Fürdő.
Fürdő. – 1. A görögöknél a fürdésnek főleg a nők mindennapi életében okvetetlenül szerepet kellett játszani, ha másként nem, úgy mint a test ápolása vagy csinosítása egyik eszközének. Ide vágó jelenetek épen nem ritkák a festett edényekben, a legérdekesebb köztük egy Volciból származó amphora a berlini királyi múzeumban: egy fürdőszobát berendezésével együtt ábrázol. Két osztály van benne, mindegyik 2–2 nő számára, s a víz fölülről, a csövekből finom sugarakban érte a fürdőzők testét. Panofka, Bilder antik. Lebens. Taf. XVIII, 9. De bár Athenaeben egyaránt voltak közfürdők s magánfürdők (βαλανεια δημυσια és ιδια), távolról sem volt az a jelentőségük, mint a rómaiaknál. A ki meleg fürdőket (βαλανεια, ϑεπμα λουτοα) használt, annak elpuhultságot vetettek szemére. Aristoph. nub. 992. Rendesen azok a részek sincsenek még meg a görög fürdőkben, melyek a római fürdőt jellemzik. De már a száraz meleg légfürdőket (πυριατνηια) ismerték. Továbbá nem hiányozhatott az αλειπτηριον, hol a fürdőzőt a vakarókéssel (στλεγγις) is megtisztították s beolajozták. Külön öltöző szoba (αποδυτηιον) csak később jött divatba – II. A rómaiaknál sem képezte a fürdő kezdetben a mindennapi élet szükségletét, mint később, főleg a császárság idején. Scipio még egy sötét, barátságtalan helyiségben zavaros vízben fürdött. Seneca ep. 86, 11. Ez a helyiség rendesen a mosókonyha (lavatrina) volt. Helyébe a görög eredetű balneum lépett, külön helyiségekkel a hideg, langyos és meleg fürdők számára. Az első nyilvános fürdők (szintén balnea) a második pún háború után tünnek fel Romában. Használatukért fizetni kellett (balneaticum) a városnak vagy vállalkozónak, a ki felépítette. A fürdődíj férfiak részére egy quadrans (1/4 as) volt, a nők részére több. Egyes hazafiak és községek, különösen a császárok bőkezűségéből azonban ingyen is használhatta a nép a fürdőket. A Kr. u. 334-ben készült Notitia szerint Romában 952 balnea volt. Ezeken kívűl volt még 11 therame, mely óriási épülettömbökben nemcsak fürdeni, hanem a szórakozás minden nemében is részesülni lehetett (l. Thermae). Különben, mint a Pompejiben felásott fürdők mutatják, a kisebbekben sem hiányzott az oszlopos udvar a séta és testgyakorlatok számára, egy társalgó helyiség (exedra), stb. A lényeges alkatrészek azonban minden fürdőben a következők: 1) az apodyterium, az öltöző terem, 2) a tepidarium, melynek levegője langyos meleg volt s a hol a test előkészült 3) a caldarium használatára, mely forró, száraz levegővel volt töltve, de a hol rendesen egy-egy kád is állott a meleg (alveus) és hideg viz (labrum) számára. Végül 4) a frigidarium, egy hideg vizzel megtöltött medencze, a melyet a fürdőzők rendesen közvetetlenül az öltözködés előtt használtak. Kivételesen előfordul még a Vitrivmaius (5, 10, 5) által részletesen leírt laconicum azok számára, kik egyáltalában a legforróbb száraz légfürdővel beérték s a mely ép azért nem állott szerves összeköttetésben a többi helyiséggel. Mint Roma egyéb szokásai, úgy a fürdés szenvedélye is csakhamar elharapódzott úgy Italiában, mint a legtávolabb eső provinciákban, s a szokással együtt a népek átvették a Roma városi fürdők beosztását és berendezését is, a mely ép azért minden római fürdőnél ismétlődik. Hogy tehát megismerkedjünk vele, ép oly jó egy aquincumi példa, mint a pompejiek. Aquincumban eddig magán a Papföldön 3 nyilvános fürdő s egy magánfürdő ismeretes, másfelé pedig még 4 fürdő fedeztetett fel. A 390. á. alatt közölt alaprajz azon fürdőé, mely a Papföldön közvetetlenül a szentendrei országút mellett került napfényre (v. ö. az Aquincum czikknél közölt térrajzot). Bejárata a-nál volt, a B helyiség apodyterium gyanánt szolgált, a szomszédos D pedig mint frigidarium egyik végén a félkörű medenczével a hideg viz számára. A füthető tepidarium és caldarium F és H betűkkel vannak megjelölve s a C, E és G mellékhelyiségeken át is hozzáférhetők voltak. A tepidariumban is állott az egyik végén egy félkörű medencze a langyos víz számára, a mi csak kivételesen fordul elő. A caldarium két medenczéje a keskeny oldalakat foglalta el s az egyik végüknél voltak a kemenczék (ε és δ), a honnan a meleg levegő a pilléreken nyugvó padozat (l. Hypocaustum) alá jutott. A felépítményből nem igen sok maradván fenn, arról némi fogalmat nyujthat a 391. á. alatt közölt átmetszeti képe a fürdőnek. Ha a fürdő lényeges részei kétszer fordúlnak elő egy épületben; akkor ott külön-külön osztály volt a férfiak és a nők számára. Ezen esetben a kemencze a két caldarium között állott. Erre is van példa Aquincumban a Papföldön, nemcsak Pompejiben. Azokban a romokban ismerhetők fel, melyek a papföldi ásatások térrajzán XIX számmal vannak megjelölve. K. BÁ.
390. Egy aquincumi fürdő alaprajza.
391. Egy aquincumi fürdő hosszátmetszete, reconstruált állapotban.
