IV. SZÍN.
Ez az asszonyi firdusok legszeppike, a mit csak falaha láttam.
És mindkettőtöknek egyszerre küldte a leveleket?
Ugyanazon egy óranegyedben.
Bocsáss meg, nőm, s tégy kényedként ezentul:
Inkább a napot fagygyal vádolom,
Mind téged lengeséggel: most erényed
Előttem, ki eretnek voltam még előbb,
Szilárd, miként a hit.
Jó, jó; elég! |
Mint voltál bántalmadban.
De tervezzünk tovább: hadd adjanak
Nőink – nyilvános tréfa kedveért –
A vén, kövér legénynek uj találkát,
S ott csipjük el s lakoltassuk meg őt.
A legjobb módja, a hogy ők említék.
Hogyan? azt üzenni neki, hogy éjfélkor a parkban akarnak vele találkozni? Ho, ho! soha sem jön az oda!
Azt mondjátok, hogy ő pele tobódott a padakba és ketyedlenül megpotozódott fén asszony képiben. Azt hiszem, lesz penne annyi félsz, hogy ota nem jő; azt hiszem, az ő teste mek fagyon püntetve, nem lesznek neki fágyai.
Én is azt hiszem.
Gondoljátok ki, mit tesztek vele;
Hogy oda jőjön, bizzátok miránk.
Egy régi mondaként itt Herne, ki
Régente fő vadász volt Windsoron,
A tél szakában csöndes éjfelen
Bogos szarvakkal jár egy tölgy körül,
S ott fát kiszárit, megront tehenet
S lánczot csörtetve szörnyü rémesen
Tejet vérré varázsol. Hisz hallátok
Ti is e kísértet hirét, s tudjátok,
Hogy babonás, szédelgős öregek
Is igy hallák s beszélik el nekünk
Herne meséjét igazság gyanánt.
Igen, és hányan nincsenek, kik félnek
Éjente járni ama tölgy körül.
De minek ez?
Hát tervünk az: ama
Helyen találkozzék Falstaff velünk
Herne képében szarvakkal fején.
Jó, ám tegyük fel, eljön; és ha ez
Alakban őt oda csalátok: ott
Mi lesz vele, mi szándéktok tovább?
Erről is gondoskodtunk, s pedig igy:
Kis fiamat és Anna lányomat
És még nehány hasonkorut törpének
Manó- s tündérnek felöltöztetünk,
Fehérbe s zöldbe, fejökön gyertyákból
Kis koronákkal; hordjanak kezökben
Kis csöngetyűket. S majdan hirtelen,
Alig hogy Falstaff összejött velünk,
Ezek egyszerre egy fürészelő
Verembül rontsanak reánk zavart
Danával: látva ezt, mi ketten onnan
Rémülve elfutnunk; ők meg vegyék
Körül Falstaffot, s mint manó-szokás,
Csipkedjék a tisztátlan lovagot,
S kérdezzék meg, tündérek szent ösvényén
A szellem-órán járni hogy merészel
Ily földi testtel.
S míg az igazat |
Tündéreink s pörköljék gyertyáikkal.
S ha megvallá, kilépünk mind s levesszük
A szellem szarvát s boszantjuk hazáig.
De ám a gyerkőczéket jól be kell
Gyakorolni, másként ők vétik el.
Én majd a tyerekeket megtanidom a makok viseledére; olyan leszek hozzá, mint egy firlifancz, hogy megbörkölhessem gyergyámval a lofakot.
Dicső lesz! Álczákat majd én veszek.
Tündér királyné Annácskám leszen: Tisztán fehér ruhát adok reá.
A selymét én veszem. (Félre.) És benne majd
Szöktesse Annát Nyurga el, s Etonban
Esküdjenek meg. (A többihez.) Küldjetek Falstaffhoz.
Majd én megyek hozzá Csermely képében
Kitudni szándokát. Eljő bizonynyal.
Ne félj, el nem marad. Munkára most!
A tündér piperét készitsük el.
Lássunk hozzá: csodálatos mulatsákok ezek, és ikazán tisztességes bajkossákok.
(Pázsi, Hab és Evans elmennek.) |
Habné, eredj:
Küldd Fürgénét John úrhoz, hogy kitudja,
Mi szándoka. (Habné elmegy.) S most a doktorhoz el,
Beegyezésemmel vejem csak ő
Lesz. Nyurga dús ugyan, de ostoba;
És őt leginkább férjem kedveli;
A doktor pénzes is, s barátai
Az udvarnál hatalmasak: ezé
Legyen és senkié, ezé csupán,
S ha száz méltóbb esik a lány után. | (Elmegy.) |