ZENE
ZENE, ZĚNE, (zěn-e) fn. tt. zěnét. Ujabb korban a köz szokásu, de idegen eredetű muzsika helyett divatba jött szó. Egyházi, világi, operai, katonai zene. Vig, andalgó, szomorgó zene. Éjjeli, lakodalmi, tánczzene. Szózatos v. énekzene; hangszeres zene. „Megromlott hangszerrel a legnagyobb művész sem idézhet elé harmoniát, de vajjon ebből az következik-e, hogy a zene csak a hangszernek tulajdonitható.“ B. Eötvös József. Gondolatok.
„Egy gyönge csalogány
Csattogja gyász zenéjét.“
Csattogja gyász zenéjét.“
| Vörösmarty. (Madárhangok). |
