Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről

Full text search

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről
Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, a nyár folyamán három volt képviselőtársunk elhunyt.
Várnai László 1994-től 1998-ig Kiskunhalas és térsége országgyűlési képviselője volt az MSZP színeiben. Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi állandó bizottságának tagja volt. 1998-tól 2002-ig Kiskunhalas város alpolgármestere, 2002 és 2010 között pedig polgármestere volt. Várnai László életének 64. évében, július 24-én hunyt el.
Nagy Sándor 1994-től három cikluson át az MSZP országgyűlési képviselőjeként volt a parlament tagja. A számvevőszéki bizottság elnöke, a munkaügyi, valamint a költségvetési bizottság tagja volt. 2001 és 2002 között volt az MSZP parlamenti frakcióvezetője. 2002 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott. Nagy Sándor életének 69. évében, augusztus 24-én hunyt el.
Soós Győző először 1994-ben a Sátoraljaújhely központú egyéni választókerület képviselőjeként került be az Országgyűlésbe, 1998-ban és 2002-ben pedig az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról szerzett mandátumot. 1994 és 2006 között a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában dolgozott, amelynek 1994 és 1998 között az alelnöke volt. Tagja volt még az ügyrendi, valamint a számvevőszéki bizottságnak. Soós Győző életének 67. évében, augusztus 26-án hunyt el.
Kérem önöket, hogy néma felállással emlékezzünk rájuk és adózzunk emléküknek. (A teremben lévők felállnak.) Nyugodjanak békében! Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit