püspök
püspök (a gör. episzkoposz, ’felügyelő, őrködő’ szóból): Az ÚSz-ben egy helyen Krisztusra vonatkozik: „lelketek pásztorához és oltalmazójához” (1Pét 2,25, gör.), négy helyen elöljáróra utal, aki a keresztény közösség élén áll (ApCsel 20,28; Fil 1,1; 1Tim 3,2; Tit 1,7). Ha ezeket a helyeket összehasonlítjuk, kiderül, hogy az ap.-i időben még nem szilárdultak meg a hierarchia címei és tisztségeinek nevei. Az episzkoposz és a preszbüterosz kifejezésekkel megkülönböztetés nélkül éltek, ahogy ezt az ApCsel 20,17–28; Tit 1,5–7 tanúsítja; mindkét szerepet több személy is betölthette valamely közösségben (vö. Fil 1,1; Tit 1,5); természetszerűen az előbbi inkább hivatalt jelölt, az utóbbi inkább egyh.-i méltóságot. Akiket az ap.-i időben így neveztek, azok ha nem is mindnyájan, de zömükben papok voltak a szó mai értelmében. Az egyh.-i közösségek legfőbb irányítását az ap.-ok maguknak tartották fenn v. átruházták megbízható munkatársaikra, mint Timóteusra, Tituszra (1Tim 3,1–15; 5,22; Tit 1,5) v. másokra, akik egyh.-i közösségek alapítóiként v. az ap.-ok küldötteiként váltak ismertté. Ha Kisázsia 7 egyh.-ának angyalaiban (Jel 1–3) ezeknek az egyh.-aknak a ~eit látjuk, akkor az 1. sz. végén már mindegyik egyh.-nak külön főpásztora volt (monarchikus ~ség), ami nem sokkal későbbi időből egyértelműen kimutatható: Antióchiai Szt Ignác leveleiben az episzkoposz már ugyanolyan értelemben szerepel, mint amilyenben ma a ~ szót használjuk. ® hivatal, ® öregek.
