c) Nicolo Angielini itáliai várépítész térképei a horvát–szlavón (1564), a dunántúli, a bányavidéki és a felső-magyarországi határvédelemről (1564–1566)
Hasonlóan katonai célból, de sokkal szebb kivitelezésben készült az, a horvát és a szlavón főkapitányságok várrendszerét bemutató térkép („mappa der jeczigen crabetischen und Windischen gränitzen”), amelynek kifestéséért 1564. március 8-án Stájerország rendjei a munkát elvégző festőnek (Maler), azaz az illuminátornak, huszonnégy tallért hagytak jóvá. Az adatot közlő Johann Loserth, a század elején élt kiváló stájer történész, ugyan amiatt sajnálkozott, hogy a térkép nem maradt az utókorra, magunk úgy véljük, nem zárható ki, sőt igen valószínű, hogy az említés Nicolo Angielini (latinosan Nicolaus Angielus †1577 után) itáliai várépítész datálatlan, „CROATIA & SCLAVONIA” című térképére vonatkozik. Az Adriai-tenger és a Dráva között fekvő horvát–szlavón végvárakat bemutató térképet (lásd a II. mellékletet), valamint Angielini egylapos, ugyancsak kéziratban fennmaradt színes Magyarország-térképét és számos végvár erődítési tervét – a drezdai Sächsisches Hauptstaatsarchiv, illetve a karlsruhei térkép- és vármetszet-gyűjtemény egy-egy kódexéből – első alkalommal 40Hans Brichzin tette közzé 1992 és 1996 között a Cartographica Hungarica hasábjain. A térképek, illetve a váralaprajzok közlője és ismertetője egy a Szász Állami Főlevéltárban fennmaradt levél alapján teljesen meggyőzően bizonyította, hogy Angielini egylapos Magyarország térképe és az alaprajzok biztosan 1566. augusztus 17. előtt keletkeztek.
A stájer rendek azonban a festőnek nem csak a horvát–szlavón végek térképének, hanem egyúttal olyan speciális váralaprajzoknak a kifestéséért adományozták az említett összeget, amelyek azt mutatták be, miként kell azokat a jövőben megerődíteni („auch die abriß der gränitzenflecken, waßmassen dieselben bevestiget werden sollen”). Miután pedig Angielini egylapos Magyarország-mappája és a horvát–szlavón várövezetet bemutató térképe számos, többek között éppen ez utóbbi területen fekvő végvár (például Zengg, Otocsác, Bihács, Zrin, Sziszek, Kőrös, Topolovác stb.) festett alaprajzaival együtt maradt fenn, miként arról az idézett forrásrészlet is beszélt, mindez már több mint puszta feltételezésre ad lehetőséget. Nevezetesen: az említett „mappa der jeczigen crabetischen und Windischen gränitzen”-ben a Brichzin által közölt térképet vagy annak egy másik korabeli példányát ismerhetjük fel, egy időben vagy közel egyidejűleg ugyanis több példány is készülhetett, utólag pedig – mint tudjuk – további másolatokat készítettek. Sőt Angieliniről az újabb kutatásokból azt is tudjuk, hogy 1565. január 7-ét megelőzően, 41azaz 1564-ben várépítészként (Baumeister) bizonyosan a belső-ausztriai tartományokat (Stájerország, Karintia és Krajna) kormányzó Károly főherceg szolgálatában állt, az említett napon ugyanis a főherceg 40 forint kifizetését rendelte el számára. Az itáliai származású Angielini hadiépítészként pedig az említett időszakban, 1564 tavasza előtt, Károly főherceg zsoldján nem szolgálhatott máshol, mint a három osztrák tartomány által finanszírozott horvát–szlavón végeken.
Ráadásul az Udvari Haditanács egykori mutatókönyveinek bejegyzései alapján az 1564 márciusa előtti hónapokból tudomásunk van a horvát–szlavón végvárak külön bizottság által történt felméréséről. I. Ferdinánd 1563. augusztus 4-én Jakob von Lamberg Landeshauptmann in Kraint, a szintén krajnai Erasmus Magert, a későbbi szatmári főkapitányt (1565–1568) és Franz von Poppendorfot, a végvárrendszer későbbi főerődítési biztosát (Oberstbaukommissar, 1569 előtt–1572 után) a horvát–vend végek erődítéseinek megszemlélésére, – modern kifejezéssel élve – szinte topográfiai jellegű felmérésére, továbbá ellátási problémáik megvizsgálására rendelte. A biztosok („Commissarien zu Bereuttung der Windischen unnd Crabatischen Granicz”, illetve „revidendorum finium causa ablegati”) kíséretükkel szeptember 20. előtt keltek útra és felmérésüket valamikor 1563 késő őszén fejezték be. Végvárszemléjüket a határvidéken ekkor már negyedszázada szolgáló Hans Lenković horvát–szlavón végvidéki főkapitány (1556–1567) által benyújtott várjegyzék alapján hajtották végre. A horvát végeken 41, a vend határvidéken pedig 21 várat jártak be, majd tapasztalataikról részletes jelentést készítettek, amelynek tartalmát 42azután 1563 végétől 1564 közepéig Grazban a stájer rendek hosszasan tárgyalták.
Szinte teljességgel biztosak lehetünk abban, hogy a várszemlén az említett bizottság kíséretében volt ott Angielini is, akinek a feladata a végvárak erődítéseinek felmérése, lerajzolása és a horvát–szlavón főkapitányságok térképének az elkészítése lehetett. Angielini meglehetősen gondosan, de gyorsan dolgozott, hiszen térképével és a várerődítési rajzokkal neki, majd az azokat illumináló festőnek február vége felé már kész kellett lennie ahhoz, hogy az utóbbinak március 8-án a rendek már kiutalhassák az elvégzett munkáért járó fizetést. Mindezek alapján úgy véljük, a horvát–szlavón végvárak térképét, pontosabban annak a későbbi másolatok alapjául szolgáló – egy vagy több – eredeti példányát 1563 decembere és 1564 februárja között az előző esztendő szeptemberétől a végeken végzett helyszíni felmérések alapján Nicolo Angielini itáliai várépítész készítette.
Angielini azonban nem pusztán a horvát–szlavón végvárakról rajzolt térképet. Említett Magyarország-térképén és egy, a Csallóközt ábrázoló mappáján kívül, 1564 és 1566 között három másik térképen mutatta be a bécsi katonai vezetésnek a határvédelem Drávától északra, egészen az erdélyi határig húzódó övezeteit. Az első mappa a Mura és a Duna között fekvő végvárakat (címe: „DITIO INTER MVRAM ET DANVBIVM”), a második a bányavárosok előtt húzódó várláncolatot („MONTANAE CIVITATES”), végül a harmadik a felső-magyarországi főkapitányságot („Superior Vngaria – Nicolo Angielini”) ábrázolta. Az idézett címek mindhárom esetben díszített kartusban foglaltak helyet, és hála az utóbbinál Angielini saját 43magára tett utalásának, a térkép szerzőjének személyében sem kell kételkednünk. E három térkép, illetve eredeti alappéldányaik keletkezésének ante quem dátumaként – Brichzin meggyőző datálása mellett – biztosan az 1566. esztendő nevezhető meg. A Balanton és a Duna között fekvő győri főkapitányság központjának Georgius Hoefnagel 16. század végén megjelent rézkarcából ugyanis tudjuk, hogy azt a rézmetsző az itáliai hadiépítész 1566-ban készített alaprajzának felhasználásával mutatta be. Ha az Angielini-féle Győr-rajzot összevetjük Hoefnagel metszetével, nem nehéz meggyőződnünk, hogy a rézmetsző ezúttal valóban megbízható forrásból dolgozott. Miután pedig 1564 májusának végétől a horvát–szlavón végvárak felmérése után megkezdődött a magyarországi erősségek, előbb a Duna és a Dráva közötti, majd Lazarus von Schwendi felső-magyarországi hadjáratát követően nyilván a bányavidéki és a kassai főkapitányság várainak szemléje is, Angielini – Erasmus Magerhez hasonlóan – valószínűleg ezeken is részt vett. A déli végeken megkezdett munkáját folytatva készítette el tehát a három további határvidék-térképet.
Az itáliai hadiépítész egylapos Magyarország-térképe („VNGARIAE LOCA PRECIPVA DESCRIPTA PER NICOLAVM ANGIELVM ITALVM”) noha tartalmilag nem, pusztán címében és külső díszítőelemeiben hatással volt Zsámboky János 1571-ben Bécsben megjelent, említett Magyarország-mappájára („VNGARIAE LOCA PRAECIPVA RECENS EMANDATA … ”). Mindez annak a ténynek az ismeretében szinte természetesnek tartható, miszerint Zsámboky 1572-ben készült Illyricum-térképének „segédszerkesztője” maga Angielini volt. Az utóbbi esetben 44tehát egy térképek kiadásával foglalkozó orvos-történetíró és egy végvárvonal-mappákat rajzoló itáliai várépítész szoros együttműködéséről volt szó. Az azonban ezek után is kérdéses, hogy a határvédelem egyes övezeteit bemutató kéziratos térképek fejthettek-e ki a kor nyomtatott mappáira valamiféle hatást. Véleményünk szerint ez kevéssé valószínű, hiszen ezek az Udvari Haditanács számára a végvidéki főkapitányságok rendszeréről és szervezetéről katonailag olyan fontos adatokat tartalmaztak, amelyek általában hadititoknak minősültek.