Ábrahám
Ábrahám1 – ('sokaság atyja') zsidó pátriárka, Táré fia a Bibliában (Ter); a mezopotámiai Hárán városából isteni intésre Kánaánba vándorolt feleségével, Sárával és unokaöccsével, Lóttal. Egy éhínség idején Egyiptomba húzódott, s itt félve, hogy szép asszonya miatt megölik, feleségét nővérének mondta; a Fáraó a háremébe vitette Sárát, ~nak pedig nyájakat és szolgákat ajándékozott. Isten azonban őt és családját betegséggel sújtotta; a valót megtudva az uralkodó visszaküldte az asszonyt férjének, s kiutasította országából. Kánaánba visszatérve meggazdagodott, s egy idő múlva – a legelőkön való osztozkodás során – elvált Lóttól, aki Szodomába költözött. Utóbb ~ szolgái élén megmentette rokonát a fogságból, amikor öt kánaáni király támadt városára. Isten ígéretet tett ~nak, hogy nagy nemzetté teszi és megáldja utódait; ekkor változtatta nevét az eredeti Ábrámról vagy Abirámról ~ra ('nagy atya' * 'sokaság atyja'). Az Istennel kötött szövetség jeleként maga és háznépe körülmetélkedett, s ez maradt máig a zsidóság megkülönböztető jegye (bár más népeknél előfordult, és sajátos módon Mózes törvényei nem említik). Felesége, Sára meddő volt, ezért beleegyezett, hogy ~ fiat nemzzen szolgálójával, Hágárral; így született Ismael. Később Isten különös kegyéből Sára is fiút fogant, s Izsákot szülte. Isten felszólítására ~ mégis kész lett volna ezt a fiát, az igazi örököst is feláldozni, de ez csak próbatételnek bizonyult. Szolgája, Eliezer útján ~ feleséget szerzett fiának Rebekka személyében, majd Sára halála után, százötvenedik éve táján újra nősült, és újabb fiakat nemzett. – A zsidóság legfontosabb ősatyjának, ~nak alakja köré színes epizódok sokaságát szőtte az ókori midrásirodalom. Születéséről pl. így szólnak: a kaldeusok királya, Nimród olyan jóslatot kapott, amely szerint egy közelesen születendő gyermek megdönti birodalmának isteneit. Megparancsolta erre a király, hogy az összes várandós asszonyt egy toronyba zárják, s amikor egy fiúgyermek született, azt katonái megölték. Táré felesége Isten kegyelméből sokáig titkolni tudta terhességét, majd gyermekét a pusztában szülte meg, s Isten kegyelmére bízva egy barlangban hagyta. Gábriel arkangyal táplálta a kicsit, aki húsz nap alatt érett ifjúvá nőtt, és fenyegető üzenetet küldött Nimródnak a láthatatlan égi Istenről s annak hatalmáról. A király hasztalan uszította katonáit az ifjú ellen, azok nem árthattak neki, ezért engedélyt adott az apának és családjának, hogy Urból Háránba telepedjenek. Ez az elbeszélés Mózes történetének motívumait ruházza ~ra, de felismerhető rajta, különösen az indítóokot tekintve, a Heródes betlehemi gyermekgyilkosságáról szóló újszövetségi epizód hatása is. További történetek szólnak arról, hogyan pusztította el az ifjú ~ Nimród bálványait, hogyan szabadult meg a tüzes kemencéből és az oroszlánok barlangjából – mindezek pontról pontra Dániel próféta kalandjait ismétlik meg. Amikor ~ napjai beteltek, s Mihály eljött a lelkéért, a pátriárka azt kérte, előbb hadd lássa az egész világot, ezért az arkangyal kerubok vonta kocsin végigvitte a hét égen. ~ ekkor sem akart még meghalni, ezért az Úr a halál angyalát vonzó álalakban küldte el érte, s annak ismételt fondorlatok árán sikerült csak ~ lelkét az Úr elé vinnie. – Thomas Mann József és testvérei c. regényében ~ a „holdvándor”, a nyugtalan istenkereső, akit a mezopotámiai istenvilág, a nap és a természeti jelenségek imádata nem elégít ki. A mindezek mögött és fölött valót keresi, mert lelki igényességében nem hajlandó más, mint a Legfőbb előtt hódolni. A szerző ironikus, többértelmű megfogalmazása szerint ~ „fedezi fel” Istent, lehetővé teszi létét az emberiség számára, szövetségük tehát valójában kétoldalú szerződés. Az „istengondot”, az Örökkévalóról való állandó és termékeny spekuláció terhét és adományát leszármazottai is örökölték, kiváltképp Jákob és József1
