c) A térkép legfőbb jellegzetességeiről
c) A térkép legfőbb jellegzetességeiről
Gasparini munkája Nicolo Angielini és Martin Stier végvárvonal-mappái mellett a 16–17. századból eddig előkerült egyik legszebb kivitelezésű, színes, kéziratos térképünk. Noha összeállítója és megrajzolója nem volt „hivatásos” térképész, a kor nyomtatott mappái közül néhányat bizonyosan látott és ismert, sőt igyekezett azok díszítő elemeinek egy részét átvenni vagy legalább utánozni, bár munkája alapvetően katonai célokat szolgált. Feltételezhetően ennek a szándéknak köszönhető, hogy az ugyan cím nélkül elkészült, keleti tájolású térképen a Balatontól délre egy irányrózsát, a szerzőségre utaló mondat felett pedig egy biztosan német mérföldben megadott és értékjelöléssel ellátott vonalas aránymértéket találunk, amelyet még egy gondosan megrajzolt körzővel is díszített. 83Miután az aránymérték pontos hosszát teljes bizonysággal nem ismerjük,225 a nem matematikailag szerkesztett térkép méretarányát csak megközelítő pontossággal határozhatjuk meg (M = kb. 1:720 000). Egyéb díszítő elemeket (például címert vagy különféle figurális ábrázolásokat) nem találunk rajta, sőt jelkulcsot sem, jóllehet a bányavidéki végvárakkal szemben, az Ipoly vidékén fekvő és meglehetősen gondosan feltüntetett török várakat – miként említettük – kis piros, Veszprémet és Palotát pedig narancssárga karikával jelölte a szerző.
225 Vö.: Klinghammer I.–Papp-Váry Á.: Földünk tükre a térkép, i. m. 105–106.
4. ábra
84Az 57x43 cm nagyságú térkép vízrajza egyes részeken meglehetősen sematikus, már-már elnagyolt, egyes részeken viszont egyszerű technikájú ábrázolása ellenére is fontos információkat hordoz. A Duna alsó folyásának rajza például szinte már mulatságosan egyszerű, aminek következtében Pest városa a Szentendrei-sziget közepére került. Gasparini mentségére hozható fel ugyanakkor, hogy a kor térképei a Duna folyását Váctól délre általában meglehetősen pontatlanul, északnyugat–délkeletinek ábrázolták. Továbbá Pest vidéke a határvédelem szempontjából a bécsi hadvezetés számára erre az időre – sajnos – már teljesen érdektelen volt, így ennek a területnek a bemutatását a térkép készítője nyugodtan kezelhette szabadabban.
A védelmi rendszerben fontos szerepet játszó mocsárvárakról ellenben az itáliai hadiépítész meglehetősen szemléletes képet rajzolt. A kor nyomtatott térképeivel ellentétben tudott arról, hogy Szigetvárt, Kanizsát, Lentit, Zalavárt, Kiskomáromot, Fonyódot, Székesfehérvárt, Tatát226 stb. jelentős mocsár veszi körül, hogy a Mura és a Zala folyó a Kanizsa-patak révén összeköttetésben áll227 és a Kisbalaton óriási mocsárvilágával együtt a Dunántúl délnyugati területén valóban olyan természetes védvonalat alkot, amelyre a kanizsai főkapitányok bátran támaszkodhattak az 1580-as években. Mindemellett Gasparini még arról is rendelkezett ismeretekkel, hogy Pápát, Lévát, sőt a Szalatna patak említett felduzzasztásának köszönhetően Végles várát is jelentős nagyságú tó veszi – legalább részben – körül. Mindezek az információk a védelmi rendszer hatékony működ(tet)ése érdekében valóban nagy jelentősséggel bírtak, hiszen a határvédelmet létrehozó egyik legfontosabb rendező elv éppen az igen gazdag magyarországi vízhálózat volt.
226 Tatára mint mocsárvárra lásd újabban Kelenik J.: Tata helye és szerepe a végvári rendszerben, i. m. 47–49.
227 Vö. ezzel kapcsolatban az ezen a területen a Haditanács által 1579-ben elrendelt vizsgálatot: Kelenik J.: A kanizsai védelmi övezet, i. m. 186–187.
A Balaton ugyanakkor a térképen meglehetősen érdekes alakot formált, Tihany vára viszont – a 16. századi nyomtatott térképek jelentős részével ellentétben – már az északi part félszigetén emelkedett. A térkép domborzatábrázolása a kor felfogása és gyakorlata szerint árnyékolással kiegészített halmos vagy „vakondtúrásos” jellegű volt. Az erdők jelölésére Gasparini különböző nagyságú lombos fákat használt, ezek azonban inkább térkitöltő, díszítő elemek voltak, mintsem valóságos természeti viszonyokat bemutató ábrázolások. A végvárak és egyéb települések jelölésében viszont Gasparini Martin Stier hetven évvel későbbi három kisebb vártérképén használt módszerének – Angielini mellett – eddig ismert egyik legkorábbi alkalmazója volt. A jelentősebb és 85általa jobban ismert erődítményeket, úgymint Kanizsát, Pápát, Komáromot, Érsekújvárt, sőt még a Rába-parti Sárvárt is alaprajzaikkal, a többi végvárat és a hátországukban fekvő településeket pedig apró, látképszerű ábrákkal, vagy ritkábban egyszerűen egy négyzettel vagy egy körrel jelölte.
A térképen ábrázolt 183 vár és település nevének írása Gasparini származásából és szolgálati helyéből, a német lakosságú Korpona városából adódóan nyilvánvaló olasz, illetve német hatást mutat. Az előbbire a zöngés–zöngétlen vagy egymáshoz hasonlító hangpárok gyakori felcserélése (például „Dadiga”– Tátika, „Dapoltza”– Tapolca, „Panobitz”– Banowitz [Bán] vagy „Berebel”– Verebély), az utóbbira pedig a cs hangnak tsch-val vagy tsh-val történő lejegyzése (például „Tschakan”– Csákány, „Tshesnek”– Csesznek stb.) a legjobb bizonyíték. A helynévfeliratok ugyanakkor egyféle írástípusúak és nagyságúak, s csaknem mindannyian azonosíthatók voltak.228 Pusztán az Újbányával szemközt, a Garam bal partján fekvő település nevének kiolvasása („…astoto”?) állított megoldhatatlan probléma elé bennünket, az azonban bizonyos, hogy a település Barsberzence tájára tehető – esetleg vele azonosítható –, ahol egyébként még megerősített helyről is tudunk. A térképen jelölt helységekről és azonosításukról a Függelékben található névmutatókból részletesen tájékozódhat az olvasó. Ezekben a térképen olvasható alak mellett az 1913. évi helységnévtárban229 szereplő hivatalos és egyéb névváltozatokat, valamint a napjainkban használatos névalakokat adtuk meg, mindháromra lehetséges kereséssel.
228 Könyvünk első kiadásában a Vág bal partján, Pöstyényfürdő közelében, egy kisebb hegyvonulaton túl fekvő és „Scheruij” alakban említett helységet még nem tudtuk lokalizálni. Azóta a magyarországi várak helymeghatározásán dolgozó Dénes József kollégánk segítségével sikerült Sárfővel, azaz Nyitrasárfővel (ma Nitrianska Blatnica) azonosítanunk. Ugyanő hívta fel figyelmünket arra is, hogy a Zala közelében jelölt, torzult „Szan” névalak valószínűleg nem Szentivánt (Zalaszentivánt), hanem Csányt (Zalacsányt) jelöli. Kötetünk újabb kiadása során hasznosított tanácsaiért ezúton is fogadja köszönetünket. A zalacsányi várra: Sági Károly: A zalacsányi törökkori várak. Különlenyomat a Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyvéből. Zalaegerszeg, 1960. 131–135. (A Göcseji Múzeum Közleményei 8.)
229 A bevett gyakorlatnak megfelelően azért választottuk az 1913. évi helységnévtárat, mert ez az utolsó olyan adattár, amely az 1918. évi nagy politikai változásokat megelőzően a történeti Magyarország helységeinek teljes hivatalos névállományát tartalmazza.
Szándékosan hagytuk a térkép elemzésének legvégére a legizgalmasabb, ugyanakkor a legnehezebb kérdést, vajon milyen forrásokból dolgozott Gasparini, illetve honnan szerzett információk alapján készítette el mappáját. Francesco de Couriers francia vagy utóbb Martin Stier német hadmérnökhöz hasonlóan a Bécsben gyakorta megforduló Gasparini a Haditanács vagy a császári udvar gyűjteményéből – elvileg legalábbis – ismerhette a kor legjelentősebb nyomtatott térképeit, Lázár, Lazius, Zsámboky mappáit, illetve a korszak atlaszkiadásait 86is. Ezek legalább alapszinten való ismeretére utal, hogy mind irányrózsát, mind vonalas aránymértéket találunk munkáján. Sőt úgy véljük – noha első látásra ez merész feltételezésnek tűnhet – az aránymértéken álló körző konkrétan bizonyíthatja, hogy Gasparini ismerte Zsámboky 1571-ben Bécsben megjelent Magyarország-térképét. Az aránymértékre állított körzőnek230 ugyanis mind alakja, mind minden kis „bemélyedése”, sőt még árnyékolása is tökéletesen megegyezik az udvari történetíró térképén láthatóval, ugyanakkor markánsan eltér az 1570–1590-es évek más nyomtatott mappáin megfigyelhetőktől. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy az 1584-ig élt és Nicolo Angielinivel is együttműködő Zsámboky személyesen ismerhette az itáliai hadiépítészt, feltételezésünk talán már mégsem tűnik elképzelhetetlennek.
230 A körző ábráját lásd: Descriptio Hungariae, i. m.171.: No. 45. és Austria Picta, Abb. 8.: No. 7.5.
Abban viszont teljességgel biztosak lehetünk, hogy Gasparini térképe elég pontos képet nyújtott az 1580–1590-es évek magyarországi végvárrendszeréről. Különösen részletes és precíz a bányavidéki végvárak láncolatának ábrázolása, ami persze teljességgel érthető, hiszen korponai, majd érsekújvári várépítészként ezt a területet Gasparini személyesen is jól ismerte, azaz információinak túlnyomó része ezen az országrészen biztosan helyszíni ismeretekből és várerődítési szemléi során szerzett tapasztalataiból származott. Annyira szemléletesen és pontosan ugyanis még a korabeli források alapján is nehéz bemutatnunk a Garam és a Nyitra folyók vidékének várait, illetve azok egymáshoz viszonyított elhelyezkedését, miként azt a hadiépítész tette. Sőt Gasparini ezen az országrészen néha még egészen meglepő dolgokról is tudott. A vártérképre utólag, Drégely hátsó szomszédságába berajzolt oroszfalui („Orosfalo”) török erődítményről ugyanis mappáján kívül a keresztény fél korabeli forrásanyagából pusztán a neves történetíró, Istvánffy Miklós (1538–1615) egyik leveléből van tudomásunk. Eszerint az egyik legközelebbi keresztény vártól, Bozoktól délre fekvő település közelében 1575 májusában a törökök olyan új várat kezdtek építeni, amely a Garam menti bányavárosok előtti végházakra nem csekély veszélyt jelentett.231 A bécsi katonai vezetés által Oroszfaluként ismert török vár alatt pedig nem zárható ki, hogy az oszmán forrásokban Bügürdelen alakban 87felbukkanó, eddig Nógrád környékére lokalizált váracska értendő.232 Ráadásul a kis várnak a bányavidéki végházak katonái által megkísérelt, ugyan sikertelen ostromáról már abból az időszakból, 1582 áprilisából van ismeretünk,233 amikor térképünk készítője már a közeli Korpona erődítésein munkálkodott.
231 „Sed Turcae prope Orozffalu, non longe a Bozok, ubi Georgius Fanchij est [ti. ő ott a kapitány – P. G.], castellum erigunt, illudque est die Martis proximo construi caeptum, quod proculdubio confiniis illis ante montanas civitates sitis imminebit.” MOL P 1314 Batthyány cs. lt., Missiles No. 20 994. Istvánffy Miklós levele Batthyány Boldizsárhoz. 1575. május 29., Bécs. (A térképre utólag rendkívül halványan rárajzolt váracska ábrája a fakszimilén nyomdatechnikai okokból sajnos nem volt visszaadható.)
232 Hegyi K.: Török berendezkedés Magyarországon, i. m. 82.
233 A budai basák magyar nyelvű levelezése, i. m. 243.: No. 211.
A győri és a kanizsai főkapitányság várainak ábrázolása ugyanakkor a bányavidékieknél jóval felületesebb. Pápa várát például Gasparini szinte ugyanolyan nagyságú és alakú erődnek ábrázolta, mint Érsekújvárt, a Kanizsa patak mocsarának átkelői mentén pedig csak részben szerepeltek azok a kisebb várak és őrhelyek, amelyek az 1570-es évek második felében épültek. Mindez mégis teljességgel érthető, hiszen eddigi ismereteink szerint ezen a vidéken Gasparini sohasem járt, így az ezekről a területekről szerzett információit Bécsben megforduló végvári kapitányoktól, talán éppen az említett Kielman főkapitánytól – kihez írott levelét már idéztük – és várépítő kollégáitól kellett pótolnia. Ezen szó- vagy írásbeli közlések mellett felhasználhatott még esetleg különféle várvizsgálati jelentéseket (nem zárható ki, hogy az 1588 késő nyarán lefolytatott nagy magyarországi végvárszemle külön kötet formájában elkészült anyagát is234), sőt még az övéhez hasonló és ebben az időszakban készült egyéb vártérképeket is. Ilyenek ugyanis biztosan voltak, hiszen egy, a kanizsai főkapitányság várairól az általa készítettnél már valamivel részletesebb vármappát a 16. század utolsó két évtizedéből a stockholmi Királyi Hadilevéltár (Kungliga Krigsarkivet) térképgyűjteményéből (Handritade kartverk) ismerünk (lásd az 5. ábrát).235
234 A nagy várvizsgálat egyik jelentését kiadta: I. R.: Révay Ferencz jelentése a magyarországi végvárak állapotáról 1588-ban. In: Történelmi Tár 1894. 29–50.; Az egész vizsgálat mustraadatait összegző kötetre („Gannczer ordinari Khriegsstat, wie der von Sibenbürgen an bis auf Windischlanndt durch die Kaijserliche Majestät unndterhalten wierdt, unnd wie derselb vermüg der Mussterofficier überschickhten Verzaichnussen auf ainer und der andern Granicz zue Ausgang des [15]89ten Jars befunden werden.”) Nürnbergben sikerült rábukkannunk. Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 1–129.
235 A 70x46 cm méretű, színes, kéziratos térkép lemásolását ugyan megjelentetője a 17. századra datálta, az azon látható várak (többek között a Gasparini térképén is szereplő Bajcsavár és Kolon, valamint a szintén az 1570-es évek második felében épült Fityeháza és Újudvar) ábrázolása azonban egyértelművé teszi, hogy a másolás alapjául szolgáló, eredeti vármappa valamikor 1580 után, de még az említett végvárak 1600. évi eleste előtt készült. Kisari Balla György: Törökkori várrajzok Stockholmban. Bp., 1996. 57. és 131.: No. 70.
Gasparini végvárvonal-térképe tehát az 1590-es évek elején a bécsi katonai vezetés számára meglehetősen plasztikus képet nyújtott a Magyarország területén a század közepétől kiépített új határvédelmi rendszernek a Drávától az Ipolyig terjedő övezeteiről. A részben saját helyszíni ismeretei, részben mások-
885. ábra
tól különféle forrásokból szerzett információi alapján összeállított vármappa mindezeken túl még egy szempontból bír különös jelentősséggel a magyar–osztrák kartográfia-történet és haditérképészet számára. Gasparini mind a korabeli nyomtatott Magyarország térképektől, mind pedig Angielini és Stier vármappáitól eltérően a határvédelmet nem északra, hanem keletre tájolva, azaz a térkép legalján látható bécsi császárvárosból szemlélve ábrázolta.236
236 Pusztán Angielininek a Duna és a Mura közötti várakat ábrázoló, keleti tájolású térképe jelent kivételt. Brichzin, H.: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, i. m. Teil I. Abb. 2.
Összegzésképpen tehát azt mondhatjuk: Giovanni Jacobo Gasparini itáliai hadiépítész nagy valószínűség szerint 1594 legelején olyan térképet készített az Udvari Haditanács számára, mely alapján a bécsi tanácsosok – azt egyszerűen asztalukra fektetve – megbízhatóan tájékozódhattak a tartományaikat és a Német Birodalmat oltalmazó magyarországi határvédelemről. A térkép ugyanis Európa szemszögéből és a bécsi hadvezetés szemüvegén át ábrázolta a „kereszténység védőbástyájának” szerepét két évszázadon át betöltő törökellenes magyarországi védelmi rendszert.
