Véglények

Full text search

Véglények (Protista, l. a mellékelt képet).
A felsőbb rendü állatok és növények oly élesen kirívó jellemekben különböznek egymástól, hogy a két szerves ország alakjainak egymással való összetévesztése a szervezetek felsőbb fokán merőben lehetetlen s a felsőbb rendü állatot és növényt a természettudományokban teljesen járatlan is megkülönbözteti egymástól. Egészen másképen áll a dolog a puszta szemmel nem látható parányi lényekkel, amelyeknek valamennyi alakját a legképzettebb természettudós sem képes határozottan egy egyik vagy másik szerves országba beosztani, mert az állati és növényi jegyek a legalsóbb élő lények körében elmosódva mennek át egymásba. Az élet ezen legalsó fokán a megkülönböztetésre egyedül használható bélyeget a táplálkozás módja adja meg s ennek különbözősége szerint a növényország tagjai gyanánt tekintendők mindazok a legalsóbb élő lények, amelyek szervetlen vegyületekből táplálkoznak, az állatország tagjai gyanánt pedig mindazok, amelyek szerves vegyületekből, azaz növényi vagy állati eredetü anyagokból táplálkoznak. Ámde abban az esetben, ha a növény-, illetőleg állatországba való beosztásra szigoru következetességgel a táplálkozás különbözőségét veszszük kritérium gyanánt, abba a kényszerhelyzetbe jutunk, hogy oly legalsóbb élő lények egyik részét, amelyek szervezetükre nézve különben teljesen megegyeznek egymással, a növény-, másik részét az állatországba kell beosztanunk. A beosztásnak e nehézségei azon alapszanak, hogy az élő lények - a növények és állatok - közös elődöktől származnak s a legalsóbb szervezeteket - ismereteink jelenlegi állásán - jogosan véljük oly kezdetleges alakoknak tartani, amelyeknek rokon csoportjaiban majd növényi, majd állati jellemek vannak kifejlődve. Ez indított több természetbúvárt arra, hogy a két szerves országot egymással megszakítás nélkül összekapcsoló legalsóbb lényeket közös csoportba, a növény- és állatországot egymással összekötő átmeneti csoportba (országba) foglalja, melyeknek megnevezésére Haeckel a protista, Entz Géza a véglény kifejezést ajánlja.
A V. legfőbb jelleme az egysejtüség, azaz egész életükön keresztül egyetlen, gyakran igen bonyolódott szerkezetü sejtből állanak; velük szemben a tulajdonképeni növények és állatok csak éltük kezdetén (peteállatok) egysejtüek, ellenben kifejlődött állapotban a petesejt szaporodása útján keletkezett igen nagy számu, különböző szövetekké csoportosult, többé-kevésbbé megváltozott sejtből vannak összetéve; a testüket összetevő szövetek (histon) után Haeckel a soksejtü növényeket és állatokat histonia névvel jelöli; mások az egysejtü V.-et monoplasztidáknak (plasztida a. m. sejt), a szövetekből összetett, tehát soksejtü szervezeteket pedig poliplasztidáknak nevezik.
A V.-nek a növényektől és állatoktól való megkülönböztetése elméleti szempontból helyes és megokolt, de a gyakorlati szempont kivánatossá teszi, hogy a legalsóbb lények is beosztassanak a két szerves ország valamelyikébe: azaz, hogy a V.-et táplálkozásuk szerint (összetartozásuk figyelembe vétele nélkül) két csoportba oszszuk; a két csoport az állati V. (protozoa) és a növényi V. (protophyta) csoportja, mely két csoporttal szemben a soksejtü növények metafita, a soksejtü állatok pedig metazoa névvel jelöltetnek. A protofiták közé az egysejtü moszatok és gombák (l. o.), a protozoák közé pedig a gyökérlábuak (Rhizopoda v. Sarcodina), a spórás állatok v. gregarinák (Sporozoa), az ostoros (Flagellata vagy Mastigoptora) és a csillangós ázalékállatkák (Infusoria ciliata) tartoznak. L. Ázalékállatkák.

 

 

 

 

 

 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit