Egyenlőtlen süllyedések a földtörténeti múltban
Egyenlőtlen süllyedések a földtörténeti múltban
A Kisalföld medencéjének aljzatát a terület északnyugati részén variszkuszi, enyhén átalakult kőzetek alkotják. Erre az aljzatra közvetlenül újharmadidőszaki (miocén és pannon, helyenként csak pannon) tengerüledékek települnek. Középső és délkeleti részén – az ún. Rába-vonallal elválasztva – a nehezebben kimutatható kristályos aljzaton nagy vastagságú, mezozoikumi mészkő- és dolomitrétegek települnek, amelyek a Dunántúli-középhegység anyagával rokonok; itt ezekre rakódtak az újharmadidőszaki üledékek. A Rábától délkeletre óharmad-időszaki rétegek is kimutathatók. Az aljzat a medence közepén néhol 6000 m mélységben található, a peremek irányába viszont 1000–2000 méter mélységig „emelkedik ki”. A rábaközi Pásztori térségben a miocén rétegsorban – vagy 1000 méter mélyen – jelentős térfogatú trachittömeget mutattak ki.
A Duna a Dévényi-kapun – a Porta Hungaricán – keresztül lép be a Kárpát-medencébe (Karátson Dávid Felvétele)
A Kisalföld medencéje – az alsó-középső–miocéntól kezdődően – haránt- és peremi törésvonalakkal határoltan, normálvetők mentén történő lezökkenéses-kéregtágulásos folyamat során, ezen belül szakaszos süllyedéssel és a mindezzel járó feltöltődéssel keletkezett. A süllyedésből – már a pleisztocén elején – legelőbb a Marcal-medence keleti fele maradt ki. A Marcal-medence középső és nyugat része, valamint a Komárom-Esztergomi-síkság még a középső-pleisztocénban is süllyedt, az utóbbi és a Kemenesalja (a Marcal-medence nyugati pereme) azonban már kimaradt a jelenkori (holocén) süllyedésből. A táj legmélyebben és legtovább süllyedő területe a Győri-medence, amely a holocénban is süllyedt. A többi részhez képest a két nagy dunai hordalékkúp-sziget – a Csallóköz és a Szigetköz – a pleisztocénban még erőteljesebben süllyedt, aminek következményeképpen többszáz méter vastag kavicsréteg rakódott le a katlanszerű süllyedékben.
