Termoregulátor

Full text search

Termoregulátor (gör.), a hőmérséklet állandó volta igen fontos tényezője lehet exakt fizikai, kémiai vagy bakteriologiai vizsgálatoknak, előbbieknél a hőfoktól függő térfogatváltozások miatt, az utóbbinál ama körülményből kifolyólag, hogy egynémely baktériumok csak egy bizonyos, nekik legjobban megfelelő hőfok, u. n. «tenyésztési optimum» mellett szaporodnak legjobban vagy kizárólag. Bármely módon érjük is el azt, hogy valamely közeg huzamosabb időn át állandó hőfokon tartatik, az elv kétféle: vagy ugy járunk el, hogy több hőt viszünk s a fölöslegesnek elvezetéséről gondoskodunk, vagy ugy, hogy már eleve meghatározott hőt viszünk oda, más szóval: az odavezetett hőt szabályozzuk, önműködő szabályozóról gondoskodunk. Az első elvnek hódol amaz eljárás, midőn a viz halmazállapotváltozásának konstans hőfokát használjuk fel: a fagy- és forrpontot, melyek állandó temperaturájuk s könnyü előállítási módjuk miatt igen tág használati teret hódítottak a fizikában. Eme két határérték közé eső temperaturafokok bármelyikének állandó fentartására szolgálnak nagy számu eszközök, u. n. T.-ok (hőszabályozók). Mellékelt ábra egyszerü, a hőokozta térfogatváltozáson alapuló T.-t mutat be, mely áll egy hengeres, alsó harmadában (a) átlyuggatott rekesz által két részre osztott üvegcsőből. A rekesz lyukától csaknem a cső fenekéig egy vékonyabb cső (b) ér le, melyen át az alsó rekeszbe felülről kéneső önthető a jelzett magasságig. A kéneső feletti térben (E) egy kevés éter van, mely kiterjeszkedése alkalmával a kénesőt b csövön keresztül a rekesz fölötti csőrészbe tolja, mikor is a kéneső itt felemelkedik. A cső felső végén egy oldalnyilás van (d) a gáz kivezetésére, ezenkivül egy másik a főcsőbe légmentesen beillesztett cső (B) a gáz bevezetésére, mely alsó végén a nyilás fölött egy hasadékkal (f) van ellátva. Ha tehát az eszköz működik, ugy a gáz B csövön és f nyiláson át az üvegcsőbe, innen d mellékcsövön át a melegítő lámpához jut. A kénesőoszlop emelkedése vagy sülyedése több-kevesebb részét az f hasadéknak elzárja, miáltal az eszközön átömlő gáz mennyisége szabályozható. Ha a környezet hőfoka magasabbra emelkednék, mint amennyire az eszköz B cső állásával szabályozva van, ugy az étergőzök tágulása folytán a kéneső azonnal fölemelkedik mindaddig, mig f rés elzárásával s a melegítő lámpa lángjának kisebbedésével a környezet hőfoka a rendesre vissza nem tér. Azon berendezéssel, hogy B cső emelhető v. sülyeszthető, az eszköz bármely hőfok melletti szabályozására beállítható. Hasonló elven alapszik a d'Arsonval-féle membrán-regulátor, melynél a melegítő lámpához ömlő légszesz előbb egy gummihártyával elzárt kamrácskán ömlik keresztül, hol a vékony hártyának nyomás okozta oldalkitérései használtatnak fel a gázcsap-nyilás szűkítésére vagy tágítására. Igen érzékeny s egyszerü készülék a Roux fémregulátora, melynek lényeges része két hosszfelszinével összeforrasztott, azután U-alakulag meggörbített különböző tágulási együtthatóval biró fémpálca. Ha e két fémrúd hőemelkedése alkalmával tágulni kénytelen, ugy annak eredménye az U-alaku görbület kiegyenesedése lesz, mely kitérések az egyik zár rögzítettsége mellett igen előnyösen alkalmazhatók egy egyszerü hártya segélyével a gázcsap-nyilás szűkítése v. tágítására. A két fémszárnak rúgó segélyével való közelítése vagy távolításával eme készülék is különböző magasságu hőfokok melletti szabályozásra állítható be. L. még Hőszabályozás.
 

Termoregulátor.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit