Szent Hubertus kopó
Szent Hubertus kopó
(Saint Hubert Hound). Kihalt fajta; a kiváló nyomkereső kutyák (az angol és a francia » vérebek) őse. Kitenyésztése a Kr. u. 727-ben elhunyt Szent Hubertus nevéhez fűződik. Az apát, akit ma a vadászat védőszentjeként tisztelnek, arról volt nevezetes, hogy egyházi ember mivoltával, szent hivatalával nem tartotta összeférhetetlennek, hogy elmerüljön a hajtóvadászatok örömeiben. Kutyáinak híre az Ardennekből hamarosan elterjedt távolabbi vidékekre is. A nyomába lépő apátok szinte fanatikusan igyekeztek ezeket a hatalmas testű, rövid lábú és megfontolt kutyákat magas színvonalon tovább tenyészteni. Csaknem nyolc évszázadon keresztül élt az a szokás, hogy évente három pár fekete-sárga Szent Hubertet (így nevezték akkoriban a fajtát) küldtek innen a francia királynak.
Érdekességként megemlíthető, hogy Szent Hubertus vadászszenvedélye olyannyira összeütközésbe került egyházi kötelezettségeivel, hogy egy természetfeletti jelenésnek kellett visszatérítenie a választott útra. A legenda szerint egy nagypénteki vadászata alkalmával az apát egy agancsai között keresztet viselő szarvassal találkozott, amely örök kárhozattal fenyegette meg az apátot, ha nem változtat addigi életvitelén. Az ő vérebeinek leszármazottjai terjedtek el Angliában a normann hódítás idején: a fekete-sárga változat, amelyet angol véreb néven ismerünk, és a fehér, ún. talbot fajta.
Az » angol véreb mint önálló fajta fennmaradt, a talbotok vére pedig - feltehetően megváltozott formában - megtalálható a Ny. országrész szarvasvadász-kutyáiban.
