Tavaink haltársulásai

Full text search

Tavaink haltársulásai
Nagy tavaink közül – a haltársulások szempontjából – a Balaton a legértékesebb, a legváltozatosabb – minthogy 40 faj jelenlétéről tudnak. Hektáronkénti halállományát 80–100 kg-ra lehet becsülni. Ami annyit jelent, hogy legnagyobb tavunkban legalább 500–600 vagon (tehát 5000–6000 tonna) hal él.
Mostanában – vagyis a kilencvenes években – évente és átlagosan 100–110 vagon halat fognak ki a halászok és a horgászok együttesen. A zsákmány 75–80%-át a dévérkeszeg, 4–5%-át a garda, 10–15%-át a ponty, 5–6%-át a süllő, 2–3%-át a balin, a csuka és a harcsa képezi. A Sióra telepített angolnacsapdával, elektromos és egyéb szerszámokkal éves viszonylatban – a kilencvenes évek elején – évente 20–30 vagon angolnát sikerült kifogni.
Az angolnazsákmány – az idő előrehaladtával – csökkenni fog, mert az 1962 óta folytatott telepítéseket 1991 után beszüntették. A Balaton egykor „eszményi” süllős víz volt. Azonban a partszabályozás – a kőből, betonból épített partvédő fal –, továbbá a nagy kiterjedésű berkek lecsapolása vagy leválasztása miatt, napjainkban már csak folyamatos állomány-utánpótlással – védett ikraérleléssel és zsenge ivadékkal tartható fenn a fogassüllő állománya. A többi haszonhal állományát – a dévérkeszeg kivételével – szintén csak rendszeres telepítésekkel lehet biztosítani.
A Velencei-tó igazi compós-csukás víz. Még az ötvenes években is sok csuka élt benne. Azonban a vízszintszabályozás miatt – nehogy a part menti telkeket, házakat elöntse a víz – eltűntek az egykori vizes rétek, ahol a tavaszi áradások idején a csuka kedvező ívóhelyet talált magának. Most az állomány nagy részét az apróra nőtt dévérkeszeg, a bodorka, a ponty és kis részben a süllő, az angolna, a csuka és a növényevő halak (az amur, a fehér- és pettyes busa) alkotják. Ennél a víznél is érvényes az, ami a Balatonnál, vagyis ha mesterséges állomány-utánpótlásokra nem kerülne sor, akkor a halállomány néhány éven belül elszegényedne. Egyedül a fogas-süllő számít kivételnek, mert ez a hal nemcsak az élőhely és táplálkozás vonatkozásában találja meg szükségleteit, hanem a szaporodás tekintetében is.
Egyéb, kisebb állóvizeinknél nagy változatosságot találunk.
Akadnak olyanok, melyek akár pisztrángos élőhelyeknek is kialakíthatók, míg mások csukás, süllős, pontyos stb. vizekké formálhatók.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit