BESZÉD
BESZÉD, (besz-e-ed) fn. tt. beszéd-ět. 1) Az illető nyelv szabályai szerint szerkezett szók és mondatok öszvege, melyekkel gondolatainkat mások előtt kifejezzük s velök közöljük. Magyar, német, tót beszéd. Lassu, szapora, hebehurgya beszéd. Világos, értelmes, szabatos, terjedelmes beszéd. Beszédbe ereszkedni. Beleszólni, beleakadni más beszédébe. A beszédnek nagy feneket keríteni. Folyó, akadozó, édes, czifra, czikornyás beszéd. Czifra beszéd, hegedűszó csak fülnek, nem szájnak való. Horvát E. Kordé-, szófiabeszéd. Beszédközben, beszédfolytában gyakran köhécselni. 2) Gondolatok tartalma, illetőleg észjárás, melyet a szók és mondatok fejeznek ki. Okos, alapos, józan, bolond, oktalan beszéd. Sok beszédnek sok az alja. Bolondot beszédjéről megismerni. Milyen az ember, olyan a beszédje. Más beszédjére támaszkodni. Beszédnek hinni. Sótalan, ízetlen beszéd. Megrágni a beszédet. 3) Szájról-szájra járó hír. Beszéd után ne indulj. Beszédre ne hallgass. Az csak beszéd. 4) Szónoklat szabályai szerint készült vagy hevenyészett szóbeli eléadás. Megye-, országgyűlési beszédek. Egyházi beszéd. Üdvözlő gyászbeszéd. Beigtató beszéd. Némely beszédnek se füle, se farka. „Hogy betelnék Izsaiás profétának ő beszéde.“ (Müncheni codex).
Eredetére nézve l. BESZE. A hírneves Zendaveszta utóbbi része: aveszta, másképen veszta Anquetil du Perron szerént am. beszéd, s ezzel hangokban is szépen megegyezik (v = b és t = d) s a perzsa nyelvben is Vullers szerént abiszta vagy aveszta, vagy viszta, vagy abisztágh alakokban fordul elő, melyeket Vullers, Müller után így értelmez: id quod constitutum est, textus.
