párnás tánc, párnatánc, vánkostánc
párnás tánc, párnatánc, vánkostánc: 1. játékos párválasztó lakodalmi társastánc (→ eszközös táncok, → lakodalmi táncok). A legáltalánosabb változataiban a násznép körén belül egy táncos a kezében magasra tartott vagy nyakába helyezett párnával táncol, melyet kiválasztott párja elé dob le. Mindketten rátérdelnek, megcsókolják egymást, majd rövid páros forgás után helyet cserélnek és a második táncos folytatja a játékot stb. A párnás tánc másik változatában a kiválasztottat tovább csalogatja és az igyekszik rálépni a vánkosra. Csak miután ez sikerült, akkor térdelnek le és csókolják meg egymást. A párnás tánc fő mozzanatai: a párválasztás, a csalogatás, a párforgatás és a helycsere. A férfi nőt, a nő férfit választ magának. A középen táncoló ugyanazt a mozdulatot járja, mint a körben levők. Általában az → ugrós jellemző motívumait táncolják (sasszé, cifra, → induló). – A 17–19. sz.-ban Európa-szerte kedvelt társastánc hozzánk feltehetően német közvetítéssel került (Polsterltanz). A múlt század elején a falusi és kisvárosi házi vigalmakban kedvelt lehetett, erről az egyik legrégebbi leírója, Garay János tanúskodik (1834). Székelyföldi leírását a múlt század közepéről ismerjük (Kriza János, 1863). Az egész magyar népterületen elterjedt lakodalmi tánctípus nemzetiségeink körében is közkedvelt. Dunántúl egyes vidékein (pl. Baranya m., Fejér m.) zsákkal táncolják, éppen ezért ott zsáktáncnak nevezik. – 2. Kalocsa vidékén, Sárközben, a palócoknál a menyasszonyi kelengye szállítása alkalmával a párnát és dunyhát vivő menyecskék utcai → menettáncát is gyakran párnás táncnak nevezik, tánccal kísérik az ágyneműt vivő kocsit. (→ még: kendős tánc) – Irod. Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III. A–B., Bp., 1955–56); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Berkes Eszter: A szlavóniai magyar népsziget tánchagyományai (Tánctud. Tanulm., Bp., 1969).
Pesovár Ferenc–Maácz László
