Az Erdélyi-medence paleogén képződményei
Az Erdélyi-medence paleogén képződményei
Az Erdélyi-medence mai formájában egy középső-miocén medencefejlődés terméke. A neogén medencekitöltő üledékek aljzatában azonban – elsősorban északnyugati részén – paleogén képződményeket is találunk. Ezeknek vastagsága nem jelentős: néhány helyi eltéréstől eltekintve a teljes paleogén-eggenburgi rétegsor általában nem több 200 méternél.
Az Erdélyi-medencében a paleocénban nem volt üledékképződés, de ekkor zajlott az Erdélyi-középhegységben az a banatitos magmatizmust kísérő, szilícium-dioxidban gazdag („savanyú”) vulkáni tevékenység, amely pl. a Vlegyásza-csúcs kőzeteit is létrehozta. A felszínre került vulkáni törmelékes kőzetek – többször áthalmozódva – az eocén képződményekbe is bekerültek.
Az eocén üledékgyűjtő északnyugat-délkeleti csapás mentén húzódott, peremét az egyik oldalon a Gyalui-havasok, a másik oldalon a Kővár-hegység (Preluca) kristályos vonulata képezte. A medence tengelyét Zilah és a Meszes-hegység vonalában kereshetjük.
Az alsó-eocénban a medence alján a Zsibói formáció vörös, szárazföldi, törmelékes üledékei települnek néhol több száz méter vastagságban. Az efölött következő lutéciai tengerelöntés sekélyvízi, ún. epikontinentális tengeri üledékeket eredményezett. Később is általánosan jellemző az Erdélyi-medence paleogénjára az igazi mélyvízi képződmények hiánya. Az ún. „alsó evaporit” fölött két szintben is megtaláljuk a molluszkás márgát, utóbbinak, a Martonosi márgának a képződése egészen a felső-eocén priabonai korszakába nyúlik át.
A priabonai transzgressziót a Rákóczi és Turbuczai csökkentsósvízi, valamint a Nádasvölgyi szárazföldi rétegek választják el a középső-eocén tengeri képződményeitől. Az újabb transzgresszió első tengeri képződménye az ún. „felső evaporitos” összlet. A priabonai tenger partjain a biogén Kolozsvári és Cozla mészkövek rakódtak le, a medence belsejében pedig a Brebi márga, amely a Budai márga megfelelőjének tekinthető.
Az alsó-oligocénban újra regresszió következett be: ez egy kompressziós esemény következménye lehetett, amely a medence aljzatában feltolódásokat hozott létre. S míg az eocén üledékképződés többé-kevésbé az Erdélyi-medence egész területére kiterjedt, addig az oligocén medence már csak a Kolozsvártól északra fekvő területre korlátozódott, észak felé mutató medencemélyüléssel.
Az alsó-oligocén csökkentsósvízi Bizusa rétegekben találjuk a Paratethys első endemizmusát jelző Cardium lipoldi faunát. Fölötte a Tardi agyag megfelelője, a szintén oxigénszegény környezetben leülepedett Nagyilondai halaspala következik.
A felső-oligocénban egy új transzgresszió a déli partokhoz közel a Zombori formációcsoport lagunáris-sekélytengeri képződményeit rakta le (kitermelhető kőszéntelepekkel). Északabbra, beljebb a medence irányába sekélytengeri, normálsósvízi üledékek képződtek (Búzási rétegek). A mélymedencében, a Kővár-hegységtől északra a Vima formáció finomszemcsés kőzeteit találjuk, amelyeknek képződése az alsó-miocénba is átnyúlt. Ennél tovább északra már a máramarosi flisöv medencéje következett (lásd a következő oldalakon).
Az oligocén-miocén határon – egy kisebb méretű regresszió és lepusztulás után – az új, eggenburgi transzgresszió a partokon és a partközeli zónákban azokat a Kórodi rétegeket rakta le, amelyek kőzettanilag és nagypectenes faunájuk révén is rendkívül hasonlóak a Budafoki formációhoz. Felette, a medence kimélyülésének köszönhetően, a Kettősmezei formáció agyagmárgája képződött, gazdag planktonfaunával. Ebből és a Vima formációból fejlődnek ki az ottnangi korszakban az Almáshidai rétegek, amelyeket majd a neogén medencék fejlődésénél mutatunk be.
Az Erdélyi-medencében a paleocénban nem volt üledékképződés, de ekkor zajlott az Erdélyi-középhegységben az a banatitos magmatizmust kísérő, szilícium-dioxidban gazdag („savanyú”) vulkáni tevékenység, amely pl. a Vlegyásza-csúcs kőzeteit is létrehozta. A felszínre került vulkáni törmelékes kőzetek – többször áthalmozódva – az eocén képződményekbe is bekerültek.
Az eocén üledékgyűjtő északnyugat-délkeleti csapás mentén húzódott, peremét az egyik oldalon a Gyalui-havasok, a másik oldalon a Kővár-hegység (Preluca) kristályos vonulata képezte. A medence tengelyét Zilah és a Meszes-hegység vonalában kereshetjük.
Az alsó-eocénban a medence alján a Zsibói formáció vörös, szárazföldi, törmelékes üledékei települnek néhol több száz méter vastagságban. Az efölött következő lutéciai tengerelöntés sekélyvízi, ún. epikontinentális tengeri üledékeket eredményezett. Később is általánosan jellemző az Erdélyi-medence paleogénjára az igazi mélyvízi képződmények hiánya. Az ún. „alsó evaporit” fölött két szintben is megtaláljuk a molluszkás márgát, utóbbinak, a Martonosi márgának a képződése egészen a felső-eocén priabonai korszakába nyúlik át.
A priabonai transzgressziót a Rákóczi és Turbuczai csökkentsósvízi, valamint a Nádasvölgyi szárazföldi rétegek választják el a középső-eocén tengeri képződményeitől. Az újabb transzgresszió első tengeri képződménye az ún. „felső evaporitos” összlet. A priabonai tenger partjain a biogén Kolozsvári és Cozla mészkövek rakódtak le, a medence belsejében pedig a Brebi márga, amely a Budai márga megfelelőjének tekinthető.
Az alsó-oligocénban újra regresszió következett be: ez egy kompressziós esemény következménye lehetett, amely a medence aljzatában feltolódásokat hozott létre. S míg az eocén üledékképződés többé-kevésbé az Erdélyi-medence egész területére kiterjedt, addig az oligocén medence már csak a Kolozsvártól északra fekvő területre korlátozódott, észak felé mutató medencemélyüléssel.
Az alsó-oligocén csökkentsósvízi Bizusa rétegekben találjuk a Paratethys első endemizmusát jelző Cardium lipoldi faunát. Fölötte a Tardi agyag megfelelője, a szintén oxigénszegény környezetben leülepedett Nagyilondai halaspala következik.
A felső-oligocénban egy új transzgresszió a déli partokhoz közel a Zombori formációcsoport lagunáris-sekélytengeri képződményeit rakta le (kitermelhető kőszéntelepekkel). Északabbra, beljebb a medence irányába sekélytengeri, normálsósvízi üledékek képződtek (Búzási rétegek). A mélymedencében, a Kővár-hegységtől északra a Vima formáció finomszemcsés kőzeteit találjuk, amelyeknek képződése az alsó-miocénba is átnyúlt. Ennél tovább északra már a máramarosi flisöv medencéje következett (lásd a következő oldalakon).
Az oligocén-miocén határon – egy kisebb méretű regresszió és lepusztulás után – az új, eggenburgi transzgresszió a partokon és a partközeli zónákban azokat a Kórodi rétegeket rakta le, amelyek kőzettanilag és nagypectenes faunájuk révén is rendkívül hasonlóak a Budafoki formációhoz. Felette, a medence kimélyülésének köszönhetően, a Kettősmezei formáció agyagmárgája képződött, gazdag planktonfaunával. Ebből és a Vima formációból fejlődnek ki az ottnangi korszakban az Almáshidai rétegek, amelyeket majd a neogén medencék fejlődésénél mutatunk be.
