Levél
Levél H. széfer, g. biblion, episztolé. Üzenetek és gondolatok írásos közvetítésére használt kommunikációs forma.
Az ÓSZ-ben a legrégibb levél az ún. »Úriás-levél«, amelyet Dávid Jóábnak, hadserege parancsnokának írt (2Sám 11,14). Általában az uralkodók levelei parancsokat, rendeleteket tartalmaznak (1Kir 21,8; 2Kir 10,9kk; 2Krón 30,1; Ezsd 4,7; 7,11), de hallunk ajánlólevelekről is (2Kir 5,5). Szanhérib asszír király fenyegető levelét Ezékiás király a templomba viszi, az Úr elé (2Kir 19,14kk). Jeremiás próféta levelet ír a babiloni fogságba hurcoltaknak (Jer 29).
Az ÚSZ-ben a biblion csak jogi dokumentumok írásos formáját jelöli (Mt 19,7). Az episztolé lehet írásos meghatalmazás (ApCsel 9,2; 22,5), rendelkezés (ApCsel 15,30), jelentés (ApCsel 23,25kk), de általában a tulajdonképpeni értelemben vett levelet jelenti (2Thessz 2,17). Az episztolé, mint az ÚSZ egyik irodalmi műfaja Pál apostol révén vált különleges jelentőségűvé. Gyülekezeti útmutatásai és teológiai magyarázatai mind-mind a levél irodalmi műfajában íródtak, egyúttal azonban konkrét levelek is. A levelek megírásának oka legtöbbször a gyülekezetekben kialakult helyzet volt. A páli és az egyéb ÚSZ-i levelek struktúrája megfelel az ókori levél szokásos struktúrájának: salutatio (1Thessz 1,1), captatio (Róm 1,8–13), narratio (Róm 1,4–11,36), petitio (Róm 12,1–15,32), peroratio (1Thessz 5,23–28). A salutatio általában áldásmondást tartalmaz. A captatio gyakran hálaadó imádsággá alakul, melyben az apostol hálát ad Istennek a gyülekezetért. A peroratio újra áldásmondó formulaként jelentkezik. Jó néhány ÚSZ-i levél a középső részben szigorúan elválasztja egymástól a narratiót és a petitiót: a narratióban az üdvösséggel kapcsolatos tanítások hangzanak el, a petitio pedig apostoli parainézis. A tanításnak és a parainézisnek ezt az egymást követő sémáját nem csak az antik levelekben találhatjuk meg, hanem a zsidó-hellénista missziói prédikációkban is, ahol a tanítást mindig az új kötelességek megnevezése követi erény- és bűnkatalógusok formájában.
VG
