Józsue
Józsue (héb. Jehosua, ’Jahve az üdvösség’ v. ’Jahve üdvözít’): több személy neve az ÓSz-ben. – 1. Nun fia, Efraim törzséből (Szám 13,8; Hosea). Először a Kiv 17,9 kk.; 13 kk. említi: Mózes megbízásából harcba szállt Amalekkal. Ezt nem tekintve csak Józs tudósít (Józs 6; 8; 10; 12,7–23; vö. Bír 2,21.23) csatákban való részvételéről. Az a szerep, amelyet a Kiv 17,9–13-ban betölt, arra enged következtetni, hogy már felnőtt férfi volt; a 33,11 (vö. 24,13; Szám 11,28; Józs 1,1) Mózes szolgájának mondja és kifejezetten fiatal embernek. Ezt alátámasztja a Szám 11,28, ahol is ifjúkorától Mózes szolgája. Ezzel az a jellemzés is összhangban áll, amelyet a Kiv 32,17 kk.; 24,13 ad: ~ elkísérte Mózest a Sinai-hegyre. Szám 13,8: ~ egyike annak a 12 férfinak, aki megbízást kapott Kánaán kifürkészésére. A kémek beszámolójára kitört lázadáskor ~ volt az egyetlen, aki Kálebet támogatta (14,6), ezért Kálebbel együtt bevonulhatott az ® Ígéret földjére (14,30.38; 26,65; 32,11 kk. stb.). Ezzel kapcsolatban esik szó eredeti nevének (Hosua, amelyből az Istenre utalás hiányzik) kifejezetten jahvista névre (Jehosua) cseréléséről (13,16). Ezzel a névváltoztatással fejezte ki Mózes, hogy ~t szolgálatába állította. Arról, hogy Mózesnek ~ lett az utódja a MTörv 31,14.23; Szám 27,15–23 tudósít, de a 27,15–23 a szellemi irányítást Eleazárnak tartja fenn. További szerepét ® honfoglalás. Józs 19,50: Timnat-Szerach (Bír 2,9: Timnat-Heresz) lett ~ örökrésze, mely vsz. azonos a mai Hirbet Tibnével, Bételtől 15 km-re DK-re. ~ itt halt meg és itt is temették el (Józs 24,29 kk.). – 2. A babiloni fogság után az első főpap (Ezd 3,2.8; 5,2; Ag 1,1; 2,2; Zak 6,11). Babilóniában született és a fogság előtti utolsó főpap, Szeraja (2Kir 25,18–21) unokája volt. Bár a főpapok családfája nem teljes (1Krón 5,38 kk.; vö. 1Kir 4,2), azt lehetővé teszi, hogy ~t kapcsolatba hozzuk Cádokkal, akinek utódai a legfőbb papi teendők ellátására voltak hivatottak Jeruzsálemben (vö. Ez 44,15; 2Kir 23,9, a MTörv 18,6–8-cal szemben). Ha Sesbaccár azonos volna Zerubbábellel, akkor feltehető volna, hogy Kr. e. 538–537: ~ már az első csoporttal visszatért Júdeába, de helyesebbnek látszik azt feltenni, hogy a ~ nevet 2 külön személy viselte, ~ főpap később tért haza, feltehetően azokkal a száműzöttekkel, akiket Zerubbábel vezetett vissza. Ez esetben az égőáldozati oltár újra felállításának és a mindennapi áldozatbemutatás újra bevezetésének (Ezd 3,1–6), továbbá annak időpontja, hogy ~ és Zerubbábel lerakták a Templom alapját (3,8 kk.), tört.-ileg nem feltétlenül hiteles, inkább a krónikás történelmi–kultikus látásmódjára lehet visszavezetni. 5,13–16 és 6,3–5 ui. azt tanúsítja, hogy az említettek Sesbaccár nevéhez fűződnek. A Sesbaccár által elkezdett helyreállítási munkák a szamariaiak ármánykodásai következtében csakhamar félbelszakadtak. Így ~ra és Zerubbábelra maradt a feladat, akiknek sikerült is a helyreállítás munkáját bevégezni (Kr. e. 515 ápr.-ában, Ag 1,14; Ezd 6,14–17). A ~ és Zerubbábel közti viszonyról, vagyis a szellemi-vallási és világi hatalom megoszlásáról, ill. arról, hogy a fogságból hazatértek közösségében mit jelentett a főpapság, Zak 3,1–10; 6,9–15 tudósít, bár szövege nem teljesen megbízható. A maszoréta szövegben ~t megkoronázzák és a messiási sema (= sarj; vö. Iz 4,2; 11,1; Jer 23,5; 33,15) címmel ruházzák fel (Zak 6,9–15), ami azzal egyértelmű, hogy ~ volt a zsidó közösség feje és ő gondoskodott az üdvösség várásáról is. J. Wellhausen óta sok szentírásmagyarázó azt teszi fel, hogy a 6,11 eredetileg nem ~ra vonatkozott, hanem Zerubbábelra. Ezt a felfogást a 6,13 is támogatja, főleg a LXX-ban, ahol a megkoronázott jobbján pap ül a trónon. Ha ez helytálló, akkor a jeruzsálemi közösségben nem ~ játszotta a fő szerepet, hanem Dávid utódának szerepe volt döntő; de mellette azért a főpap is megtisztelő helyet töltött be. Hogy Zerubbábel nevét felcserélték ~ nevével, az abból következett, hogy Dávid fia nem felelt meg a hozzá fűzött reményeknek. A 3,1–7 tartalmazta látomásból (~ mennyei beiktatása) arra következtethetünk, hogy vallási-szellemi ügyekben a főpap független volt (3,7). Ha a 3,8–11 említette kő az a drágakő, amely Jahve nevével van teleírva és ~ keblét (vö. Kiv 28,15 kk.) v. homlokát (vö. 28,36 kk.) kell díszítenie, akkor a szöveg kiemeli: a főpap jelentős szerepet töltött be az új Izr.-ben, annál inkább, mivel a mennyei beiktatáshoz hozzátartozott a gonoszság kiirtása (Zak 3,4.9) és a boldogság is (3,10), ami az üdvösség idejének volt a jellemzője. A 6,12-vel szemben 3,8 szerint ~ és a sarj nem azonos. Az a rajongás, amely ~ személye iránt a szövegekben megnyilvánul, azzal függhet össze, hogy a fogság végén a ® messiásvárás igen erőteljes formát ölthetett.
