sárkány
sárkány: mesebeli állat, a nép képzeletének szülötte. A mitológiában és a legtöbb nép népköltészetében jelentős szerepet tölt be. Alakja, attól függően, hogy milyen elképzelésre vezethető vissza, valamely rettenetet keltő és gyakran gonosz hatalom megtestesítőjeként nem mindig és nem minden népnél azonos; gyakran azonban (óriás) kígyóra, gyíkra (repülő ~ok) v. krokodilra emlékeztet. – I. Ismeretes a babilóniai ~, a szt. állat, amelynek Marduk istent kellett védelmeznie a gonosz hatalmaktól és a vörös kígyó, amelyet fő vonásaiban az Istár-kapu maradványai őriztek meg számunkra: szarvakkal ellátott fejét hosszú nyak köti össze a pikkelyes testtel, négy lába közül az első kettő oroszlán-, a két hátsó karvalykarmokban végződik, a farka skorpióra emlékeztet. A Dán 14,23–28 említette ~ vsz. nem egyéb, mint ennek a régi emblémának kései felidézése, amely a nép képzeletében a sz.-ok folyamán élőlénnyé vált. Egy babilóniai pecséthenger (kb. Kr. e. 2300-ból) a hétfejű ~ra vonatkozó elképzelést tanúsítja. – II. Azt, hogy a gör. mitológia is ismerte a fenti értelemben a ~t, többen kétségbe vonják azon az alapon, hogy a drakón (a „látni” ige származéka) az óriáskígyót, az indiai tigriskígyót, valamint a tengeri kígyót jelenti. De mivel a gör. irodalomban olykor az alvilágot őrző kutya, a Cerberus is ~ként jelenik meg, kézenfekvő, hogy a nép a delfi pitonban, amelyet Apollo megölt, a Lerna mocsarában élő hidrában, a kilikiai Jifánban stb. szintén többet látott, mint egyszerűen olyan kígyót, amely méreténél fogva különbözik a többitől, annál inkább, mivel pl. a hidra több fejű volt. – III. Vsz. a LXX is ilyen tágabb értelemben élt a drakon szóval, amikor a héb. tannint lefordította (Ám 9,3; Jób 7,12; Zsolt 74,13; Iz 51,9). Ezeken a helyeken némileg még visszacseng a régi mitológia, talán a teremtő istenség és a káosz erői közti harc emléke is kísért; vö. a babilóniai Enúma elis eposszal, ahol Tiámat, a féktelen ősáradat arra készül, hogy harcba szálljon Mardukkal, aki a világot ki akarja ragadni a Káosz karmaiból, és egy sor szörnyet mozgósít: a tengeri kígyót, a ~t, a szörnyeteget, az óriás oroszlánt, a vad kutyát… A Bibliában a ~ a Káosznak azokat az erőit testesíti meg, amelyeket az ® ősvíznek tulajdonítottak; ezért látták a ~ban Istennek, a rend elvének ellenségét, aki a teremtéskor az ősvíz féktelen erőit megbilincselte. – IV. A Ter 3 ® kígyójában Joüon szintén ~t vél felfedezni. A 3,14-re hivatkozik, amely szerinte akkor kap teljes értelmet, ha föltesszük, hogy a szóban forgó állat eredetileg nem a hasán csúszott. Ezt a föltevést a Jel 12,9 is támogathatja, ahol János a Ter 3 kígyóját kétfejű, vörös szörnnyel azonosítja, amelyet legtöbbször ~nak (Jel 12,3 kk., 7.9.13.16 kk.) v. olykor kígyónak nevez (12,14 kk.). De ez a kettős elnevezés nem annyira azt jelenti, hogy a paradicsomi kígyó és az égen feltűnő ~ azonos formájú, hanem sokkal inkább arra kell gondolnunk, hogy e két különböző alakban ugyanaz a lény rejtőzik. Az ÚSz fényénél a Jel szerzője sokkal inkább felismerte a Sátán hatalmát és jelentőségét, ezért nem érhette be a Ter szimbolizmusával, hanem még világosabb kifejezőeszközt keresett. Jóllehet semmi nyoma annak, hogy a Jel ~a közvetlenül összefüggésben lenne a babilóniai Tiámattal v. az Azhi-Daháka nevű iráni szörnnyel (W. Bousset), mégis föltehető, hogy János azt az anyagot, amelyből a képet összeállította, jórészt az ókori K folklórjának és mitológiájának gazdag tárából merítette: vörös a színe a babilóniai ~nak és az egyiptomi tifónnak; a lernai hidra is hétfejű; a Dán 7 említette 4. állatnak szintén 10 szarva van. De ezeknek semmi más szerepük nincs, mint konkrét és lebilincselő képet festeni a titokzatos, Istenellenes hatalomról, amely a világon uralkodik mindaddig, míg Krisztus megváltása véget nem vet uralmának.
