távol
távol – ‘messze, messzire’; tőlünk távol, távol került tőlünk; ‘nem jelen‹lévő›’: távollét; ‘‹főnévként› messzeség’: a távolban vitorla tűnt fel.
Megszilárdult ragos alakulat; egy távolra mutató ősi *ta- névmástőből lett -l ablativusi képzővel, akárcsak a túl. A szó belsejében talán egy további rag, a lativusi -i járult a tőhöz, s az így előállt tá-ol szótagok között a v mint hiátustöltő jelent meg; az is lehet viszont, hogy a v egy ősi, uráli m névmásképző maradványa m ⇨ b ⇨ v átalakulás révén. Az eredeti ablativusi jelentés (‘amonnan’) idővel locativusi, illetve lativusi lett (lásd fent); ez talán a nézőpont váltásával magyarázható: ‘messziről nézve’ ⇨ ‘messze állva és ide nézve’ ⇨ ‘messze állva’ ⇨ ‘messze’. Ennek a fordítottja zajlott le az innen esetében. Lásd még táv, tavaly, távozik, tehát, tékozol, tova, túl.
