„Színjátszó” nemzedékek
„Színjátszó” nemzedékek
Alföldi puhafás ligeterdeink talán legszebb lepkéi a színjátszólepkék. Nagyobb folyóink ligeterdeiben sokfelé előfordul a kis színjátszólepke (Apatura ilia). Kétféle színváltozatát ismerjük. A fekete alapszínű, fehér sávos forma nálunk inkább a hegyvidékeken és az Alföld északkeleti peremterületein (Beregi-sík) gyakori. Másutt a vörösbarna alapszínű, sárga sávos változat az uralkodó. Hegyvidékeinken a kis színjátszólepkének évente csak egyetlen nemzedéke van. A nyár derekán lerakott petékből kikelő hernyók rövid táplálkozási időszak után, a csökkenő hosszúságú nappalok hatására már átteleléshez készülődnek, és hibernákulumot készítenek, amelyben át is telelnek. A lepkék június végétől augusztus elejéig rajzanak. Más a helyzet az alföldi ligeterdőkben. Itt hosszabb a tenyészidőszak, és a kis színjátszólepke erre fejlődési ritmusának változásával reagál. Az első nemzedék lepkéi már május végén megjelennek, és június végéig rajzanak. Az ekkor lerakott petékből fejlődő hernyók folyamatosan táplálkoznak, és nyár derekára be is bábozódnak. Rövid bábnyugalom után, augusztusra ki is fejlődik a kis színjátszólepke második nemzedéke. Az augusztus végén lerakott petékből kikelő hernyók rövid táplálkozási időszak után áttelelnek. Áttelelés után rövid, intenzív táplálkozási időszak, majd májusban a bábozódás következik.
Nyárfák és fűzfák törzsében fejlődik a hatalmas termetű, zömök testű nagy farontó lepke (Cossus cossus) hernyója. Átható faecetszagú, jó ujjnyi méretűre megnövő hernyója kétszer telel át, mielőtt eléri teljes fejlettségét, és a hernyó által készített farágcsálék közé szőve magát, bebábozódik. A báb a lepke kikelése előtt aktív mozgással tolul ki a rágcsálékból készült gubóból, illetőleg a hernyó által készített járatból. Nyárfák törzsében fejlődik az üvegszárnyú lepkék (Sesiidae) két, nagyobb termetű, darazsakra emlékeztető külsejű faja is: a darázslepke (Sesiaapiformis) és a bögölyszitkár (Paranthrene tabaniformis).
A fűz- és nyárfák sok bogár számára is kedvező táplálkozási lehetőségeket kínálnak. jelentős számban fejlődnek bennük mind az élő, mind a száradt fában fejlődő bogárcsoportok képviselői. A fűzfában fejlődő díszbogarak (Buprestidae) között egyaránt vannak sok tápnövényűek, pl. a zöld és a hatfoltos karcsú díszbogár (Agrilus viridis, A. sexguttatus) és a tápnövény-specialisták, mint a fűzfa-virágdíszbogár (Anthaxia salicis).
Mindezek a fajok a megfelelő termőhelyeken, a természetközeli füzes-nyáras erdőkben rendszeresen, de mérsékelt számban fordulnak elő, hiszen ezekben az életközösségekben megvannak azok a fajok is, amelyek természetes úton szabályozzák egyedszámukat. Törvényszerűen elszaporodnak viszont akkor, ha nagy kiterjedésű monokultúrákat hoznak létre, vagy nem megfelelő termőhelyekre telepítik a nyár- és fűzfákat. Ilyenkor a cincérek és díszbogarak „kártevőkké” válnak, s megszabadulni tőlük sokszor csak a helytelenül létrehozott telepítés felszámolásával, nemegyszer milliós veszteségekkel lehet.
