IRÁNY
IRÁNY, (ir-ány) fn. tt. irány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Kitüzött pont vagy czél, mely felé valami intéztetik, helyeztetik, igazíttatik. Kitűzni, kijelölni az irányt. Az ágyukat a várkapu irányában állítani fel. Elvéteni, eltéveszteni az irányt. 2) Vonal, mely bizonyos czél felé intéztetik, húzatik, halad. Töröny irányában menni, futni. Két különböző irányban kimért utak. Egy irányban sietni. 3) Csillagászi eszköz, mely a föld futását a nap körül, s a hold járását a föld körül ábrázolja. 4) Átv. ért. mondjuk szellemi tárgyakról is, mennyiben bizonyos irányt követnek, kapnak, iránynak indulnak, azaz bizonyos czélra működnek. Irányt adni az ifju tehetségeinek. 5) Személyragos állapotban a köz értelmen kivül (l. 1) pont), am. valakire nézvest, valakire való tekintettel. Irányomban nem úgy cselekedett, mint kellett volna. Én ő irányában mindig méltányos voltam. Különbözik: arány.
