GYERTYA
GYERTYA, (gyer-ty-a, tájszólásilag gyortya, sőt györtya is [gyuladó, V. ö. GÉR], am, gerjedő, ebből lett: gerjetyű, öszvébb húzva: gyertyű v. gyertyú, gyertya, hasonló eredetűek: forgatyú, am. forgató, pattantyú am. pattantó, szivatyú am. szivató, csergetyű am. csergető, leppentyű am, leppentő, kótyavetye am. kótóvető stb. Egyébiránt rokonok vele a német Kerze, ónémet gerda, kerzi, svéd kerta, franczia cierge, holland kaars, kaers, keers); fn. tt. gyertyát. Szoros ért. egyenes, jobbára egyforma vastagságu és hengerded alakú, s hosszukás világító szer viaszból vagy fagyjuból stb. Viaszgyertya, fagyjugyertya. Templomi gyertya. Feketés gyászgyertya. Egyenes, mint a gyertya. Fontos, félfontos gyertya. Egy szál gyertya. Úgy ég, mint a gyertya. Gyertyát gyújtani, tisztítani, eloltani. Gyertyát önteni vagy mártani. Öntött vagy mártott gyertya. Erdélyi gyertya. Serczegő, lefolyó gyertya. Gyertyát gyújtani az ördögnek. (Km.). Zsiranygyertya. 2) Szélesb ért. mondják más gyertyapótoló szerekről is, vagy igen könnyen gyuladókról, milyenek pl. a szurkosfenyő, kéngyertya stb. Tájszokásilag Erdélyben: gyortya, s a régieknél eléfordúl gyartya is. V. ö. GYERTYÁN.
