyan emlősállat van, amely naponta többször is változtatja tartózkodóhelyét, szinte ingázik például az erdő és a környező mezőgazdasági kultúrák között. A nyár végén és ősszel például a szarvasok vagy a vaddisznók rendszeresen kivágtatnak az erdőből, hogy az érő zabföldeket, kukoricásokat, búzatáblákat stb. keressék fel. Ha nem zavarják őket, hajnalig kint maradnak, és csak akkor térnek vissza a fák közé. Hasonló a helyzet a vizekkel is.
A vízipocok például, ugyancsak táplálkozási célokkal, éjszakánként a folyó vagy a csatorna közelében lévő kerteket, lucernaföldeket keresi fel, de állatok vonatkozásában egyetlen emberi települést, falut vagy várost vagy akár egy tanyát sem lehet izolált egységként, természeti környezetétől függetlenül elképzelni.
A Felső-Tisza menti a védőgátak közelében sok rágcsáló található
