szentírás-magyarázat
szentírás-magyarázat: a szentírási szövegek jelentésének megragadása és kifejtése. Azért szükséges, mert a Biblia isteni titkokat foglal magában, s olyan nyelven írták és olyan kifejezéskészlete van, amelyet nem tud mindenki minden további nélkül megérteni. A ~ tudományos formája az exegézis, legtökéletesebb módja a kommentárokban található. A ~ szabályait a hermeneutika foglalja össze. Mivel a Biblia egyszerre isteni és emberi mű, a ~ során mindkettőre figyelemmel kell lenni: tekintetbe kell venni azokat a szabályokat, melyek szerint az irodalmi műveket elemzik, ugyanakkor ügyelni kell a sugalmazottságból adódó sajátságokra. – 1. Az emberi szerzőre való tekintettel ügyelni kell a következőkre: a) A magyarázat alapja az ősszöveg. Ezt a szövegkritika révén (a bibliai kéziratok, a kumráni szövegeket is beleértve, fordítások, idézetek alapján) a lehető legpontosabban meg kell állapítani. Ehhez az ún. bibliai nyelveken kívül annak a korszaknak a nyelvhasználatát is ismerni kell, amelyből a vizsgálandó kv. való, beleértve az újabban fölfedezett korabeli profán műveket is; verseknél a versmértéket is meg kell határozni. – b) Az irodalomkritikának meg kell kísérelnie földolgozni az adott kv. eredeti szóállományát és föl kell derítenie a forrásokat, valamint a különféle változatokat, átdolgozásokat. – c) A formatört.-i elemzés során meg kell állapítani a vizsgált kv. műfaját, s azt a célt, amiért írták. Amikor valamely műfajt az határozza meg, hogy a forma miként viszonylik a tartalomhoz, akkor a stílust is kell elemezni. – d) Számításba kell venni a környező világot; ehhez a bibliai régészet és az ókori K tört.-e ad segítséget. Fontos tudni, hogy a szerző milyen műveltségű, mely nép fia volt, melyik társadalmi csoporthoz tartozott. – e) A tárgyi szövegmagyarázat azonosítja a szövegben említett személyeket, intézményeket, dolgokat (reáliákat), ugyanakkor a fogalmi szövegmagyarázat meghatározza a teol.-i és más jellemző fogalmak tkp.-i tartalmát. Ehhez föl kell tárni a forráson v. műfajon belüli, ill. az ugyanazon időből származó párhuzamos helyeket, a rokon és ellentétes fogalmakat, esetenként még a nem bibliai párhuzamos helyeket is. Figyelembe kell venni a szövegösszefüggéseket. – 2. Az isteni szerzőre való tekintettel: a) tudni kell, hogy a Biblia vallási, ill. valláserkölcsi mű, ki kell elemezni és el kell határolni a szövegek teol.-i jelentését. – b) A hagiográfiai ábrázolás pontatlanságait a helyesen értelmezett sugalmazás szempontjai alapján kell megítélni. – c) A hitbeli kérdésekben az egyh.-i értelmezés a döntő. Az egyh.-i tanítóhivatal bizonyos helyeket kötelező érvénnyel értelmezhet, bár a valóságban ezt ritkán tette meg. A bibliai bizottságok szintén adhatnak irányelveket. – d) Hitbeli kérdésekben az egyh.-atyáknak egy-egy bibliai helyet illető egybehangzó véleményét sem szabad figyelmen kívül hagyni. – e) A szövegek értelmezéséhez fölhasználható az ún. analogia fidei is, vagyis a magyarázatnak a teljes hitvilágot és a teljes erkölcstant tekintetbe vevő módja, de pontosan figyelni kell a szövegösszefüggésre és a kinyilatkoztatásnak arra a fokára is, amelyet a vizsgált szöveg képvisel. ® Szentírás allegorikus értelmezése, ® Szentírás értelme.
