BŰZ
BŰZ, BÜZ (am. bü-öz, lásd BÜ gyökelemet s rokonságait Büd alatt), fn. tt. bűz-t, tb. ~ök, vagy ~ek. 1) Régi értelménél fogva am. szag. Innen: Se íze, se büze. (Km.) Megérezte a kolbászbűzt. (Km.) 2) Újabb, és közönségesebb értelemben jelent rosz, kellemetlen szagot. Bakbűz, dögbűz, kaptabűz, lóbűz. Föltaláltad büzén a ganajt. (Km.) Rút bűzzel vagyon a jámbor. Bűzt csinál. Ki nem állhatni a bűzt. Senki sem érzi a maga bűzét. (Suus cuique crepitus bene olet). Km. Bűzbe keverni am. rosz hírbe hozni. Bűzre talált azaz szeretőt lelt. Bűzén keresd, feltalálod. Km. Büzivel jó a káposzta azaz husával. Megérezte a pendel bűzit azaz szeretni kezdi a nőnemet. Km.
