I. SZÍN.
Antonio jelen?
Jelen, nagysád szolgálatára.
Aggódom értted; mert ellenfeled
Kőszikla-szívű, ádáz fölperes;
Embertelen, könyörre képtelen,
Egy szikra szánat benne nem honol.
Hallám, sokat fáradt s kivánta nagysád
Enyhítni eljárása szigorát:
De, mert konok, s nincs jogszerű fogás,
Mely rólam elháríthatná dühét,
Türelmem állítom haragja ellen,
S szívnyugalom vértében szenvedem
A gyűlölő zsarnok csapásait.
Egy szolga menjen s hívja a zsidót.
Ajtóban áll már. Im, itt jő, uram,
Belép Shylock.
Helyes, – hadd álljon hát színünk elé. –
Shylock! – egész világ s én is hiszem,
Tovább nem űzöd a düh látszatát,
Csak a tett perczeig: s akkor, tudom,
Szánat- s könyört mutatsz, csodálatosbat,
Mint volt kegyetlenséged színlete.
S míg most a birságot követeled,
Egy fontot e szegény kalmár husából:
Nem csak bánomdíjadról leteszesz,
De sőt könyört s nemes szivet követve,
A tőkepénz felét elengeded,
Szánó szemet vetvén csapásira,
Mik oly sürűen érték vállait,
Hogy e királyi kalmárt elnyomák,
S részvétre birnák ily balsors iránt
Az érczkebelt, a durva kőszivet,
Az emberség gyöngéd jótétihez
Soh’sem szokott kemény török- s tatárt.
Zsidó, szelid válaszra számolunk.
Nagysáddal immár közlém szándokom;
S szent szombatunkra mondék nagy hitet,
Váltóm szerint mindent behajtani.
Ha ellenáll ön, érje a veszély
Államszabadság- s alkotmányukat.
Tán kérdi ön, miért tetszik nekem
Inkább ama silány font húsdarab, mint
Háromezer zecchin? Nem felelek!
Azt mondom: „úgy tetszik.” Nincs megfelelve?
Mit! hát ha patkány bántja házamat,
S tetszik kiadnom tízezer zechint
Kipusztitásaért? – Nincs megfelelve?
Van a ki útál csemcsegő koczkát,
Macskát ha lát ez, majd megtébolyúl;
Mások, ha rezg orrhanggal a duda,
Nem birnak olyankor vizelletökkel; –
A szenvedély urai az ingerek,
A mint gyönyör vagy undor készteti.
S most íme válaszul:
Mint arra biztos ok nem létezik,
Miért nem tűr ez csemcsegő koczkát.
Szükséges ártatlan macskát amaz,
Emez dagadt dudát nem, s kénytelen
Erővel oly szégyent magára vonni,
Hogy sértsen illemet, ki sértve van:
Úgy nincs nekem, nem is kell más okom
Rögzött gyülölség- s undornál egyéb,
Antonio ellen mért keresem
Kárral jogom. – No hát nincs megfelelve?
Nincs; – érzéketlen ember, ily beszéd
Irtózatosságod nem mentheti.
Neked felelni én nem tartozom.
Megöljük-é mind, mit nem szeretünk?
Gyülöljük azt, mit ölni nem kivánunk?
Nem minden sértés tüstént gyűlölet.
Mit? kétszer is hagyd csípni a kigyót?
Tudod, kérlek, zsidóval osztozol.
Inkább eredj, s állván a part fölé,
Mondd a vizárnak, hogy szálljon lejebb:
Inkább idézd a farkast számadásra,
Mért bégetett bárányaért juhot?
Inkább parancsold bércz fenyőinek,
Sudáraikkal ne suhogjanak,
Midőn az ég viharja rázza őket:
A legkeményebb tárgyba vágj előbb,
Mintsem zsidó szivét, (melynél keményebb
Nincs) megkisértenéd lágyítani. –
Kérem, ne több ajánlatot neki,
Ne fáradozzanak tovább önök:
Mondják ki egyszerűen s röviden
Itéletem, mit e zsidó kiván.
Im hatezer zecchin a háromért.
Ha mindegyik zecchin a hatezerben
Hat részre válnék s minden rész zechinné:
Nem kell, – kötvényemhez ragaszkodom.
Hogy vársz kegyelmet, ha magad sem adsz?
Ha mit sem vétek, mit féljek birótól?
Sok vásárlott rabszolga él önöknél,
Önök rab s alacsony munkákra fognak,
Mert pénzök ára; mondjam-e, tegyék
Őket szabaddá, vők- s örökösökké?
Mért nyomja őket terh? legyen puha
Ágyuk, mint önökéi, s ínyöket
Hadd fűszerezzék szintoly ételek. –
Önök felelnek: „a szolgák miéink.” –
Ép én is ezt adom most válaszúl:
A fontnyi húst, mit rajta keresek,
Drágán vevém; enyém; kell birnom azt.
Ha nem kapom meg, oh silány szabadság!
Erőtlenek Velencze jogai.
Végzést várok, – döntsék el, nyerhetek?
Jogom van elnapolni e gyülést,
Ha csak hires tudor Bellario,
Kit véghatározatra meghivék -
Nem érkezik ma meg.
Künn vár, uram, |
Most érkezett meg épen Páduából.
Hozd a levélt és hívd be a futárt.
Ne búslakodjál, jó Antonióm,
Végy szívet! Ám hadd vigye a zsidó
Húsom-, csontom- véremmel mindenem:
De értem egy csep vért el nem veszítesz.
Mint nyájban a ragályos juh, legillőbb
Vagyok halálra: a gyengébb gyümölcs
Előbb lehull, hadd hulljak én is így.
Bassanio, te jobbat nem tehetsz,
Csak élj tovább, s ird meg sirversemet.
Belép Nerissa ügyvédirnoki öltönyben.
Bellariótól jöttél, Paduából?
Igen. – Köszönti herczegségedet.
(Levelet ad által.) |
Oly komolyan késed miért fened?
Hogy e bukottból részemet kivágjam.
Nem talpadon, de lelkeden teszed
Élessé késedet, zordon zsidó!
Nem, semmi ércz, még hóhér bárdja se
Fél- olyan éles, mint ölő dühöd.
Hát nincs könyörgés, a mely hatna rád?
Eszedből oly hatásu nem kerűl.
Oh, átkozott légy, irgalmatlan eb!
Pirúljanak törvény s jog éltedért.
Csaknem megingatsz még hitemben is,
S Pythagoras elvére tántorítasz,
Hogy állatok lelkei ömölnek át
Embertetembe: véreb szellemed
Farkast vezénylett, mely emberhalálért
Felköttetett: de a bitórul is
Levált rémlelke; s míg te, szörnyeteg,
Undok szülőd méhében rejtezél,
Beléd ömölt: mert minden óhajod
Véres, zsivány, éhes, farkasszerü.
Miglen szidalmaidra e pecsét
Váltómon meg nem semmisíttetik,
Addig tüdőd hiába koptatod.
Javítsd ki elméd, jó fiu, különben
Romokba hull. – Én jogomat kivánom.
Egy ifjú, jártas jogtudort ajánl
Bellario nekünk im e sorokban. –
Hol ő?
Közelben, künn tartózkodik,
Míg nagysád engedélyt ad, hogy bejőjön.
Teljes szivemből! – Menjetek legott
Tisztes kiséretűl négyen-öten.
Az űlés addig hallja e levélt: | (Egy irnok olvassa.) |
Halljátok, a tudós öreg mit ir:
S úgy sejtem, itt jő a tudor maga.
Belép Portia törvénytudori öltözetben.
Kezet fiú. – Az agg Bellario
Küldöttje vagy?
Azé, jó herczegem. |
Légy üdvöz és foglalj helyet.
Értésedűl esett-e már az ügy,
Mely e gyülésben szőnyegen forog?
Bő tudomást szerzék ez ügy felől.
Ki itt a kalmár, s melyik a zsidó?
Antonio s agg Shylock, álljatok ki.
Neved Shylock?
Igen; Shylock nevem. |
Kereseted csodás természetű,
De rendbe’ van, s államjogunk szerint
Eljárásod nem ostromolható.
S te vagy, kit e pör vésze fenyeget?
Én, ő szerinte.
Hát elismered |
Elismerem.
Legyen tehát kegyelmes a zsidó.
Ki kényszeríthet? erre szóljon ön!
A kegyelem kényszerről mit se’ tud;
Az, mint az ég szelíd esője, hull
Alá a földre: s kétszer áldva van, –
Megáldja azt, ki ád, – és azt, ki vesz.
Hatalmasokban leghatalmasabb;
Trónjában űlő fejedelmet ez
A koronánál inkább ékesít.
Pálczája földi kényszer, hatalom,
Fenség s dicső méltóság küljele,
Melyen királyok ijedelme ül:
De a pálczás erőnél több a kegy;
Királyi szívek ennek trónusi; –
Magának istennek sajátja ez;
S a föld hatalma égihez közelg,
Ha jogszigort kegy enyhit. – Oh zsidó,
Ámbár ügyed jogos, gondold meg ezt,
Hogy senki köztünk jogszigor szerint
Nem nyerne üdvöt: mind kegyért könyörgünk, –
S e kegy gyakorlatára utasít
Imánk is. – Oly czélból hozám föl ezt,
Hogy enyhitsd jogszerű kivánatod:
Ha nem, Velencze széke szigorú
Itéletet hoz e kalmár fölött.
Fejemre szálljon tettem! Én jogot
Kivánok és e kötlevél csomóját.
Pénzül fizetni nem bir az adós?
De bir! Kinálom e gyűlés előtt;
Sőt kétszer annyival; s ha ez kevés,
Tíz annyi pénzt letenni kész vagyok,
Fejem, szivem, kezem zálogba kötve.
S ha még ezt sem fogadja el, világos,
Hogy itt gazság nyom el való erényt.
S kérem csak egyszer most hajoljanak
Önök tekintélyére a jogok;
S egy kis hibát tevén nagy jó miatt,
Oh tartsák vissza e vad ördögöt.
Az nem szabad. Nincs olyan hatalom,
A mely Velencze érvényes szokásán,
Törvényén, változtasson kény szerint.
Mert mint előzményt fognák azt idézni,
S több visszaélés törne bé honunkba
Ily példa résén. Az hát nem lehet.
Új Dániel itél, új Dániel!
Oh, mint becsűlöm önt, bölcs ifju bíró!
Kérlek, hadd nézzem át e kötlevélt.
Itt van, nagyon tisztelt jogtúdor, itt van.
Shylock, ők három ennyi pénzt ajánlnak.
Esküt, nagy esküt tettem istenemre;
Hogyan vegyek lelkemre hitszegést?
Velenczeért sem.
E kötvény lejárt, |
Egy fontnyi húst, az alperes szivéhez
Legközelebb kivághatót. – De légy
Könyörletes, végy három annyi pénzt,
Hadd tépjem én szét e kötlevelet.
Ha majd tartalma meg leszen fizetve.
Ön érdemes biró, a mint kitűnt,
S jogismerő, s a legvelősb vala
Előadása: fölszólítom önt a
Törvény nevében, melynek nagybecsű
Támaszsza, hozzon végitéletet.
Lelkemre mondom, nincs oly bűverő
Nyelvben, mi megmásítsa szándokom. –
Én itt kötvényemhez ragaszkodom.
Szivem szerint megkérem a gyülést,
Hozzon határzatot.
Jó, – ez lesz az: |
Oh drága férfi! bölcs ifjú biró!
Mert ím a törvény czélja s végzete
Kellőn megegyez a bánomkötéssel,
Mely e levélben elfogadva van.
Nagyon való! oh bölcs, igaz biró!
Küllátszatánál mennyivel korosb ön!
Tárd hát ki kebled.
Úgy van, kebelét; |
Közel szivéhez, így szól a betü.
Igen. Van-é itt egy mérleg közel,
Megmérni a húst?
Én gondoskodám. |
Shylock, hivass pénzedre egy sebészt,
Ki őt, hogy el ne vérezzék, bekösse.
Magával hozza ezt a kötlevél?
Kimondva nincs: de hisz mit keresed?
Jó lesz, ha ezt könyörből megteszed.
Alkunkban ez nincs, én nem látom át.
Kalmár nyilatkozz’; van mit mondanod?
Igen kevés; im én készen vagyok.
Kezed, Bassanio; isten veled.
Ne buslakodj’, hogy érted erre juttam:
E részben a sors, mód felett talán,
Jó volt irántam: mert szokásaként
Bukottal birtokát túléleti,
Hogy ránczos homlok- s béesett szemekkel
Meredjen agg s szegény korára. Engem
Fölmente e hosszú nyomor sulyától.
Ajánlj tisztelt arád emlékibe:
Rajzold le, mint holt el lelked fele,
Sirom felett; mondd, mint szerettelek;
S ha elbeszélted, ő legyen biró,
Nem volt-e hűn szeretve férje már.
Ne bánd meg, hogy barátod veszted el,
Nem bánja ő sem, érted hogy fizet:
Mert csak hasítson mélyen a zsidó,
Tüstént egész szivemmel fizetek.
Antonio, egy hölgyhöz eskü köt,
Ki nékem oly kedves, mint életem.
De életem, nőm és e nagy világ
Nem múlja becsben feljebb éltedet.
Mindent od’ adnék, áldozatra kész,
E szörnyetegnek, hogy megmentselek.
Ezt nem köszönné tán meg hitvesed,
Ha hallaná most tett ajánlatod!
Nőm van, kit esküszöm, hőn szeretek:
Bár volna mennyben s ott egy égi lényt
Birhatna rá, hogy e zsidó ebet
Lágyítsa meg.
Be jó, hogy hát megett ajánlod ezt;
Különben e vágy házad fölzavarná.
Mind ilyen a keresztyén férj! Van egy
Lyányom. De volna férje Barrabás
Fajából bárki inkább, mint keresztyén!
Időnk fogy; – kérem, véghatárzatot.
Kalmár husából egy font a tiéd:
S törvény szerint megadja e gyülés.
Igaz biró!
S kebléből mesd ki e husdarabot:
Megadja a törvény, s e szék helyesli.
Oh bölcs biró! – Itt a végzés! – jere!
Várj egy kevéssé; más baj is van itt.
Ez alku egy csepp vért sem ád neked,
Így hangzik a kötvény: egy fontnyi hús.
Vedd hát ki alkud, vedd egy font husod;
De míg hasítod, merj kiönteni
Egy csepp keresztyén vért, jószágaid
S kincsed Velencze törvényei szerint
Mind a köztársaságra szállanak.
Igaz biró! – Hallod, zsidó? – Oh bölcs biró!
Úgy hangzik a törvény?
Nézd meg magad: |
Meglesz jogod, tán inkább, min kivánnád.
Oh bölcs biró! – no lám, zsidó! –
Oh bölcs biró!
No, fölveszem hát: adjon három annyit,
S hadd menjen a keresztyén.
Itt a pénz. |
Csak lassan! –
Jog a zsidónak! – lassan, – ne siessünk!
Hadd kapja ő csupán csak alkuját.
Oh bölcs biró! hallod, zsidó! igaz biró!
Készülj tehát húsát kimetszeni.
De vért ne onts; s ne vágj több- s kevesebbet,
Csak pontban egy fontot: ha fontnyinál
Több- vagy kevesbet vágsz, ha annyit is,
Mely azt könnyebbé, avvagy nehezebbé
Csak egy huszad szemernyivel teszi;
Vagy mérlegét csak egy hajszálnyira
Lenyomja: meghalsz s dobra kél javad.
Új Dániel! – zsidó! – Új Dániel!
Érzed, pogány, most csípőn fogtalak.
Mért késik a zsidó? mesd részedet.
Tőkémet addsza, osztán távozom.
Már rég kináltam, – íme itt vagyon.
Ő megtagadta nyilt ülés előtt:
Csupán jogát s kötését kapja meg.
Új Dániel! – mondám – új Dániel!
Köszönöm, zsidó, hogy erre megtanítál.
Hát puszta tőkém is még elveszik?
Nem kaphatod meg, csak birságodat, –
S ezt is saját vesztedre már, zsidó!
No hát az ördög áldja meg vele,
Én nem vitázok többé.
Várj, zsidó! |
Velencze törvénykönyve rendeli:
„Ha rá világúl a külföldire,
Hogy vagy közvetve vagy közvetlenül
Akármely polgár életére tör:
Az, a ki ellen fondor cselt szöve,
Javai felét lefogja: más fele
A közkincstár részére háramol:
S a bűnös’ élte, minden szavazat
Daczára, a herczegtől függ csupán.
S azt mondom, e törvény illik reád,
Mert eljárásodból nyilván kitűnt,
Hogy mind közvetve, mind közvetlenül
Az alpörösnek életére törtél.
Ezért lakolsz, mint elmondám fölebb.
Térdemre hát, s kérd a herczeg kegyét.
Kérd, hogy magad köthesd föl magadat.
Mégis, mivel javad hazánkra száll,
Nincs egy kötélre rúgó birtokod,
S államteher lesz fölkötésed is.
Hogy lásd, mi máskép szoktunk érzeni:
Kérés előtt már élted meghagyom.
Antonióra száll javad fele,
A közkincstárra száll másik fele,
Mit bírsággal könyörgésed kiválthat.
Az államét igen, de semmikép sem Antonióét.
Vegyétek éltem is, mért hagyni meg?
Házam vevé el, a ki támaszát
Elvette: életem vevétek el,
Elvéve a miből megélhetek.
Antonio, mi jót tehetsz vele?
Egy kötelet! az istenért, ne többet!
Ha a gyülés s nagyságos herczegünk
Elengedik kegyelmesen neki
A birságot, mi fele vagyonért jár:
Megnyugszom én, ha a másik fele
Használatúl lesz nálam, úgy hogy azt
A férfiúnak adjam holtakor,
Ki a minap leányát ellopá, –
Kettőt kikötve csak: hogy e kegyért
Rögtön keresztyén hitre térjen át,
Másik, hogy e gyülés előtt legitt
Ruházza át, mi holtakor marad,
Lorenzo vője- s lánya Jessicára.
Azt megteendi, – máskép visszahúzom
Imént fejére mért bocsánatom.
Megnyugszol-é zsidó? mit szólsz reá?
Megnyúgoszom.
Irnok, készíts egy átruházatot.
Bocsánatot, hadd távozom haza.
Nem jól vagyok. Küldjék el a papirt
Utánam, én aláirom.
Mehetsz, |
A kereszteléskor |
Birád, tíz ennyit adtam volna még,
Nem víz-, hanem bitóra vinni téged. | (Shylock el.) |
Ebédre, kérlek, jőj hozzám, uram!
Bocsánatért könyörgök, herczegem.
Az éjjel Páduába kell utaznom,
Ezért most rögtön utnak indulok.
Sajnálom, hogy nem érsz rá itt maradni.
Iránta légy hálás, Antonio;
Lelkemre, néki sokkal tartozol.
(Doge, Tanácstagok s Kiséretök el.) |
Nagyérdemű úr, én s e hű barátom
Ma bölcseséged által menekültünk
Nagy vésztől: hálaérzetből tehát a
Háromezer kölcsön fölvett aranynyal
Viszonzzuk szíves fáradalmidat.
Ezenfelül adósaid leszünk
Örökre szeretet- s szolgálatokban.
Ki nyugtot érez, díját elvevé.
En nyugtot érzek, tégedet megóva;
S jól megfizetve gondolom magam; –
Több bért sovárgó soh’se volt szivem.
Ha látjuk egymást, ne feledjetek;
Áldás reátok, én bucsut veszek.
Még egyre kényszerítlek, drága úr, –
Tőlünk adó, s nem jutalom gyanánt,
Emlékeül egy vagy mást vigy. – E kegyet
Ne vond meg s érte megbocsáss nekem.
Forró kivánatodnak engedek.
Keztyűid add, hogy hordjam kedvedért, –
S barátságod jeléül e gyürűt.
Ne vond el újjad: nem kell több nekem, –
S ezt nem tagadhatod meg, ha szeretsz.
Jó úr, e gyűrűt? – ah ez semmiség!
Szégyenleném, ha ezt adnám neked.
Ezen kivül mást el nem fogadok;
S már mintha vágyat érzenék utána.
E gyűrü fontosabb, mint értéke.
Inkább Velencze legbecsesb gyürűjét
Megszerzem hirdetés utján neked:
Csak, kérlek, ezt az egyet hagyd nekem.
Igéretekben, látom, bőkezű vagy.
Előbb kérésre oktatsz, most pedig
Úgy tetszik, arra oktatsz, mint lehet
Elutasítni a koldulgatót.
Arám adá e gyűrüt, kedves úr:
S átnyújtva megfogadtatá velem,
El nem veszítni és nem adni másnak.
Sok adományt megkímél ily beszéd.
Hacsak nem őrült asszony hitvesed,
S megtudja, mint érdemlém meg gyürűd:
Tán nem neheztel szüntelen reád,
Hogy nékem adtad. – Jó, isten veled! –
(Portia és Nerissa el.) |
Bassanio, engedd át e gyürűt,
Had nyomjanak szerelmem s érdeme
Annyit szemedben, mint arád parancsa.
Menj, Gratiano, fuss, érd őt utól,
Add át e gyűrüt, s hívd őt, ha lehet,
Antonio lakába. – Menj, siess. | (Gratiano el.) |
S reggel korán mindketten repülünk
Belmont felé. Menjönk Antonio. | (El.) |