Hangtompító
Hangtompító (ol. sordino, franc, sourdine), olyan készülék, melynek segítségével bizonyos hangszerek hangja az eredetitől eltérő szinezetet nyer.H.-kat leginkább a vonós hangszereknél (kivévén a nagybőgőt), továbbá a rézfuvóhangszerek közül a kürtöknél és a trombitáknál használnak. Az a H., melyet a hegedünél mély hegedünél és gordonkánál szokás használni, fekete lágy fából készült fésü alaku készülék, alul négy rovátkával ellátva. A nyergen keresztül huzódó hurokra alkalmaztatik a nyerge felső részén, mi által a hurok rezgésének szokott intenziv átvitele a felső hangfenékre meggyengíttetik s a hang bizonyos misztikus fátyolozottságot nyer. Zenekarban, ha az összes vonós hangszerek alkalmazzák, hatásuk elragadóvá válik. A rézfuvóhangszereknél a tompítás a hangszer alsó széles tölcsérébe beillesztett hosszukás dugóalaku fakészülékkel történik, mi által a légoszlop hullámzata s kiömlése lényegesen meggátoltatik s a befutt hangok tompa, nyomott, jórészt recsegő szinezetet nyernek. A játszók az ily tompítást gyakran jobb kezük markolatával is szoktak eszközölni. Ez esetben a hang kevésbé érdes, csak fátyolozott. A régi zongoráknál a hangtompításra külön lábító (pedál) szolgált, mely a kalapácsok fölé finom szarvasbőr pántlikát vont s azon keresztül engedte a hurokkal való érintkezésüket. Az ujabb szerkezetü s tökéletesített zongoráknál azonban már régóta mellőzik s csak az egész klaviaturának jobbfelé való tolása van divatban, mi által a kalapácsok három helyett csak egy-egy hurt ütnek s igy a piano-játékot lénygesen elősegítik. Tompítót az üstdoboknál is szokás használni posztódarabok alakjában, melyeket a szélek és a bőrfedélzet közé szokás alkalmazni. Temetéseknél az egész dobot is szokás fekete posztóval beteríteni.
