Presbiter
Presbiter A g. szó jelentése tulajdonképpen: vén, öreg. Ugyanakkor nem egyszerűen kort fejez ki, hanem kezdettől fogva sokkal inkább elöljárót jelent; olyan embert, akinek tekintélye, esetleg jogilag is meghatározott szerepe van egy közösség életében.
Így találjuk már az ÓSZ-ben, hogy Mózes egyiptomi visszatérésekor először a nép véneivel beszélt (2Móz 3,16); a pusztai vándorlás idején Isten Lelke hetven vént tett prófétává (4Móz 11,14kk). Sőt nemcsak Izráelben voltak »vének«, hanem a szomszéd népeknél, pl. Midiánban is (4Móz 22,7). Józsué a gibeóniaktól is azt hallja, hogy a vének biztatására indultak Izráel elé (Józs 9,11). A kor, tekintély és elöljárói szerep a példák szerint nem állt messze egymástól; bár nem esett automatikusan egybe.
Az ÚSZ-ben a keresztyén gyülekezet is követte ezt a példát. Az apostolok ilyen embereket állítottak szolgálatba. (Az ÚF igyekszik árnyaltan fordítani; az ApCsel 11,30-ban elöljárókat olvasunk, míg a 14,23-ban, 15,2-ben és 20,17-ben véneket.) Szinte bizonyos, hogy tisztségről van kizárólag szó, és nem korról. Tisztségükbe több adat szerint a Lélek kiválasztása alapján, böjtölés, imádság és kézrátétel után állították be őket.
A Pásztori levelekben már kialakult tisztségként említik (1Tim 5,17; Tit 1,5) - mégpedig úgy, hogy azután a presbiterek közül emelkedik ki a püspök (felügyelő) alakja.
A Jel kv.-ében szerepelnek még presbiterek, »vének« Isten körül, mint Izráel és a népek reprezentánsai (4,4; 7,13 stb.).
János apostol a 2. és 3. levelében önmagát úgy nevezi, mint »Presbiter«.
Ma a presbiter és presbitérium egyházjogilag is szabályozott tisztség, a gyülekezet laikus vezetőit jelöli a protestáns egyházban, míg a római egyházban a papi, ill. püspöki tisztség fokozatát.
