spanyolozás
spanyolozás: a dunántúli pásztorok jellegzetes díszítő technikája (másutt elvétve ismert). A fából és szaruból készült tárgyakon egyformán alkalmazták. A díszítmény rajzát bevésték, majd a vésett vonalakba megmelegített késsel, kanálnyéllel különböző színű spanyolviaszt olvasztottak. A legkorábbi tárgyakat piros, piros-fekete, piros-kék színű viasszal díszítetteék (viaszkolás). A pásztorok által készített és spanyolozással díszített eddig legkorábbinak ismert borotvatartók az 1810-es évekből valók. A 19. sz. dereka táján jelenik meg a spanyolozásnak az előbbitől eltérő módja, amikor a díszítmény közeit vésték ki, s a közökbe olvasztották a piros, zöld, kék, fekete stb. spanyolviaszt. A pásztorok a spanyolviaszt általában vásárolták, de gyantából, méhviaszból – amit porfestékkel színeztek – maguk is készítettek díszítésre alkalmas viaszt. Ezt a technikát Európa Ny-i felében a 17–19. sz.-ban különböző tárgyak díszítésére alkalmazták. Igazán tipikussá, sokoldalúvá nálunk, a Dunántúlon vált, ahol nem csupán egyszerű ornamentális kompozíciókra alkalmazták, hanem figurális jelenetek kivitelezésére is. – Irod. Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok (Bp., 1935); Manga János: Hirtenkunst in Transdanubien (Acta Ethn., 1961); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969).
Spanyolozás
Balra: Felakasztható borotvatartó, spanyolozással díszítve (Vas m., 1852), Szombathely, Savaria Múzeum
Jobbra: Spanyolozott mángorló 1850-ből (Somlóvásárhely, Veszprém m.), Bp. Néprajzi Múzeum
Lent: Spanyolozással díszített tükrös (Somogy m., 1870-es évek) Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum
Manga János
