Tisztelt Kertbeny Úr! Szíves köszönettel fogadom el Önnek munkáit. Bírtam ugyan eddig is azok egy részét, de úgy tekintem e küldeményt, mint szíves emléket.
Kormányunk, mely még rendelkezési pénzalappal sem bír, nem tehet oly kiadást, mely országgyűlésileg meg nem ajánltatott; az pedig nem valószínű, hogy az országgyűlés a 60 millió papiros pénz beváltását megajánlja, s az sem hihető, hogy e részben egyesekre nézve tegyen kivételes kedvezést.
A mi a levelekre adandó választ illeti, tudom én azt: hogy e részben a közönségesen elfogadott illedelmi szabályt külföldön szorosabban megtartják, mint nálunk, de tudom azt is, hogy e szabály alól kivételt mindenütt képez a lehetetlenség. Ezen évnek kezdetétől fogva én többet kaptam két ezer levélnél. Ne tekintse Ön ezt nagyításnak, komolyan és határozottan mondom, hogy a hozzám érkezett levelek száma két ezeret jóval meghalad. E mai napon is 14 levelet hoztak hozzám s azok között hármat nagyon terjedelmest. – Ha én szorosan az említett szabályhoz tartanám magamat s mindenikre válaszolni akarnék, képviselői állásom mellett, mely minden időmet ígénybe veszi: mikép győztem volna meg azt? – Fejedelmeknek, nagy uraknak, gazdagoknak, sokkal könnyebb e részben is 328helyzetük, mert ők iratnak titkáraik által. De én szegény vagyok, nincs módom titkárt vagy csak írnokot is tartani, minden betűt magamnak kell írnom s expediálnom. Annyi levélnél ez oly terhes volna, hogy inkább tűröm el azon vádat, hogy nem tartom meg e tárgyban az illedelem szoros szabályait, mint, hogy oly zsarnokság alá vessem magamat, melyet el nem bírnék; s talán nem elbizakodás ha azt hiszem, hogy hasznosabbat tehetek, mint egész időmet annyi levélre adandó válaszszal tölteni. A midőn lehet, válaszolok; de midőn ezt nem tehetem, vagy midőn e levél tartalma nem olyan, mely a választ tárgyánál fogva is múlhatatlanúl igényli, válaszom, daczára az illedelmi száraz szabálynak, vagy elhalad, vagy néha végkép el is marad.