A JOBBÁGYOK ÚJ MEGKÖTÉSE
A JOBBÁGYOK ÚJ MEGKÖTÉSE
Erdélyben a második jobbágyság létrejöttének máshol is nyomasztó körülményei különösen szorongatóak. Sajátosan alakultak egy történeti véletlen következtében, részben pedig azért, mert az ország legnagyobb birtokosa az uralkodói hatalommal is rendelkezett.
732A történeti véletlen a tizenöt éves háború képében jelentkezik, amelynek pusztításai miatt a sokkal régebbire emlékeztető új jobbágyrendszer megszerveződése nem egyszerűen két szakaszban zajlik, mint Magyarországon általában, vagyis a korábbra visszanyúló kezdetek után egy 16. századiban és egy, a következő század elejére esőben, hanem gyakorlatilag elölről kezdődik a háború utáni évtizedekkel. A hosszú időn át folyamatos rombolás következtében alakul így a helyzet. Azáltal ugyanis, hogy a parasztság jelentős része fizikailag megsemmisült, többségük pedig földönfutóvá lett, nem egyszerűen a jobbágyság második kiadásának már a Báthoriak korában érzékelhető kezdeményei semmisültek meg, de magának a jobbágyrendszernek a keretei is fellazultak.
A háború fenyegetése kikényszerítette, a pusztán maradt helyek sokasága pedig lehetővé tette a folytonos költözést. Ilyen módon a jobbágyság korábban helyhez kötött életmódjával szemben általánossá vált az állandó fluktuáció. E körülmények között a század elején Erdélyben szó sem lehet a jobbágyi terhek növeléséről; a fejedelemségben egyszerűen magát a feudális függést kell restaurálni.
Kettős tendencia indul: egyrészt általános érvényűen kimondják a puszta helyre költözők hatéves adómentességét, ugyanakkor a legszigorúbb törvényeket hozzák a lakóhely nélkül kóborlókra. Az 1615-i törvény talán a legvilágosabb: „…a sok lézengő, bujdosó, uratlan” embert, „szökött szolgák”-at, „kiknek semmi residentiájok ez országban nem lévén, széllyel járnak”, fogják el és büntessék meg.* Az a tény, hogy az országgyűlési végzések között minden más ügyről szóló döntés gyakoriságánál sűrűbben születnek a latrokról, kóborlókról, szökött jobbágyokról intézkedő artikulusok, mutatja, mennyire tömeges jelenséggel szemben veszik fel a harcot.
EOE 7. 284.
A nagy fellazulást a háború pusztítása és a századforduló időjárási katasztrófái váltották ki; mindez nagyfokú elszegényedéssel járt együtt, s kétségtelenül létbizonytalanságot is jelentett. A megtelepedés ezzel szemben nyugalmat és a gyarapodás lehetőségét biztosítja, de mivel a jobbágyi függésbe való visszaállással azonos, úgy látszik, igen nagy szubjektív tehertétel. Erre utal mindenesetre az a tény, hogy jóllehet adómentesség csábít, megtorló intézkedések fenyegetnek, egészen a század közepéig nem lehet a tömeges méretű szökést vagy költözködést felszámolni.
A jobbágyi kötöttségek elől menekülő parasztság helyzetét nehezíti a fejedelmi hatalom és a nagybirtok érdekeinek összefonódottsága. Emiatt lépnek fel az uralkodók hivatalosan, a törvényhozás szintjén, a leghatározottabban a migráció minden formája ellen, holott következményeit a rendiséggel szemben is felhasználhatnák. Közvetlenül módjuk lenne erre, ha a katonaság soraiba vagy a bányászok közé állást – aminek a gyakorisága szembeszökő – 733bátorítanák, illetve legalább engedélyeznék. Ez azonban nem történik meg; az államhatalom védelme alá kéredzkedőkkel szemben is a földesúri érdek győz. Az uralkodók, annak ellenére, hogy a jobbágyi kötöttségek fellazulásából személyesen is profitálnak, mert a hadseregbe és a bányákba irányuló vándorlás mellett élénk a fiskális birtokokra húzódás tendenciája is, korlátlan teret engednek a rendek jobbágyságot megkötni kívánó törekvéseinek.
A fejedelmek csupán közvetve alkalmazzák az uralkodói hatalom eszközeit; különleges helyzetükkel egyszerűen visszaélve, kijátsszák a törvényeket. Mint minden más földesúr birtokain, úgy a fiskális uradalmakban is akadályozzák a tisztviselők a szökött jobbágyok kiadását, a tisztek a katonák közé álltak hazavitelét, vagy a bányák intézői a náluk dolgozók visszarendelését. Ezekben az összecsapásokban a másik fél, a jobbágyát követelő birtokos tulajdonképpen nem az uralkodótól, hanem az ő személyében egy másik földesúri versenytárstól szenved vereséget. Olyantól, aki véletlenül az államhatalom gépezetét is kezében tartja. Senki nem versenyképes a fejedelmekkel szemben.
Legreménytelenebb helyzetbe természetesen a jobbágyok kerülnek, akiknek kitörési kísérleteivel szemben szilárd fal mered: a fejedelem és a rendek minden belső ellentétet és az érdekek ütközését áthidaló összefogása, a jobbágyok munkájára maradéktalanul igényt tartó földesurak önzése.
