Kár
Kár (dammum), minden vagyoni veszteség. A római jog megkülönbözteti a már tényleg szenvedett veszteséget (dammum factum v. datum) attól a veszteségtől, melytől még csak tartani kell (d. infectum, v. metuendum). Fontosabb ennél a kárnak felosztása pozitiv, tényleges, vallott kárra (d. emergens) és elmaradt hasznora (lucrum cessans); az első már létező vagyon kevesbbítésében, a másik másik megengedett nyereség meghiusulásában áll. A különbségnek a kártérítés szempontjából volt s van ma is, habár alig indokolható jelentősége. A régibb elmélet ugyanis a vallott kár mellett az elmaradt haszonnak is megtérítésére csak azt kötelezi, aki a kárt szándékosan (dolus) v. vastag gondatlanságból (culpa lata) okozta. Egyéb esetekben, jelesül csekélyebb foku gondatlanság (culpa levis) által okozott kár csak a vallott kárnak megtérítésére kötelez. Az első esetben, amelyben a kártérítési kötelezettség még a sértés jóvátételére is kiterjed, «teljes elégtételről», a másik esetben «kártalanításról» szólunk. Ez a felfogás a behatóbb birálatot ki nem állja s nem egyéb mint büntetőjogi szempontoknak a polgári jog terén helyt nem fogható érvényesítése. A tettes bünösségére, bünösségi fokára jelentőséggel birhat s tényleg bir is az, vajjon másnak jogát szándékosan v. kisebb-nagyobb gondatlanságból sértette-e, de a károsított szempontjából ez teljesen közömbös körülmény. A kár mennyiségét a tettes bünösségi foka nem érinti. A kár, melyet másnak jogtalan cselekménye okozott, ugyanaz maradt s nem lesz nagyobb v. kisebb, aszerint, amint a tettes szándékosan v. gondatlanul járt el. A kártérítésnek azért mindkét esetben egyformának kell lennie. Az újabb elmélet azért a tettes alanyi bünösségének tekintetbe vételét mellőzi. A kártérítési kötelezettség minden esetben ugy a vallott kárra, mint az elmaradt haszonra terjed ki. Másrészt tekintve, hogy az elmaradt haszonnak megállapítása s meghatározása igen nehéz s mert a legkalandosabb igények támasztására vezethet, igen veszélyes is, a fogalmat lehetőleg szűk határok közé szorítja s csak azt a hasznot veszi tekintetbe, mely a dolgok rendes menete szerint v. az eset különös körülményei között valószinüséggel volt várható. A kártérítés annak az állapotnak helyreállításában áll, amely a kártérítésre kötelező körülmény közbenjötte nélkül léteznék; első sorban tehát a kártérítésnek természetben kell történnie; amennyiben ez egyáltalán v. részben lehetetlen, a hitelező pénzben kártalanítandó. Ha a kártérítés tárgyát valamely dolognak értéke képezi, annak közönséges (forgalmi) értékét kell megfizetni, teljes elégtételre való kötelezettség esetében pedig a különös, rendkivüli értéket is, melylyel a dolog a fenforgó körülmények között a hitelezőre nézve bir, vagyis az u. n. kéjbecsárt (pretium affectionis), melyet újabban többen mint meghatározásra alkalmatlan fogalmat egészen kiküszöbölendőnek vélnek. Kártérítés alapjául csak a vagyoni károsodás, másnemü károsodás csak a törvény által meghatározott esetekben szolgálhat. Ezen a téren legtovább megy az angol jog és praxis. Az összegek, melyeket ott becsületsértés v. házassági igéret megszegése miatt kártérítés címén megitélnek, a kontinentális jogok szemüvegén át tekintve, érthetetlenek. A kártérítésre kötelezett, aki valamely dologért v. jogért kártérítést adott, megszerzi ez által azokat az igényeket, melyek a kártalanítottat a tulajdon v. más jog alapján harmadik személyek ellen megilletik. De ha a dolog magát megszereznie sikerül, a kártalanított azt a kártérítésül kapott összeg megtérítése mellett visszakövetelheti. Ez szükségszerü folyománya annak az elvnek, hogy a kártérítés első sorban természetben teljesítendő.
Mikor követelhető kártérítés és ki tartozik azzal? Ha a kárt véletlen, erőhatalom (casus, vis major) okozta, kártérítés, erre irányzott külön kötelem elvállalásának esetét kivéve (kárbiztosítás), nem jár. A kárt az viseli, akit ér (casus nocet domino). Aki maga oka károsodásának, az kártérítést nem igényelhet. Aki oly cselekmény által okoz másnak kárt, amelyre jogosítva volt, kártérítéssel nem tartozik. Kártérítést nem követelhet, aki az őt károsító cselekménybe beleegyezett (volenti non fit injuria). Nem sért az, aki jogával él. De habár valaki másnak okozott kárért kártérítéssel nem tartozik, ha és amennyiben a másnak kárával jogtalanul gazdagodnék, azt, amivel gazdagodott, kiadni tartozik, mert másnak kárával jogtalanul senki sem gazdagodhatik. Vegyes esetek (casus mixtus) alatt a következő két esetet szokás érteni: 1. ha a kárt részben véletlen, részben másnak kártérítésre kötelező cselekménye okozta; 2. ha a károsodás körül a kártérítésre kötelezett cselekményén kivül magát a károsultat is gondatlanság terheli. Az első eset az okság helyes törvénye szerint nem lehet kétséges. A károsító cselekmény be nem következett volna, a tettes az egész eredményért felelős (l. Okság). A 2. esetben a biróság itéli meg, vajjon a tettes és mennyiben tartozik kártérítéssel. Ez az előbbi esetnek eldöntésére csak látszólagos ellentétben áll. Ennek egyik példája az az eset, midőn a tettes által okozott, önmagában véve könnyü testi sértés csak azért válik súlyosság, mert a sérült orvossegélyt, noha tehette volna, igénybe nem vett v. az orvosi rendeletet megszegte. Büntetőjogilag a tettes súlyos testi sértésért felelős, a kártérítés kérdésében megfordítva áll a dolog. A látszólagos ellentétnek magyarázata az eredmény oszthatlansága amott, a kár oszthatósága emitt.
A kártérítési kötelezettség főbb esetei: 1. szerződésszegés. A szerződés teljesítésének lehetetlensége is kártérítésre kötelez, amennyiben a lehetetlenséget az adós felelősségére eső körülmény idézte elő. 2. A késedelem (l. o.). 3. Bűncselekmény elkövetése. Idegen vagyonnak gondatlanságból történt megrongálása azonban, jóllehet büntetőjogi felelősséget nem szül, kártérítésre mégis kötelez. 4. Mások jogaira felismerhetőleg veszélyes állapotnak előidézése, a veszély elhárítására alkalmas óvintézkedések elmulasztása esetében. 5. Az általános elv alól, hogy akinek a cselekmény be nem számítható, a cselekménye által okozott kárt megtéríteni rendszerint nem tartozik. Kivételt képez az önokozta részegség. De egyéb esetekben is megitélhető a kártérítés, ahol azt a méltányosság követeli. 6. Másnak felügyelete alatt álló személyek által okozott károkért, eltekintve attól, vajjon maga a tettes is kártérítéssel tartozik-e vagy nem, a felügyelő felel, ha a károsítást a felügyelet körüli mulasztás idézte elő. 7. Aki hozzátartozójával v. szolgálatában álló személylyel valami munkát végeztet, a meghagyás teljesítése által okozott kárért felelős; minden esetre legalább akkor, ha a felügyelet körül a gondos családapa gondosságát elmulasztotta. 8. Aki más által valamely munkát végeztet, a személy megválasztása körül kellő gondossággal eljárni tartozik. A kellő gondosság elmulasztása kártérítésre kötelez. A kártérítésnek egyes különösen kiemelt esetei: 1. aki beszámítás alá eső cselekményével másnak halálát okozta, az esetleges gyógyítási és temetkezési költségeken felül, ha a megölt után oly személyek maradtak hátra, akiknek tartásáról a megölt gondoskodni köteles volt, azok részére is megfelelő kártérítéssel tartozik, amely a viszonyokhoz képest egyszer mindenkorra megitélendő tőke vagy évi járadék lehet (btkv. 292. §). 2. Testi sértés által okozott tartós betegség v. munkaképtelenség esetében a kártérítés a megsértettnek családi és személyi viszonyaihoz képest hasonlag egyszer mindenkorra fizetendő tőke v. évi járadékban állapítandó meg (btkv 311. §). 3. A személyes szabadságnak közhivatalnok által történt büntetendő megsértése esetében a törvényellenesen letartóztatott részére, ha kivánja, a letartóztatás minden napjáért 5-10 frtig terjedhető kártalanítás állapítandó meg. Ez esetben azonban további kártalanítási keresetnek helye nincs (btkv 198. §). 4. Lopás s más jogtalan elvonások esetében a tettes az elvont dolgot ért véletlenért is felelősséggel tartozik, ha ki nem tünik, hogy a dolgot a kár az elvonás nélkül is érte volna. Ezt az elvet igy fejezik ki: Qui in re illecita versatur, respondit etiam de casu. 5. Ha épületből az utcára v. más helyre, ahol emberek járni szoknak, valamit kidobnak v. kiöntenek, az okozott kárért az illető helyiségnek birtokosa felelős, ha csak be nem bizonyítja, hogy a cselekményt háznépéhez nem tartozó oly személy követte el, aki a helyiségben akarata ellenére tartózkodott (ez az u. n. effusum et dejectum. A római jog a kárnak kétszeresére adott igényt). 6. Ugyanez áll valamely épületen kellő megerősítés nélkül kiállított v. kifüggesztett dolog leesése esetében. 7. Aki állatot tart, az állat által okozott kárért felelős. Némelyek szerint (helytelenül) csak akkor, ha a kellő felügyeletet elmulasztotta. Semmi esetre sem akkor, ha a károsított maga az állatot ingerelte. A felelősség az állat felügyeletével megbízott személyt is terheli a felügyelet körüli mulasztás esetében. 8. Az épület tulajdonosa felelős az épületnek bedőlését okozott hiányaiért. A tulajdonos által még át nem vett új épület hiányaiért az építész felel. 9. A közhivatalnokoknak vagyoni felelőssége, akik hivatalos eljárásukban valakinek kárt okoznak, elvileg általánosan el van ismerve. A felelősség terjedelme iránt azonban igen szétágazók a nézetek. Nálunk a birók és birósági hivatalnokok vagyoni felelősségét az 1871. VIII. t.-c. szabályozza. Felelősségnek csak szándékos v. vétkes gondatlanság esetében van helye s bizonyos kivételektől eltekintve, csak akkor, ha a kereshetőséget az illetékes fegyelmi biróság megállapította. 10. A vaspályák által okozott halál v. testi sértés iránti felelősségről az 1874. évi XVIII. t.-c. intézkedik, mely, amennyiben bizonyítania nem sikerül, hogy a sértést elháríthatlan esemény (vis major) v. egy harmadik személynek elháríthatlan cselekménye, v. végre a sértettnek saját hibája okozta, a vaspálya-vállalatot teszi felelőssé. 11. Az erdei kártételekről az erdőtörvény (1879. XXXI. t.-c.); 12. a mezei károkról a mezőgazdaságról s mezőrendőrségről szóló törvény (1894. XII. t.-c.) tartalmaznak részletes intézkedéseket. - A fenyegető kár (dammum infectum) megelőzése is bizonyos esetekben a jog intézkedéseinek tárgyá képezi. A biztosításnak egyik főmódja a zárlat (sequestrum). Megjegyzendő végül, hogy ha többen tartoznak kártérítéssel, a felelősség a hitelezővel szemben egyetemleges. Oly esetekben pedig, melyekben valaki másnak cselekményeért tartozik felelősséggel, viszkereseti joga van a tettes ellen.
