Tisztátalan lélek
Tisztátalan lélek A varázslás szigorú tilalma miatt (5Móz 18,10; 1Sám 15,23; vö. 4Móz 23,23) az ÓSZ-ben alig van nyoma a démonhitnek (ld. pl. 1Sám 28,13; Ézs 13,21; 34,14). Az intertestamentális kori zsidóságban azonban a démonhit már rendkívüli módon kifejlődött. A démonokat, Isten Szentlelkének ellentéteként, a »tisztátalanság lelkének« (rúah túmáh) nevezték, mivel általában »tisztátalannak« számító helyeken tartózkodtak (sírok stb.). A tisztátalan lelkek sokféle módon árthatnak az embereknek.
Az ÚSZ az intertestamentális kori zsidó szóhasználathoz kapcsolódik, amikor a démonokat (daimonion) »tisztátalan léleknek« (pneuma akatharton), vagy »gonosz léleknek« (pneuma ponéron) nevezi. Az ÚSZ-ben viszonylag ritkán esik szó démonokról. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a démonok létezésében és tevékenységében kételkedtek volna az ÚSZ-i korban (pl. 1Kor 10,20k; 1Tim 4,1; Jel 9,20), a tőlük való félelmet azonban a Krisztus-hit erőteljesen visszaszorította. Pál apostol arra int, hogy vegyük fel a harcot »a gonoszság lelkei ellen« (vö. Ef 6,12; Jak 3,15; 1Jn 4,1.3.6). A démonok említése legtöbbször a syn-okban és az ApCsel-ben történik. Ezek általában betegséget okozó démonok, noha az ÚSZ nem mindig a démonokat tartja a betegség okozóinak (Mt 12,28 par; Mk 5,5; Lk 13,11; ApCsel 10,38). A megszállottakról szóló történetekben az ember istenképűsége, személyisége törik öszsze (Mt 12,28 par; Mk 5,5). A démonok különleges tudásuk birtokában tudják azt Jézusról, hogy ő az Isten szentje (Mt 8,29; Jak 2,19). Mivel azonban ez a tudás nem hitvallás, ezért Jézus elhallgattatja őket.
A nép megítélése szerint Jézusban ördög van (Jn 7,20; 8,48.49.52; 10,20.21). Ez az ítélet magában foglalja Jézus elvetését: az olyan emberre, akiben ördög van, nem szabad hallgatni. (Ld. még LÉLEK; BETEGSÉGEK; DÉMONOK)
VG
