Megemlékezés a magyar szabadság napjáról

Full text search

Megemlékezés a magyar szabadság napjáról
Tisztelt Országgyűlés! Az elkövetkezőkben két olyan júniusi napra szeretném ráirányítani a figyelmüket, amelyek kiemelkedő jelentőségűek a szabadságszerető magyar nemzet naptárában.
18 esztendővel ezelőtt, 2001 májusában fogadta el az Országgyűlés a 2001. évi XVII. törvényt az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról. Ennek rendelkezései - az utolsó idegen megszálló katona hazánkból történt eltávozása napjának emlékezetére - június 19-ét nemzeti emléknappá; a kivívott szabadság tiszteletére pedig június hónap utolsó szombatját - amely idén 29-ére esik - a magyar szabadság napjává nyilvánították.
A második világháború befejezéséhez jelentős áldozatokat hozó szovjet hadsereg eleinte felszabadítóként, a további évtizedekben pedig a nagyhatalmak megállapodásán alapuló megosztott Európa keleti felének megszállójaként volt jelen Magyarországon is. (Zaj. - Az elnök csenget.) A hazánkban állomásozó hadseregcsoport ideiglenes státusza belülről nézve öröknek tűnt, ennek ellenére a magyar nemzet bátor képviselői felléptek ittlétük ellen 1956-ban, majd a ’70-es, ’80-as évek ellenzéki mozgalmaiban is.
1989-ben a történelem kereke jó irányba fordult, a kedvező nemzetközi események lehetővé tették teljes szabadságunk és jogállamiságunk kereteinek megteremtését. Magyarországot 1989. április 25-én hagyta el az első szovjet alakulat. A teljes csapatkivonásról szóló kétoldalú tárgyalások 1990 elején lezajlottak, amelyek eredményeképpen az azt követő 15 hónapban nagy mennyiségű hadianyag, katonai felszerelés és nem utolsósorban katonai személyi állomány hagyta el az országot.
Tisztelt Képviselőtársaim! 1991. június 19-én Viktor Silov altábornagy személyében az utolsó szovjet katona is átlépte az országhatárt. Ezzel közel fél évszázados álmunk valósult meg: 1944. március 19. óta először nem állomásozott Magyarország területén megszálló idegen haderő.
Ettől a naptól kezdve a magyar nép önállóságát visszakapva, szabadon, külső katonai fenyegetettség nélkül dönthet saját sorsáról. Emelt fővel vallhatja magáénak az évszázadok során fellobbant forradalmak és szabadságharcok örökségét. A költő szavaival: szabadság csak ott van, ahol szavát megértve meghalni tudnak, és élni mernek érte.
Erre emlékezzünk ezen a két júniusi napon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit