Munka
Munka A B a munkát nem büntetésnek, hanem az emberi élet természetes velejárójának tartja. A fogalomkörbe tartoznak a h. 'abódah, mölakah, macaszeh és a g. ergon, koposz kifejezések.
Az 1Móz 2,5 szerint az ember már a bűneset előtt azt a feladatot kapta Istentől, hogy a földet »művelje« ('-b-d). A munka itt az emberlét egyetlen célmeghatározása a teremtett világgal való összefüggésben. A Papi irat (1Móz 1,26) ugyancsak egyetlen célként az uralkodást (r-d-h) jelöli meg. Az 1Móz 2,15 szerint Isten azzal bízta meg az embert, hogy az Éden kertjét gondozza, művelje ('-b-d) és őrizze (s-m-r). A szövegösszefüggés arra utal, hogy minden emberi tevékenység alapja Isten teremtő és ajándékozó szeretete. Isten ajándékainak átvételével az ember életfeladatul kapta ezen ajándékok gondozását és őrzését. A kert Isten tulajdona, és neki arra kell ügyelnie, hogy a kertben másnak az akarata ne érvényesüljön. Isten és ember között munkaterv és munkaközösség van. A munka nélküli élet nem emberhez méltó létmód.
A bűneset után Isten azért űzi ki az embert az Éden kertjéből, »hogy művelje a földet« (1Móz 3,23). Az 1Móz 3,17 szerint a föld »átkozott az ember miatt« és az embernek arca verítékével kell ennie kenyerét. A szövegösszefüggés mutatja, hogy nem a munka lett átkozott, hanem a föld, amely emiatt tövist és bogáncsot terem, az embernek pedig keményen meg kell dolgozni azért, amit addig ajándékképpen kapott.
Az 1Móz elején álló őstörténet bemutatja az emberi munka szakosodását: paraszt és pásztor (4,2), beduin sátorlakó és városépítő (4,17.20), zenészek (4,21), kovácsmesterség (4,22), szőlőművelés (9,20), építészet (11,3). Izráel későbbi törvényei ugyancsak utalnak a paraszti élet nehéz, fáradságos munkájára: gyümölcsfák ültetése (3Móz 19,23kk), aratás, olajfa- és szőlőszüret (5Móz 24,19kk; vö. 3Móz 19,9k), házépítés és szőlőültetés (5Móz 20,5k), állattenyésztés (pl. 5Móz 22,1-4) stb. Az izráeli parasztnak gondja van a nyomtató ökörre is (5Móz 25,4). De az elbeszélő részek is arról tudósítanak, hogy Gedeon, a harcos bíra búzát csépel (Bír 6,11), Elizeus próféta, mint gazdag földműves 12 iga ökörrel szánt (1Kir 19,19), a gibeai öreg paraszt fáradtan tér haza este a mezei munkából (Bír 19,16), Ruth kalászt szedeget (Ruth 2,3), Boáz éjjel árpát szór a szérűn (Ruth 3,2). Izráel vallásos költészete és a prófétai irodalom a paraszti élet számos kifejezését, hasonlatát, képét alkalmazza (pl. Hós 10,11k; Ám 3,12; 4,7; Ézs 5,1kk; 17,5k; Mik 4,3k; Jer 5,17; Zsolt 126,6; Péld 12,11; 14,4).
A bölcsességirodalom szívesen foglalkozik a munka sikerességével vagy sikertelenségével. Általános törvény, hogy a szorgalmas munka meggazdagít, a lustaság pedig szegénnyé tesz (Péld 10,4). A gazdagság tehát nem szerencse, hanem a szorgalom jutalma (Péld 11,16b; 12,24.27; 13,4; 14,23; 21,5; vö. Préd 10,18). Ezért javasolja Péld 24,27: »lásd el kinti tennivalódat, és végezd el mezei munkádat, azután építs házat!« A lusta ember érzékletes leírását adja a Péld 24,30-34 és 26,13-16. De haszontalan és értelmetlen a szorgalmatosság, ha megfeledkezünk Péld 10,22 intéséről: »az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni«. Klasszikus szépséggel fogalmaz Zsolt 127,1k: »ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők«. Ezért: »elbukik, aki gazdagságában bízik, de az igazak virulnak, mint a lomb« (Péld 11,28).
A munka lényeges és fontos kiegészítője a pihenés. Nem véletlen, hogy a Dekalógus a sabbat-parancsot tárgyalja a legrészletesebben, mégpedig pozitív formában (2Móz 20,8-11: zákór - »emlékezzél meg«; 5Móz 5,12-15: sámór - »tartsd meg«). A 2Móz 20,11 azzal indokolja a szombat megtartását, hogy Isten teremtő munkája után »megpihent«, az 5Móz 5,15 pedig azzal, hogy Izráel rabszolga volt Egyiptomban. Ezzel van összefüggésben, hogy a népi etimológia már egészen korán kapcsolatba hozta a sabbat-ot a s-b-t (»abbahagyni, fellélegezni«) igével (vö. Hós 7,4; Jób 32,1), amely így azt is jelentheti: »szombatot megtartani«, »megpihenni« (2Móz 16,30; 3Móz 23,32; 25,2). A szombat »megszentelése« (g-d-s piél) tehát elsőrenden jelenti a munka abbahagyását, a pihenést (ez emberre, rabszolgára, állatra egyaránt vonatkozik, vö. még 2Móz 23,12), továbbá, hogy ezt a szabad napot el kell különíteni az Úr szolgálatára (sabbat lö-jhvh). Ez az elkülönítés jelzi, hogy a szabadidő Isten ajándéka. Ugyanez a gondolatmenet található az ún. »szombat-év« rendelkezésében is (3Móz 25,1-7): a mezei munkák szüneteltetése azt jelenti, hogy a föld Isten tulajdona, amelyet ajándékképpen adott népének. Ezért veszi olyan erőteljesen célba a prófétai kritika a szombat megszegését (Ám 8,5; Jer 17,21kk; ill. Ézs 58,13 ígérete, valamint Neh 13,15kk), bizonyítva, hogy az emberélet több a létért való küzdelemnél.
Az ÚSZ még kevésbé tematizálja a munkát, mint az ÓSZ. Jézus igehirdetésének enthuziasztikus elemei nem engedték meg, hogy kialakuljanak a hétköznapi életet szabályozó normák. A példázatok szereplői, képei, hasonlatai, kijelentései (pl. Mt 6,28; 20,12; 21,28 stb.) ugyan mutatják, hogy Jézus szerint az emberélethez a munka szükségszerűen hozzátartozik, másrészt azonban a minőségileg más, radikális döntésre felhívó üdvtörténeti óra (Isten országának eljövetele) erősen relativizálja a munka értékét. Mk 6,3 szerint Jézus ácsmester (tektón, »építkezéshez értő«), de semmi sem utal arra, hogy messiási működésének megkezdése után folytatta volna a mesterséget. Sőt, tanítványait az addig végzett munkájuk abbahagyására szólítja fel, és úgy hívja el őket követésére (pl. Mt 4,18kk par; 9,9kk par; Lk 9,62 stb.). Fontosnak tartja viszont kijelenteni, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért (Mk 2,27). A benne elérkezett üdvtörténeti óra miatt az ünneplő Máriát részesíti előnyben a szorgalmatos Mártával szemben (Lk 10,38kk). Úgy kell élni, ahogyan az égi madarak élnek (Mt 6,25kk). Életmódja is ezt példázza: nincs háza, vagyona, családja, a korabeli vándorló karizmatikusokhoz hasonlóan adományokból él.
Pál apostol munkával kapcsolatos szemléletét az a tény formálta, hogy ő rabbiként mindvégig munkás életet élt, noha missziói tevékenysége alapján igényt tarthatott volna arra, hogy a gyülekezetek eltartsák (1Kor 4,12; 9,1kk). »Sátorponyva-készítő« volt (ApCsel 18,3 szkénopoiosz) Életpéldája talán a vándorkarizmatikusság kritikájának is tekinthető, de mindenképpen a g. gondolkodás korrekciója, amelyik a munkát szégyennek, ill. rabszolgához illő tevékenységnek tartotta. Pál a munkát krisztológiai-szótériológiai keretben szemléli, azaz a hívőnek a munkában is isteni elhivatottságához méltónak kell bizonyulnia (1Kor 15,58; 1Thessz 4,11; 2Thessz 3,12). Nem lehet tétlenkedni, mert annak az Istennek és Krisztusnak tartozunk felelősséggel, akik »mind ez ideig munkálkodnak« (Jn 5,17).
VG
