Suidas

Full text search

Suidas, Σουδας. – 1. Görög történész, Strabo (Kr. sz. tája) előtt; írt thessaliai történeteket és Euboeáról. Schol. Ap. rhod. 1, 554. 558. Töredékei Müllernél, Fragm. hist. Graec. 2, 464. lap. – 2. Görög lexicographus, személye ismeretlen, csak annyi bizonyos, hogy a Kr. u. 10-ik században kellett élnie. A neve alatt ránk maradt nyelvi és tárgyi lexikon a legterjedelmesebb az ilyenfajta görög munkák között; hanyagul és kritika nélkül van megírva, becse azonban mégis igen nagy, mert az ógörögre vonatkozó szómagyarázatoknak s különösen az ókori görög írókra vonatkozó adatoknak valóságos tárháza. Régibb lexikonok, grammatikai művek és a scholionok felhasználásával készült, szokatlan alakban, a mennyiben t. i. benne a czikkek nem a mai alphabetikus rendben, hanem az úgynevezett antistoechiának akkoriban és már azelőtt is szokásos rendszere szerint sorakoznak. Ugyanis az antistoechikus rend megszakítja az alphabetikus rendet a hasonló hangzású betűknek és betűcsoportoknak (magánhangzóknak és mássalhangóknak) egybeállításával; így pl. αι nem α, hanem δ után következik, mert a vele azonos hangú ε.-nal állíttatik össze; ζ után, ει, η, ι következnek, mert mindeniknek i hangja van; épen úgy áll az ω is ο után stb. Ugyanez az elv érvényes a szavak második és harmadik betűjére nézve is, úgy hogy tehát a czikkek a πα; παυ; παι, πε; πει, πη, πι-féle schema szerint keresendők. Kéziratai: Parisianus, 2625. Leidensis Vossianus 2. – Irodalom: Kiadások: Ed. princ. Demetrius Chalcondylestől, Mediolani, 1499. Gaisford, Suidae lexicon, Oxonii, 1834 (3 vol.). Bernhardy, Suidae lexicon, Halis et Brunsvigae 1834–1853 (4 részben, a legkiválóbb kiadás). Bekker, Suidae lexicon, Berolini, 1854 (1 kötetben, Bekker egészen szükségtelenül teljesen átdolgozta a lexikont az alphabetikus rend érvényesítése czéljából). Volkmann, De Suidae biograph., Bonn, 1861. Wachsmuth, De fontibus ex quibus Suidas in scriptorum Graecorum vitis hauserit, Symb. phil. Bonn. 1, 137 skk. Daub. De Suidae biographicorum origine et fide, Jahrb. f. Phil. Suppl. 11, 403 skk. P. V.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit