g) Adalék a horvát végvidék 1586. évi térképeiről
53g) Adalék a horvát végvidék 1586. évi térképeiről
Az 1580-as évek közepén az Adriai-tengertől a Száva folyó vonaláig elterülő horvát főkapitányság védelmében még a muraközinél is jóval komolyabb problémák jelentkeztek. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a meglehetősen aktív boszniai török erők 1576 és 1578 között – a várak ostromát szigorúan tilalmazó államközi békére fittyet hányva – számos, az Unától már északra fekvő királyi végvárat (Zrin, Gvozdansko, Bužim, Cazin, Ostrožac stb.) foglalta el.131 A Bihács és Sziszek közötti területen ennek következtében szinte megbénult a határvédelem, hiszen az említett várak elestével az Una bal partvidékén az 1550-es évek végétől meglévő végvárhálózat132 teljességgel összeomlott. Az északabbra fekvő Hrasztovica és Gora csak részben voltak alkalmasak arra, hogy az elveszett várláncolatot pótolják. Ráadásul ettől kezdve a közvetlenül az Una partján fekvő Kosztajnica, Novi és Krupa váraiból, valamint az újonnan elfoglalt erősségekből a törökök már az Una egész felső folyását ellenőrizték. Emiatt a horvát végek kulcsa, a szintén az Una partján fekvő Bihács vára egyre kiszolgáltatottabb és veszélyesebb helyzetbe került.133
131 Roth, F. O.: Wihitsch und Weitschawar, Teil I. i. m. 205. és 245–247., valamint Pálffy G.: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer, i. m. 135. oldali térkép, ill. Kruhek, M.: Krajiške utvrde, i. m. 248–269.
132 Ezt a védelmi zónát a korabeli források kezdetben új horvát végekként (neue kroatische Grenze) emlegették. Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer, i. m. 190.
133 Lopašić, Radoslav: Bihać i Bihaćka krajina. Mjestopisne i poviestne crtice. Zagreb, 1890. 21–29. (Reprint, Bihać, 1991.) és Budak, Neven: Uloga Bihaćke komune u obrani granice. In: Historijski zbornik 42. (1989) 166–169.
A törökök persze azonnal felismerték, hogy az említett várak elfoglalásával mekkora helyzeti előnyhöz jutottak a védelemre kényszerülő keresztényekkel szemben. A Bihács és Sziszek között elfoglalt várakból ugyanis ezt követően napról napra igen gyorsan és szinte akadály nélkül juthattak el a Kulpa folyóig, majd azon átkelve a tőle északra fekvő Turopoljére, akár egészen Zágrábig, sőt még tovább, Krajna osztrák tartomány mesésen gazdagnak ígérkező területére. Mindezt az 1580-as évekre a keserű tapasztalatok következtében a horvát–szlavón főkapitányságokat irányító Belső-Ausztriai Haditanács és a tartományokat kormányzó Károly főherceg is kénytelen volt felismerni. 1587. január 17-én kelt és a terület védelmének problémáiról elmélkedő nagy jelentésében ugyanis a főherceg II. Rudolf császárnak (1576–1612) ezt a problémát – nyilván már nem első ízben – részletesen kifejtette. A végvárak kapitányaitól szerzett információk alapján tudatta, hogy a török portyázók az Una északi partvidékén fekvő Kosztajnicáról, Zrinből és Gvozdanskóból indulva Hrasztovica 54vidékét, majd a vele északnyugatról határos Turopoljét hat, de maximum hét óra alatt elérhetik, egy nap és egy éjszaka alatt pedig elég könnyen a krajnai határig is eljuthatnak. Annak érdekében, hogy a Horvátországban sohasem járt Rudolf császár és haditanácsosai valóban megértsék, az említett várövezet elvesztése miatt mekkora veszélyben forognak a horvát–szlavón, sőt még a krajnai–stájer területek is, az Una bal partjától a Kulpáig terjedő terület török és keresztény erősségeiről külön végvárvonal-térképeket („Gränicz Mäppis”) mellékelt leveléhez (lásd a levél vonatkozó szövegrészletét bemutató 3. ábrát).134
134 „von Cosstanouicz, Serijn und Guoßdänßkhi heer, wie aus den Gränicz Mäppis zusehen, mag er [ti. a török] Hrässtouicz und das daran stossende Duropolie inner sechs oder maist siben Stunden von den anndern obbemelten seinen, herdißhalb der Vnna habunden Heusern, aber mein angräniczendes Lanndt Crain gar leicht in Tag und Nacht erraichen.” (Magyarul: „Kosztajnicáról, Zrinből és Gvozdanskiból indulva – miként az a végvárvonal-térképekről leolvasható – a török Hrasztovicát és a vele határos Turopoljét hat vagy legfeljebb hét órán belül az Una innenső partján fekvő, más említett váraiból elérheti, de egy nap és egy éjszaka alatt a horvát területekkel határos tartományomba, Krajnába is egészen könnyen eljuthat.”) ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. A. fol. 34. Károly főherceg II. Rudolfhoz. 1587. január 17., Graz. Az egész jelentés: Uo. fol. 31–41.
Noha az említett határvidék-térképek eddigi ismereteink szerint nem maradtak az utókorra, Rudolf császár prágai székhelyén és a bécsi Haditanácsban ezek alapján mindenki számára világossá válhatott, ezen a helyzeten mielőbb változtatni kell, ha legalább részben meg akarják szűrni a török betöréseket. Károly főherceg levelében azt szorgalmazta, hogy az igen megterhelt stájer és krajnai rendek helyett ebben az ügyben inkább a horvát és a magyar rendekkel kellene tárgyalni. Ezek az egyeztetések azután hamarosan megtörténtek, és a Bihács, valamint Sziszek közötti, a Kulpától délre fekvő terület védelmének biztosítására hosszú időre megnyugtató megoldást találtak.
Az Una-parti elveszett várövezet pótlására a Kulpa folyó mentén és attól délre az ott fekvő kisebb középkori kővárak megerődítésével, új favárak építésével és őrséggel való ellátásával – részben már 1578-tól, véglegesen éppen ezekben az esztendőkben – új védelmi zónát szerveztek. Ezek finanszírozását ellenben, a főherceg terveinek megfelelően, nem a krajnai, karintiai vagy stájer, hanem a horvát–szlavón rendek hadiadójából, illetve szükség esetén más magyarországi jövedelmekből biztosították. Ezen Kulpa vidéki várakba ugyanis ettől az évtizedtől kezdve állandó jelleggel a horvát–szlavón bán mintegy 250 lovasból és ugyanennyi gyalogosból álló külön haderejét rendelték. 1588-ban például az ekkor végzett mustra adatai szerint Sredičkóban 100 lovas és 79 gyalogos, Brestben és a Kulpa mentén 100 lovas és 60 gyalog, Gora várában 28, Brkišovinában 39, Šišinecben 20, végül Španov gradban 30 délszláv gyalogos teljesített szolgálatot. A maradék 50 lovas ugyanakkor a bán saját személyes védelmét biztosította.135 Miután pedig ezek a 55katonák a bán közvetlen parancsnoksága alatt álltak, az új várövezet hamarosan a báni végvidék (banalische Grenze, confinia banalia) elnevezést kapta, és egészen a törökök kiűzéséig megmaradt a 17. század elejére fokozatosan megszilárduló formájában.136
135 Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 125. (1588) Ezen várak lokalizációjára lásd: Kruhek, M.: Krajiške utvrde, i. m. 322. oldalán lévő térképet.
136 Kruhek, Milan: Stvaranje i utvrdivanje obrambene granice na Kupi u toku XVI i XVII stoljeća. In: Vojna krajina, i. m. 215–257.; Uő.: Krajiške utvrde, i. m. 303–323. és újabban Kaser, K.: Freier Bauer und Soldat, i. m. 278–281.
3. ábra
Bár a horvát és a báni végek vidékéről 1586-ban készült térképek nem maradtak az utókorra (vagy legalábbis ez ideig nem kerültek elő), a 16–17. századból ugyanezen határvidéki övezetekről még több, érdekes térképet–térképvázlatot ismerünk. A bécsi Hadilevéltár nevezetes Alte Feldakten anyagában nemrég akadtunk rá a Csázma és Glogovnica folyók vidékén, Ivanics és Kőrös 56végvárak között fekvő őrhelyek és nevezetesebb települések kéziratos térképére, amely valamikor az 1570–1580-as években készülhetett.137 Noha a datálatlan térképvázlatot utólag az 1587 júniusában keletkezett iratok közé sorolták (egy aláírás és szintén dátum nélküli kísérőirattal együtt138), keletkezésének pontos idejét az ábrázolt települések és a hozzájuk fűzött kurta megjegyzések alapján ez ideig sajnos még nem sikerült megállapítanunk. Hasonló problémával küzd a horvát történetírás és kartográfia-történet egy 17. századi végi térképpel is, amely az Una, a Száva és a Kulpa közötti várakat és őrhelyeket mutatja be, A-tól X-ig terjedő jelmagyarázattal jelölvén azokat.139
137 ÖStA KA AFA 1587/6/13 b. (Erre e rendkívül érdekes, kéziratos térképre könyvünk első kiadásának megjelenése óta, 1999 tavaszán végzett bécsi levéltári kutatásaink alkalmával bukkantunk.)
138 Uo. 1587/6/13 a.
139 A térképet a horvát végek egyik legkiválóbb ismerője, Milan Kruhek tette nemrég közzé: Kruhek, Milan: Karlovac: utvrde, granice i ljudi. Karlovac, 1995. 128.
