Ír farkaskutya
Ír farkaskutya
(Irish Wolfhound). Ősi fajta; származása a homályba vész. Ált. a » skót szarvasagár ősének tartják, de ezt dokumentumokkal nem lehet bizonyítani. Annyi bizonyos, hogy az ír történelmet szinte végigkísérik az ~ról szóló legendás történetek. Egy a sok közül: a 12. sz.-ban Ulster királya állítólag 6000 szarvasmarhát kínált egy messze földön híres, nagyszerű ~ért és hadat üzent, amikor visszautasították ajánlatát.
Egyes angol szerzők igazi óriásként írják le, marmagasságát 120 cm-ben, testtömegét 80 kg-ban adják meg. A jelenlegi standard azonban ennél jóval kisebb számokat tartalmaz. Valószínű, hogy ezek az adatok az 1780 körül kiirtott, régen létezett ~kra vonatkoznak, amelyek valóban hatalmas, erős példányok, igazi óriások lehettek. Eredeti formáját és tulajdonságait a mai napig megőrizte; vad külseje, természetes, nyers megjelenése meglehetősen szokatlannak tűnik a végtelenül kifinomult fajták mellett.
Tekintélyt parancsoló megjelenésű, jó izomzatú, karcsú, gyors mozgású, hatalmas eb. Feje - amelyet magasan visel - » schnauzerszerű, de kissé keskenyebb és hosszabb. Szeme barna, füle kicsi, lelóg, hasonlít az » angol agáréra. Mellkasa rendkívül mély, szügye széles, háta hosszú, hasa felhúzott. Végtagjai hosszúak, szikár izomzatúak. Farka hosszú, szinte a földig ér; közepes vastagságú; dús szőr borítja. Szőrzete a testén, a végtagjain és a fején kemény, durva, a szeme fölött és az állkapocs alatt különlegesen kemény és hosszú; színe szürke, csíkos, rőt, fekete, tiszta fehér, homokvörös. A kanok marmagassága minimálisan 79, a szukáké legalább 75 cm (felső határt a standard nem ír elő); testtömege 45-60 kg (1. 60. színes fénykép).
Jó felépítésű ír farkaskutya
