Etiopia
Etiopia (Aethiopia), e névvel a régi görögök biztos határok közé nem szorított területet neveztek (ugyanazt, amit az egyiptomiak és héberek Kusnak hivtak), amely a Vörös-tenger mindkét partjára kiterjedt és amelyben sötétbőrü emberek laktak; szorosabb értelemben véve azonban E. alatt a mai Nubiát, Abissziniát és a szomalik és gallák földjét értették. Ugyanigy hivták a keresztény abissziniaiak a maguk országát is, amelyet Axum fővárosáról Axumi-országnak is hivtak. Keletkezése és legrégibb története homályba van burkolva. A hagyomány szerint legrégibb királyaik Salamon- és Makeda (Sába) királynőtől származnának; Ela-Abreha és Acbeha testvérkirályok uralma alatt a IV. sz.-ban hozták volna be a kereszténységet; ez azonban csak az V. sz.-ban terjedt el nagyobb mértékben. Az E.-i királyok uralma még ekkor is kiterjedt DNy-i Arábiára. Ez csak akkor gyengült meg, és utána csakhamar meg is szünt, midőn Himjar királyával, Du-Nuvaszszal nem egészen szerencsés háborukat viseltek. 1270. Jekuno-Amlak visszaállította az ősi dinasztia uralmát, amelyet a Zague-család közel 400 éven át attól megfosztott volt. Jekuno-Amlak utódai, különösen Zara-Jakab (1434-1467) Baeda-Marjam (1468-1478) alatt érte el E. virágzása második korát; ezen királyok a keresztény befolyást messze kiterjesztették, háboruikban a szomszédos törzsekkel győztesek maradtak és közülök nem egyet adófizetőikké tettek. Dávid király korában (1508-1540) kezdetét veszi az ország hanyatlása. E hanyatlásnak okai voltak a mozlim törzseknek és a galla népeknek támadásai. A XVI. sz.-ban ugyanis az adali mohammedánusok a törököktől segélyezve elkezdték elnyomni az abissziniai királyokat; főképpen Achmed vagy más néven Granje, Adal szultánja egyenként foglalta el az egyes tartományokat és annyira sarokba szorította E. királyát, hogy az csak a járhatatlan vidékeken talált még menedéket. Granje ellen, Dávid király kérelmére, a portugál király, de Gama Kristóf vezérlete alatt 450 puskást és néhány ágyut küldött az abissziniaiak segítségére; ezek Claudius uralma alatt érkeztek meg a háboru szinhelyére és annak csakugyan egészen más fordulatot is adtak; lassanként Granje hadait visszaszorították és E. régi határait egyidőre visszaállították. Csakhamar azonban véglegesen a törökök kezébe került a tenger melléke. Ezen mozlim-háborunál jobban gyöngítették E.-t a gallák támadásai, akik a XVI. sz. második felében öltöttek veszedelmesebb alakot. Egy sz.-nál tovább ismétlődtek azután és D-felő lassanként Abisszinia legszebb tartományait pusztították és foglalták el. Csakis a XVIII. sz. elején volt a gallák ereje megtörhető. Hozzájárult még E. erejének gyöngítéséhez a római kuria térítési kisérlete is. Már akkor, midőn a portugálok a mozlimok ellen segítséget küldöttek, érkeztek E.-ba az első térítők. Eleinte azonban a nép ellenállása miatt eredményt elérni képesek nem voltak. Susneus (1607-1632) király uralma alatt azonban a jezsuiták térítő kisérletei már nem voltak hiábavalók. Susneus alávetette magát a római kuriának és erőszakkal igyekezett népét a nyugati egyház tanaira téríteni. A nép azonban föllázadt ellene és igy Susneus a vallás gyakorlatát szabaddá tette, utóda pedig a jezsuitákat ujból kiüzte országából. A következő királyok (János 1667-1682, I. Jazusz 1682-1706, Takla-Haima-not 1706-1708, Teofil 1708-1711, Jusztus 1711-1716, III. Dávid 1716-21, Bakafa 1721-1730, II. Jazusz 1730-1755) uralma kevés üdvöset hozott az országnak; egyes tartományok függetleníteni kezdték magukat; Joasz (1755-1769) alatt pedig Mihály rasz (eredetileg Tigre helytartója) a királyi hatalmat árnyékhatalommá tette. Ez jeladás volt arra, hogy a többi tartományok is függetlenítsék magukat és a vezető hatalomért küzdjenek, aminek következményei hosszas polgárháboruk voltak mindaddig, amig 1854. Kasza törzsfejedelemnek II. Tódor név alatt sikerült a nagyobb tartományokat hatalma alá hajtani. (A továbbiakra nézve l. Abisszinia cikket.) V. ö. Basset, Études sur l'histoire de l'Éthiopie. Páris 1882.
