Kereszt,
Kereszt, a számtanban mint álló K. (+ plus) az összeadásnak, mint fekvő K. (X) a ponttal vegyest a szorzásnak jele. Az álló K. a minus (-) jellel ellentétben iránymeghatározásul is szolgál, igy a termometernél a 0 fölötti fokokat, magassági adatoknál tengerfeletti magasságokat stb. jelöl. K. mint csillagzat, l. Déli kereszt.
K. a tengerészetben (ném. Sahling; ol. crocetta; ang. cross-trees), a hajók árboctöréseinek és az árbocderékszárak orma alatt keresztbe fektetett, többnyire négyszögletes 11/3-3 m. hosszu fadarabok, melyek a derék- és sudárcsarnokok kitámasztására a hajó hosszirányába fektetett rövid, szintén négyszögletes fadarabokat, ugynevezett keresztközöket használnak, melyek az árboctörzs pofázatához vannak erősítve.
)
Az árboctörzsek keresztjére fektetik egyszersmind az árbockosárnak (terebnek) lapos aljzatát. L. Heveder.
K., a zenében olyan jegy, mely a C. normálskálában egy természetes szöveget egy félhanggal fölebbít. Jegye a következő: #. - K. az egyházban, l. Feszület és Keresztrefeszítés.
K., a heraldikában ugyszólván a legrégibb címeralak, mely a keresztes hadjáratok óta mindjobban elterjedt. A római szt. birodalom zászlóján már 1200 előtt alkalmazták a K.-et, ez volt az u. n. Szt. György-lobogó, melyet állítólag Szt. Györgynek angyal hozott az égből. III. Frigyes császár alatt a K. a birodalmi címerbe is fölvétetett. A heraldikában a K.-et mindenféle változatokban alkalmazzák, tulajdonképeni heraldika K.-nek azonban csak azokat nevezzük, melyeknek karjai a pajzs széleivel érintkeznek. Ellenkező esetben lebegő K.-eknek hivjuk őket. A K. főbb alakjai a következők: közönséges kereszt, máskép görög K., melynek mind a négy karja egyenlő hosszu (1. ábra), András-K., mely, ha ágai természetes fatörzsöt ábrázolnak, burgundiai K.-nek is neveztetik (2. ábra). Villás K. (3. ábra.) Szt. Antal- v. egyiptomi K., mely nem egyéb mint egy latin K., melynek felső karja hiányzik (4. ábra). Talpas v. mantovai K. az, mely formájára nézve közönséges, de csavargós élü (5. ábra). A lebegő K. legegyszerübb formáját a 6. ábra mutatja. Ennek változatai a széles végü (7. ábra) és szegvégü K. (8. ábra). A K. négy ágát különfélekép díszítik. Ilyenekül a lóherés K. (9. ábra), a horgony-K. (10. ábra), a mankós K. (11. ábra), az ismétlő K. (12. ábra), a horgas K. (13. ábra), a félmankós K. (14. ábra) stb. Latin K. az olyan, melynél a harántgerenda rövidebb, mint a hosszgerenda s az utóbbit nem középen, hanem azon felül keresztezi (15. ábra): ha mindkét harántszár egyenlő, előáll a lotaiai K. (19. ábra). A horgas K.-nek egy neme az u. n. Swastika- v. kampós K. (17. ábra). Nyolcágu a máltai K. (18. ábra). Kettős K., ha a görög és az András-K. egyesítve van (20. ábra). Apostoli v. pápai K., melynek három fokozatosan nagyobbodó harántkarja van (21. ábra). A K. különböző formáiról v. ö. Biedermann, Dei Kreuze in der Heraldik (Drezda 1875).
K., a középkori érmeken általános, vagy mint dísz, mely az érem egyik, vagy mindkét lapját betölti, vagy vele kezdődik a körirat, p. + LADISCLAVS RE, + MATHIAS D. G. REX HVNGARIA.
K. a mezőgazdaságban a kévébe kötött gabona rakása, máskép kalangyának is hivják. L. még Báb.
K. az őskorban csak mint díszítés fordul elő. A neolit-kor végének agyagedényein látjuk legelőbb feltünni, leginkább amaz edények fenekén vagy alsó felén, melyeknek geometrikus vonaldíszítését fehét krétaszerü tömés tölti ki. Ez időtől fogva sűrün alkalmazza ugy a bronz-, mint a vaskor.
