Góg és Magóg
Góg és Magóg – a Bibliában, János apokalipszisében (Jelenések könyve) „a föld négy szegeletén lévő népek” (20,8), akiket Krisztus ezeréves uralma végén a Sátán a szentek ellen uszít, de Isten mennyből hulló tüze elemészti őket. János jövendölésének forrása Ezékiel 38. és 39. fejezete, ahol azonban egyetlen személyről van szó, Gógról, aki Mágóg királya (akkádul mat gog a.m. 'Gog földje'), és az Úr „csalogatja el” három másik, ugyancsak nehezen azonosítható birodalom királyával együtt Izrael népe elleni háborúra, hogy szétzúzásuk által megmutassa dicsőségét a pogányok előtt. A Góg név talán Gügész lüdiai királyéval kapcsolatos. A késő görög Nagy Sándor-regényben ~ egy harcias északi nép (nagyjából a szkíták) neve, amely népet a hős makedón király beszorította a nagy hegyek völgyeibe, s erős falak és érckapuk mögé zárt, hogy birodalmát ne háborgassák. A latin, majd sok nemzeti nyelvre lefordított mű Európa-szerte népszerű lett a középkorban, s így nem a bibliai, hanem inkább az ott található ~-interpretáció lett széltében ismertté; ezért írta Anonymus a magyarokról, hogy ~ leszármazottai, s ezért nevezte magát ~ fiának Ady az Új versek előhangjában („Hiába döngetek kaput, falat”).
