forgatókönyv
forgatókönyv: a szokáshagyományozás központi kategóriája. 1. Az a szöveg és cselekvésminta, amelyet a társadalmi csoportok → szokásszerű tevékenységeik végrehajtásakor követnek. A mindennapi élet rendezett ismétlődései és szerveződései önmagukban is kialakíthatják, ha a tevékenységek és elgondolások nagymértékű egyöntetűsége az objektiválódás feltételeit megteremti. – 2. módszertani kategória, amelynek mozgása a szokások kialakulásának és létének útja, állapotát regisztrálja. Az emberi együttélést rendező → társadalmi szokások forgatókönyv jellege még halvány, a szokás regulatív funkciójának spontán megvalósulása. A dramatikus hagyomány, mint pl. a → népi színjátszás ezzel szemben elveszti ezt a mindennapi élettel való közvetlenségét, és szokásjátékként tökéletesen forgatókönyvszerű; a forgatókönyv alkalomhoz, intézményhez kötött változatainak életre játszása, rendezett-szervezett életre keltése. A kategória ezért tükrözi jól és árnyaltan a szokások objektiváltságának mértékét, még akkor is, ha a társadalmi kapcsolatokat rendező szokásokból mint szokásokból a szokásjátékok mint nem szokások nem vezethetők le, kapcsolatuk, eszközeik egymásra utaltsága nem mutatható ki. – 3. A szerep kategóriával kapcsolatba hozva a kategória azt tükrözi, hogy a szokásokhoz és szokásjátékokhoz való kollektív viszony mennyire mély és széles, erkölcsi vonatkozásai milyen töltésűek, fórumjellegük mennyire fejlett avagy csökevényes. – 4. A forgatókönyvet vizsgálandó dokumentumként akkor kapjuk meg, ha bármelyik szokást vagy szokásszerű jelenséget leírjuk, rögzítjük. Ez a szokás tudományos forgatókönyve, amely minden cselekvést, szöveget tartalmaz, amelyet a szokás megfigyelésekor, elmondatásakor stb. rögzítettünk. A tudományos forgatókönyv egyrészt a megfigyelt jelenség valóságos szokásszerűségére épül, másrészt a szokásnak az azt végrehajtó társadalmi csoport tudatában élő köznapi forgatókönyvére, amelyet minden működő és ható szokás önmagát tükrözve magától értetődően létrehoz. Ez a köznapi forgatókönyv lehet a közösségben elvárt, megkívánt viselkedési minta is, de tökéletes és teljes forgatókönyvnek csak a szokásjátékok rendjére vonatkozó egyéni és kollektív, írásban ritkábban, de emlékezetben annál gyakrabban megőrzött ismeretanyag tekinthető. (Pl. a köszönés szokása meglehetősen spontánul alakul ki utánzás révén a belenevelődés folyamatában, míg pl. a → betlehemezést a helyben hagyományos forgatókönyv szerint megtanulják, a szöveget, a mozgást gyakorolják.) – Irod. Ortutay Gyula: Kérdőív betlehemes játékok gyűjtéséhez (Ethn., 1956); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Németh Imre: Szokás-forgatókönyv – szerep (Valóság, 1965); Németh Imre: Néprajzi és szociológiai módszerek a szokáskutatásban (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1971).
Németh Imre
