Dido

Full text search

Dido v. Elisa, Elissa, Muton tirusi király leánya, Sikharbálnak (Vergiliusnál Sichaeus) vagy Akerbasnak, a király testvérének neje, aki Melkartnak (Héraklés) papja volt: Pygmalion nőtestvére, akivel az uralomban osztoznia kellett volna. Neszét vevén, hogy utóbbi Sikharbál meggyilkolása után kincseire áhitozik, ezekkel nagyszámu tirusi kiséretében elmenekült és először Ciprusban kötött ki. Innen szerencsésen eljutott Afrikába, a Nagy-Syrtis öböbl mellékére, ahol a monda szerint Jarbas királytól annyi földet vásárolt, amennyin egy bikabőr elfért. A bikabőrt azonban oly vékony szálakra metszette, hogy vele tekintélyes földséget keríthetett ki, amelyen aztán a Bozhra, Byrsa (bőr) nevü fellegvárat építette (Verg. Aen. I. 338 és kk.). Ezzel megvetette a később nagyhatalmu Karthago alapját állítólag 846., mások szerint K. e. 826. v. 814. Mivel a város mihamar felvirágzott, azért Jarbas, hogy hatalmába keríthesse, megkérte D. kezét, ellen esetben háboruval fenyegetődzött. A barbárral való nászt kikerülendő, D. hatalmas máglyát rakatott s ezen saját kezével ölte meg magát (Vergiliusnál Aeneas utáni bujában). A karthagóiak isten-asszonyul tisztelték. Az egész mondának egyes vonásai, nevezetesen a maga megégetése kétségkivül a vándorló, halálhozó Astarte istennő mítoszára vezetnek vissza. Karthagóban egy szigoru, kegyetlen D. istennőt emberáldozatokkal, testvérét Anna (a szelid) néven vidám ünneppel tisztelték.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit