A belső-kárpáti paleogén flis
A belső-kárpáti paleogén flis
A belső-kárpáti flis a mai Szlovákia északi részétől a lengyelországi Podhalén és Északkeleti-Kárpátokon keresztül az észak-erdélyi Máramarosig követhető. Az egykori medencesor a kréta időszakban orogenezist szenvedett idős belső-kárpáti takarókon települt; a külső-kárpáti flisvonulatoktól ma a Pienini-szirtöv választja el. A belső-kárpáti flisnek alapvetően két kifejlődési típusa ismert, a nyugati (podhalei) és a keleti (máramarosi).
Az Északnyugati-Kárpátokban – Szlovákiában és Dél-Lengyelországban – a belső-kárpáti medencék többnyire a középső-eocén lutéciai korszakában kerültek tengerelöntés alá. A rétegsor alján akár 100 m vastagságot is elérő meszes konglomerátum, breccsa, biogén nummuliteszes mészkő települ. (Ebből formálódtak ki pl. a híres szulyói sziklaszirtek). A medence hirtelen mélyülése után – a felső-eocénba is áthúzódóan – 600–800 m agyagmárga-aleurit sorozat rakódott le (Huty formáció), amelybe azután az ún. Puhói (púchovi) konglomerátum kavicstestjei települtek. Ez utóbbiakat egy tenger alatti törmelékkúp nyelveiként értelmezhetjük. Az efölött kifejlődő Podhale-flissorozat 400–700 m vastag, sőt esetenként az 1000 m vastagságot is elérheti. Igen gyakoriak benne a turbidit-rétegtagok, amiért is a flis elnevezést kapta. A rétegsorban 2 m (!) átmérőt elérő iszaplabdákat is találtak, amelyek a hosszú vízalatti szállítódás során nőttek meg ilyen nagyra. A legalsó rétegektől eltekintve a belső-kárpáti flisben ritkák a fosszíliák. Rossz megtartású mikrofaunái mellett leggyakoribb kövületei a féregjáratok, az ún. „hieroglifák”. A flis képződése átnyúlik az oligocénba, újabb vizsgálatok szerint esetleg az alsó-miocénba is.
Féregjáratok lenyomatai (ún. „hieroglifák”) a belső-kárpáti flis homokkövében (felső-eocén, Lőcsei-hegység)
A keletebbre fekvő, máramarosi belső-kárpáti paleogén rétegsor felépítése némileg különbözik az északnyugati-kárpátitól. Alján itt is nagyforaminiferákban gazdag, biogén mészkövet, konglomerátumot, breccsát, homokkövet találunk (pl. a. Prislop rétegek 500 m vastagságúak), fölötte pedig a medence kimélyülésének köszönhetően nyílttengeri márgasorozatot (Vaser márga). Az eocén-oligocén határt a magyarországi Budai márgához hasonlóan globigerinás márga képviseli, mi több, a hazai Tardi agyag anoxikus eseményének is van megfelelője, a Máramaros-Besztercében található 200 m vastag Valea Carelor rétegek. Itt ugyanakkor a fekete bitumenes palák között hatalmas, méteres átmérőt is elérő, áthalmozott mezozoikumi-eocén mészkő- és kovakőzet-tömböket látni, amelyek a parti zónából csúsztak le. A felső-oligocént márga és homokkő váltakozásából álló összlet képviseli. A rétegsort a 800 m vastag, többnyire turbidites kifejlődésű felső-oligocén–alsó-miocén korú Borsai homokkő zárja.
A Külső-Nyugati-Kárpátok harmadidőszaki képződményeinek egyszerűsített kőzetrétegtani metszete.
1 – konglomerátum,
2 – dysodil-pala,
3 – vörös karbonátszegény agyag,
4 – vastagpados homokköves flis,
5 – mészkő, mészturbidit,
6 – tarkaagyag és márga,
7 – vékonypados, finomhomokos flis,
8 – márga,
9 – menilit-tűzkő,
10 – kőzetlisztes finomhomokkő,
A – alsó, K – középső, F – felső
A belső-kárpáti flismedencék a külső-kárpáti óceán úgynevezett ívelőtti medencéinek tekinthetők, amelyek már kontinentális kérgen alakultak ki. Egykori, paleogén helyzetüket a Paleogén rétegtan és ősföldrajz című részben vázoltuk. A belső-kárpáti fliskőzetek legkésőbb az alsó-miocénban erős gyűrődést szenvedtek.
