cifra
cifra – ‘díszes; csillogó’: cifra nyomorúság (‘a rang külsőségeinek fitogtatása anyagi alapok nélkül’); ‘tarka, cikornyás’: cifra káromkodás; ‘furcsa, kínos’: cifra história; ‘‹főnévként› pompa; dísz, díszítmény’. Származékai: cifraság, cifráz, cifrázat, cifrálkodik.
A középkori latin nyelv szava (ziphra, ziffra, cifra), amely az arab sifr (‘üres’) szó átvétele. Mind az arab, mind a latin szó nullát, majd tágabb értelemben számjegyet jelentett. A magyarban is eleinte matematikai műszóként bukkant fel: egy cifra is semmi, száz cifra is semmi (Csokonai). Mai jelentésköre úgy alakulhatott ki, hogy bőrdíszműveseknél s más mesterségekben a zérus jele, a kör díszítő motívumok gyakori eleme volt. Előbb keletkezett a cifráz (‘körökkel díszít’) ige, majd ebből vonódott el a ~ főnévi, s végül a ma általánosabb melléknévi szerepében. Lásd még sifríroz, zéró.
