a) A térkép keletkezésének körülményei
a) A térkép keletkezésének körülményei
A 16–17. században a magyarországi határvédelmi rendszer egyes övezeteiről készült térképeknek a fentiekben bemutatott sorába tökéletesen beleillik az, a magyar és az osztrák kartográfia-történet számára ez ideig ismeretlen kéziratos mappa, amelyet Giovanni Jacobo Gasparini Magyarországon szolgált itáliai várépítész nagy valószínűség szerint 1594-ben készített. Miután a páratlanul érdekes térképet kötetünk mellékleteként fakszimilében tesszük közzé, mindenképpen szükséges, hogy a róla eddig szerzett ismereteinket külön fejezetben foglaljuk össze. Ez sajnos egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen a Mária Terézia (1740–1780) által 1749-ben alapított Házi Udvari és Állami Levéltár Térképgyűjteményében (Österreichisches Staatsarchiv, Wien; Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Kartensammlung) az U/II/4/8. jelzett alatt őrzött térkép keletkezéséről meglehetősen keveset tudunk. Ez elsősorban három problémával magyarázható.
Egyrészt a térképnek külön címe nincsen, azon – a vonalas aránymérték alatt – pusztán a szerző személyére utaló egyetlen rövid mondat áll: „gioua[nni] jachobo gasparinj fecit”. Másrészt a haditérkép teljesen önmagában, egyetlen kísérőirat nélkül maradt az utókorra, noha valószínű, hogy az idők folyamán azt egy levéltáros emelte ki az archívum valamelyik irategyütteséből. Az e tekintetben legkézenfekvőbbnek ígérkező Hungarica elnevezésű gyűjteményben azonban ez ideig nem találtunk a térképre vonatkozóan egyetlen iratot vagy adatot sem. Harmadrészt sajnos az a kutatómunkánk sem járt eredménnyel, amelynek során átnéztük az Udvari Haditanácsnak és az Udvari Kamarának a 16. század végéről hiánytalanul fennmaradt összes mutatókönyvét (Protokolle des Wiener Hofkriegsrates és Protokolle der Hofkammer), ezek Gasparinivel kapcsolatos bejegyzéseiben ugyanis egyetlen esetben sem találtunk térképre vonatkozó utalást.
Mindez mégsem jelenti, hogy a mappa elkészítését nem a határvédelmet irányító legfelsőbb szerv, a Haditanács rendelte volna el, és hogy a szerzőnek ne fizettek volna munkájáért. Ebben az időben ugyanis mind a hadügyet, mind a pénzügyet irányító központi kormányszerv kancelláriájában a beérkező és a kimenő iratokat a mutatókönyvekben kivonatoló expeditorok és regisztrátorok – a 17. századi gyakorlattól eltérően – még meglehetősen „nyúlfarknyi” bejegyzéseket készítettek. Így elképzelhető, hogy valamelyik kancelláriai hivatalnok 78lelkén szárad, hogy nem tartván fontosnak a térképet – esetleg a mellékletként küldött mappát ő már meg sem kapta –, így annak beérkeztéről, majd pedig az érte járó fizetség kiutalásáról nem készít(het)ett kivonatot. Mindemellett persze az sem zárható ki, hogy a Haditanács egyszerűen Gasparini – modern szóval élve – „munkaköri kötelezettségei” között írta elő a mappa megrajzolását, vagy azt az itáliai várépítész a védelmi rendszer irányításában érdekelt valamelyik bécsi udvari, esetleg magyar főméltóság magánmegrendelésére készítette el.
Ezen meglehetősen hiányos ismeretek ellenére sikerült mind a térkép keletkezésének feltételezhető idejét meghatározni, mind a „gioua[nni] jachobo gasparinj” név alatt felbukkanó szerzőt azonosítani. A Drávától északra egészen az Ipolyig elterülő három végvidéki főkapitányság (a kanizsai, a győri és a bányavidéki) várait ábrázoló mappa az 1590-es évek első felében, valószínűleg 1594 legelején készült, pontosabban nyerte el ma is látható végleges formáját.
A térkép keletkezési idejének post quem dátumát az 1580-as esztendőben határozhatjuk meg, hiszen egyrészt magára Gasparinire is ezen esztendő június 6-ról származik az eddig előkerült legkorábbi adat,207 másrészt a térkép olyan várakat is ábrázol, amelyek az említett 1577. évi bécsi haditanácskozáson elfogadott, új védelmi koncepció jegyében 1579–1580-ban épültek fel. A Kiskomárom szomszédságában fekvő és Gasparini által kis templom alakkal ábrázolt koloni eklézsiát („Kolon”) – miként azt részletesen bemutattuk – Andreas Kielman kanizsai főkapitány 1579 legvégén alakíttatta át palánkkerítéssel megerősített őrházzá.208 Ugyancsak Kielman főkapitány építtette az 1579 nyara és az 1580 szeptembere között eltelt időszakban, a nevét őrző mai Kilimán falu helyén vagy közelében a térképen „Kilmsijget” (azaz Kielmansziget) névalakkal felbukkanó őrházat.209
207 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 168. fol. 253.
208 Lásd az 53. jegyzetet.
209 Pálffy G.: Egy Zala megyei település, i. m. 166–168.
A térkép elkészülte ante quem dátumának eddigi ismereteink szerint az 1595. esztendő tartható, hiszen Gasparini ez év május 25. után eltűnik a korabeli forrásokból.210 Pusztán feltételezzük, hogy vagy még ezen esztendőben eltávozott az élők sorából, vagy örökre itt hagyta a magyarországi hadszínteret, és élete delelőjén visszatért Itáliába. Térképét azonban nagy valószínűség szerint nem sokkal ezt megelőzően, 1594 legelején fejezte be,211 bár előmunkálatait 79lehetséges, hogy már jóval korában, az 1580-as években megkezdte. Mindezt azért szükséges hangsúlyoznunk, mert szinte biztosak lehetünk abban, hogy a megrajzolását tekintve szép kivitelezésű térkép elkészítéséhez az itáliai hadiépítész biztosan szerkesztett vázlatokat, illetve használt más végvár-mappákat; ezek azonban sajnos nem maradtak fenn az utókorra, vagy eddig még feltáratlan levéltári irategyüttesek aktái között lappangnak.
210 ÖStA FHKA HKA Protokolle der Hofkammer Exp. Bd. 486. fol. 365.
211 Könyvünk első kiadásában úgy véltük, „Gasparini térképét az 1580-as évek második felében avagy legkésőbb az 1590-es évek elején készítette” (52. oldal), ezt az állításunkat azonban újabb kutatásaink és Dénes József szombathelyi régész kollégánk ezekkel azonos tartalmú felvetésére sikerült pontosítanunk.
A térkép 1594 legelején történt megrajzolását elsősorban a bányavidéki főkapitánysággal szemben fekvő török végvárak piros karikával való megjelölése támasztja alá. Ezen erősségeket (nevezetesen Divényt, Füleket és kisebb szomszédait, Szabadkát, Somoskőt, Hollókőt és Ajnácskőt, valamint Kékkőt, Szécsényt, Bujákot, Palánkot és Drégelyt) ugyanis Christoph von Teuffenbach kassai és Pálffy Miklós bányavidéki főkapitány (1589–1600) csapatai az 1593 november közepétől december elejéig tartó mintegy három hét alatt, a nevezetes téli hadjáratban szállták meg.212 Pálffy azután 1594 kora tavaszán folytatta hadműveleteit, amelyek során március 10-én sikerrel foglalta el Nógrád várát, miközben még ugyanebben a hónapban Zrínyi György dunántúli kerületi generális (1582–1598) a Dráva közelében megszállta Berzence, Csurgó és Babócsa várait. Mivel térképünk kizárólag az 1593 legvégén visszafoglalt várakat jelöli piros karikákkal – azok közül viszont hiánytalanul mindegyiket –, az 1594 márciusában megszálltak közül viszont egyet sem, nagy valószínűséggel állítható, hogy az ekkor Érsekújváron szolgáló Gasparini 1594 január–februárjában készítette el, vagy fejezte be végvár-mappáját.
212 Az eseményekre egészen újonnan lásd: Tóth Sándor László: Az 1593. évi felvidéki hadjárat és a fülek–romhányi csata. In: Hadtörténelmi Közlemények 112. (1999) 1. sz. 53–73.
Feltételezésünket igazolja az is, hogy a Dunántúlon a törökök által 1593 október elején megszállt Veszprémet és Palotát213 a térkép rajzolója – megkülönböztetvén az előbb említett keresztény várfoglalásoktól – nem piros, hanem narancssárga karikával jelölte. Sőt maguk a térképre rajzolt végvárak is körülbelül ezt az időpontot támasztják alá, hiszen elsősorban a Gasparini által igen jól ismert Garam vidéki várak rendszerének ábrázolása teljességgel megfelel a korabeli levéltári források alapján a fentiekben ismertetett (lásd a II/5. alfejezetet) és az 1580-as évek második felére–az 1590-es évek elejére kialakult vár- és őrházláncolatnak. Ugyanakkor a mappán megtaláljuk még a törökök által 1588 novembere előtt felgyújtott és eddigi ismereteink szerint azután újjá már nem épített, árokkal 80és palánkkal megerődített kehidai kúriát („Kethida”) is,214 melynek ábrázolása tehát ellentmondhatna datálásunknak. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, a korabeli és későbbi térképeken is megfigyelhető és gyakran elkerülhetetlen „hibáról”, hogy a végvár-térképek szerkesztői elavult vagy hibás információkat tartalmazó forrásra támaszkodva újonnan készült mappáikon már elpusztult várakat is jelöltek.
213 G[ömöry] G[usztáv]: Veszprém és Várpalota eleste 1593-ban. In: Hadtörténelmi Közlemények 8. (1895) 254–259. és Veress D. Csaba: Veszprém ostroma, a „tizenötéves háború” (1593–1606) kezdete. In: Veszprémi Szemle (Várostörténeti folyóirat) 2. (1994) 1. sz. 21–29.
214 A budai basák magyar nyelvű levelezése, i. m. 444.: No. 388. (Ferdinánd Graf zu Nogarol győri főkapitány Szinán budai pasához. 1588. november 23., Győr.) és Vándor László: Kehidakustyány. Műemlékek. Bp., 1992. 3. (Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára 449.)
