Prekambrium- ópaleozoikum I. (Péró Csaba)

Full text search

Prekambrium- ópaleozoikum I.
(Péró Csaba)
Prekambrium néven a Föld kambrium előtti, homályba vesző történetét foglaljuk össze. Kőzeteiben ősmaradvány nagyon ritkán található, ezért történetének megírásában – akárcsak a paleozoikum elejére átnyúló más nagy hegységképződésekében – csaknem kizárólag radiometrikus kormeghatározásokra vagyunk utalva. A kárpát-pannon térségben bizonyíthatóan megvannak a prekambriumot záró kadomi, az ordovícium eleji ókaledóniai, valamint a devonban kezdődő és az újaleozoikumba átvezető variszkuszi hegységképződés emlékei. Ebben a részben az Alcapa-lemeztömb legidősebb képződményeit tekintjük át.
A variszkuszi tektonikai keretbe a Keleti-Alpok, a Nyugati-Kárpátok, a Pelso-egység és a Tisza-mikrolemez hozzávetőlegesen beilleszthetők, ám az utóbbi keleti feléről és a Dacidákból nagyon kevés radiometrikus koradattal rendelkezünk. Mivel az egyes lemeztöredékek párhuzamosítása időben visszafelé haladva a többszörös metamorfózis miatt hatványozottan nehezebb, a megelőző tektonikai ciklusokra ősföldrajzi kép helyreállítása gyakorlatilag lehetetlen. Ezért földtörténetünk bevezető részében a (felső-) prekambriumi és ópaleozoikumi képződményeket olyan léptékű regionális tagolásban tárgyaljuk, amelyeken belül a korreláció még „megnyugtatóan” elvégezhető.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit