szer
szer – ‘eszköz, szerszám’: tornaszer; ‘(ható)anyag’: vegyszer, gyógyszer; ‘mód, rend’: szerét ejti, szert tesz rá; ‘falurész, utca, házsor’: az alsó szeren, Pityerszer. Származékai: szertelen, szertelenség, szertelenkedik,
Ősi örökség az uráli korból: vogul szir (‘mód, állapot’), osztják szir (‘nemzetség’), cseremisz szer (‘lelkület, mód, szokás’), szamojéd ser (‘módon, -képpen’). Az alapjelentés ‘sor’ lehetett, ebből térbeli, majd időbeli elrendeződés felé bővült. A magyar ~ ‘kapcsolódás, társulás’ értelemmel egészült ki. Gazdag szócsalád alapja lett, lásd fészer, fűszer, szépszerével, szerel, szerelem, szerep, szerez, szerint, szerkezet, szerte, szerv, szerzet, szoroz; belőle ered továbbá a -szor, -szer, -ször rag és a képzőféle -szerű utótag. Lásd még sor.
