őr
őr – ‘valamire hivatása vagy megbízása alapján ügyelő személy’: éjjeli őr, pénzügyőr’; ‘őrködés, őrhely’: őrt áll. Származékai: őrség, őrködik, őriz, őrizet, őrizetes, őrizkedik, őrizget, őrző, őrzés, őrizetlen.
A szócsalád alapja alighanem az őriz ige, amelynek őr- töve az őröl, örvény, őrül szavak ótörök eredetű és ‘forog’ jelentésű tövével azonos. Az őriz ennek deverbális gyakorító -z képzős származéka (mint áldoz, hordoz), eredeti értelme tehát ‘kering, köröz’ lehetett, ami az őrködő jellegzetes tevékenysége, s alighanem ebből vonódott el az ~ főnév. Az egyetlen gond, hogy az őriz ige i kötőhangját nem tudjuk kielégítően magyarázni. Lásd még őrmester, őrnagy, öröm, őrs.
